Freddie számára különösen fontos a kitartás: ezt meg is mutatja nekünk

Olvasási idő kb. 2 perc

Túlerő címmel jelent meg Fehérvári Gábor Alfréd legújabb dala. A közel egy év kihagyás után publikált új zenéhez egy különleges videoklipet is készített A Dal 2016 győztese, amelyben egy ökölvívó életén keresztül mutatja meg, milyen kemény munka kell ahhoz, hogy az ember elérje a céljait.

Kedden mutatta be legújabb, Túlerő című dalát és videoklipjét Fehérvári Gábor Alfréd. „Jövő áprilisban jelenik meg a tíz új dalt tartalmazó albumom, amiről ez az első kiadott szám. A Túlerő zenéjét Fövenyi Mátéval együtt szereztük, a szövegét Hujber Szabolcs írta. Nagyon magaménak érzem a dalokat, ez lesz az eddigi legfelszabadultabb lemezem. Szerintem sikerült igényes zenei világgal és mondanivalóval jelentkeznem. Izgatottan várom a közönség reakcióját” - mondta Freddie.

„Különösen jó érzés Freddie-vel dolgozni, ritka a zenei életben az ilyen velejéig jó ember: aki ennyire önazonos és hiteles, ennyire határozott értékek mentén éli az életét. Ezért is érzem megtiszteltetésnek, hogy az áprilisban megjelenő albumon együtt dolgozhatunk” - árulta el Hujber Szabolcs dalszövegíró, aki egyébként a Dívány vezető szerkesztője is, így mi a szerzőkhöz hasonló izgatottsággal várjuk az új albumot.

A Túlerő című klipben a készítők egy ökölvívó életén keresztül mutatják meg, milyen kemény munka kell ahhoz, hogy az ember elérje a céljait.

Freddie és Hujber Szabolcs egy korábbi közös sláger, a Napló felvételén
Fotó: Fehérvári Gábor Alfréd

„A dal a kitartásról, az áldozatok hozataláról szól, amik szükségeltetnek ahhoz, hogy az ember elérje célját, céljait. 

A dal tételmondata: ha mi magunk eléggé akarjuk, akkor eredendően túlerőben vagyunk.

Annak érdekében, hogy a legérzékletesebben tudjuk megmutatni az álmok beteljesüléséhez vezető utat a videóklip egy ökölvívó köré épült, pici betekintést nyújtva a kulisszákba, és rámutatva mennyi munka húzódik meg amögött, hogy az embernek magasba emeljék a kezét” - mesélte Fehérvári Gábor Alfréd, akinek májusban született meg második gyermeke.

„Nem gondoltuk, hogy a kislányunk születése után Dóri ilyen hamar teherbe esik, és újra kezdődik minden elölről. Egyfelől nagyon boldogok vagyunk, hogy a testvérek között kicsi lesz a korkülönbség, másrészről ez most egy olyan időszak, hogy alig alszunk. Így nekünk is szükségünk van a Túlerőből származó erőre és motivációra” - mondta mosolyogva Freddie.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.