Unod már a vacsi-mozi kombót? Ezeket a kreatív randiötleteket próbáld ki még a nyáron

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy idő után még a klasszikus vacsi-mozi randikombó is unalmassá válhat, hiába esztek mindig máshol, és néztek meg új filmeket. Ha már kezdesz belefásulni ebbe a romantikus örökzöldbe, itt az ideje, hogy kipróbáljatok néhány olyan közös élményt, amelyben a mobilt hátrahagyva, a pillanatot teljesen megélve nem szokványos helyzetben ismerhetitek meg egymás újabb oldalát. Ezt a 3 kreatív randiötletet hoztuk el nektek idén nyárra: Éljen a szerelem!

Szép dolog a szerelem, jó dolog a randizás, de egy idő után rutinná válhat a randiszervezés. Megvonjuk a vállunkat, és inkább megint a szokásos étterembe megyünk, esetleg gyorsan ránézünk a moziműsorra, hogy legalább egy papíron teljes romantikus élményt összekaparjunk, még ha igazából már valami új élményre várnánk is. Azonban egy idő után nehéz új, kreatív ötletekkel előállni, főleg, ha már kifulladt a szerelem kezdeti hormondömpingje, amely teljesen felpörget, és a hétköznapok teendőinek terhe, a folytonos rohanás közepette nehezen jön el az az isteni szikra, amely valami szemcsillogtatóan, fejfelemelően érdekes lehetőséget villanthat fel. Éppen ezért összegyűjtöttünk 3 kreatív, kifejezetten hőségbiztos randiötletet, amelyek maradandó élményei lehetnek az idei nyárnak.

1. Páros önismereti workshop a közös alkotás örömével a Mind Art csapatával

Felnőttként már nem akad olyan gyakran a kezünk ügyébe filctoll, krepp-papír és vízfesték, azonban a Mind Art workshopjának keretei között újra felfedezhetjük a tét nélküli, önfeledt alkotás örömét, ráadásul párunkkal karöltve (néha szó szerint). Teljesen újfajta kapcsolódási élmény, amely magunktól biztosan nem jutna eszünkbe, ez pedig ritka kincs egy többéves kapcsolatban. Ahogyan a Mind Art kreatív pszichológiai műhely alapítói, Pál Kata Dorottya és Sas Eszter Krisztina megfogalmazta:

„A Mind Art Kreatív randit azért álmodtuk meg, hogy a párok egyszerre tudjanak egymással minőségi időt tölteni, valamint a közös alkotás és a kreatív gyakorlatok révén megtapasztaljanak egy újfajta, különleges kapcsolódást, és jobban megismerjék a saját működésüket, történetüket. A célunk az, hogy mindez ne csak egy néhány órás workshop keretében valósuljon meg, hiszen a randi egyfajta beszélgetésindító is. A résztvevők a programon szerzett alkotásokkal, értékes felismerésekkel és élményekkel továbbvihetik magukkal a tapasztalatot, így más szemmel reflektálhatnak saját kapcsolatukra.” 

És ezt sikerült is megvalósítaniuk: tudjuk, mert kipróbáltuk. Nagyszerű élmény volt, sok összekuncogással kísérve. Legközelebb augusztus 27-én lehet alkalmatok kipróbálni ezt az élményt. Jó szórakozást hozzá!

Próbáljatok ki egy szabadulószobát, ha kreatív randira vágytok nyáron
Fotó: JackF / Getty Images Hungary

2. Páros szabadulószoba

Mikor játszottál utoljára együtt a pároddal? Ugye hogy nem mostanában, de legalábbis nem valami gyakran kerítetek rá sort. Pedig a játék ereje nemcsak a szórakoztató erejében rejlik, hanem a kognitív rugalmasságot és a memóriát is fejleszti, csökkenti a stresszt, és elősegíti az optimista hozzáállásra való hajlamosságot. Ha nem akartok otthon ücsörögve társasjátékot ragadni, vagy a számtalan bőséges társasjáték-kínálattal rendelkező bárok egyikébe beülni, akkor a szabadulószoba a nektek való randiötlet. 

Rengeteg tematikus hely közül válogathattok, a kifejezetten szerelmespárokra kialakítottaktól kezdve a kedvenc sorozatotok vagy filmetek köré felépített szobákig, ez utóbbiban például a Mystique Room széles választékot kínál. Illetve izgalmas rejtvényekkel gazdag agytornára vágyva a Sweet Escape szabadulószobáit is ajánljuk. Egymással összedolgozva versenyezhettek az idővel izgalmas rejtvényeket fejtve, miközben a helyszín kialakítása szinte egy teljesen másik világba röpít (tehát a szabadulószobába lépéssel már ki is szabadultatok valahonnan: a hétköznapok monotonitásából).

Nő és férfi a folyóparton egy pokrócon ülve piknikezik, koccinatanak a lemenő nap fényében
Kreatív randira vágysz nyáron, hogy felfrissüljön a szerelmetek? Piknikezzetek egy kapcsolatismereti kártyapakli társaságában
Fotó: bernardbodo / Getty Images Hungary

3. Piknik egy kis csavarral

Válasszunk ki egy kedves, természetközeli helyszínt, ahol békésen piknikezhetünk távol a város legzavaróbb részeitől. A természet lágy öle nagyszerűen kikapcsolja a mindennapokban túlhajszolt prefrontális agykérgünket, és segít feltölteni a koncentrációs képességeinket is. Keressünk egy kellemes, árnyékos kis helyet, terítsük le pokrócunkat a fűbe, és ücsörögjünk összevágott gyümölcsünket majszolgatva. És ha már kellőképpen leolvasztottuk a stresszt vállunkról, és eléggé lelazultunk testileg-lelkileg, akkor vegyünk elő egy pakli kapcsolatépítő, beszélgetésindító kártyacsomagot. 

Ilyen például a Klozer, pszichológusok által tervezett kártyajátéka, amely szintenként egyre mélyülő személyes élményekre kérdez rá. Persze, bizonyára alaposan megismertétek már egymást a pároddal, de vajon azt is tudjátok-e, hogy pontosan melyik sikerére a legbüszkébb a másik, melyik volt a leghasznosabb tanács, amit valaha kapott, vagy hogy mit szeretne még megtanulni a jövőben párotok? Tegyétek fel egymásnak a felbukkanó kérdéseket, beszélgessetek a válaszaitokról, és variáljátok meg egy kicsit azokat a kérdéseket, ha úgy hozza kedvetek. A legjobb, hogy a későbbiekben baráti társaságotokban is elővehetitek, vagy egy kis idő elteltével kettesben is újraélvezhetitek az összes kérdést, hiszen akár pár hónap alatt is rengeteget változhatnak válaszaitok.

Egy kis megszokásokból kilépő randizás előbbre viheti a kapcsolatot, de mindenképpen újfajta élményt biztosíthat, amelyben akár olyan oldaláról is megismerhetjük párunkat, amelyet addig még nem láttunk. Vajon hogyan fog reagálni a másik egy merőben új helyzetre? Találjátok ki együtt! Jó szórakozást és kellemes randizást kívánunk!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.