Az Írországon és egész Európán az 1840-es években végigsöprő élelmezési krízis oka Mexikó 16. századi felfedezése környékén keresendő. A burgonyavész nemcsak az 1848-as európai forradalmak kitörésében játszott fontos szerepet, de még Petőfi sorsába is beleszólt.
Mi lehet a kapcsolat a nagy magyar forradalmi költő, Petőfi Sándor halála és a spanyol hódítók 300 évvel korábbi Mexikóba érkezése között? Semmi, gondolhatnánk, ám nem ennyire egyszerű a dolog. Ahogy Stephen Hawkins, a híres fizikus fogalmazott: „Egy pillangó Ausztráliában meglibbenti a szárnyait, aminek következményeképpen a New York-i Central Parkban elkezdhet esni az eső.”
Petőfi halála
Amikor 1849. július 31-én Segesvárnál összecsapott a 12 ezer fős orosz had és Bem tábornok 6 ezer fős serege, Petőfi Sándor a hadvezér mellett állt, ám Bem később arra kérte, hagyja el a csatateret. Így emlékezett vissza Imreh Sándor a dologra: „Az egyik honvédhuszár, állítása szerint látta Petőfi Sándort a segesvári csata folyama alatt, s midőn Bem Szkarjatyin orosz vezérőrnagyot egy háromfontos golyóval lelőtte, s az oroszok rárohantak az egész magyar táborra, Petőfi e szavakat mondta:
Potomság az egész.”
Nem lett igaza: hogy a csata zűrzavarában pontosan mi történt aztán a költővel, arról megoszlanak a vélemények, ám abban alapvetően egyetértenek a történészek, hogy Petőfi ezen a napon hunyt el.
Ötven ország sorsa változott meg
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc azonban nem önmagában álló történelmi esemény volt. Azokban az években az egész kontinensen egymás után törtek ki hasonló függetlenségi és emancipatórikus mozgalmak. A teljeség igénye nélkül: 1848 januárjában Olaszországban a Bourbonok ellen robbant ki felkelés; egy hónappal később Franciaországban kezdték el a nyilvános politikai összejövetelek betiltását megkerülve bankettek sorozatát szervezni; márciusban pedig a németek „lázadtak föl”. Nem tartott sokáig a béke a svédeknél (Stockholmban az utcákra vonulva politikai reformokat követeltek), Svájcban (a Sonderbund-háborúnak vallási színezete is volt: a konzervatív katolikus kantonok csaptak össze a liberálisabb protestáns tagállamokkal), a lengyelek pedig önálló nemzeti identitást és függetlenséget akartak Poroszországtól – és még sorolhatnánk a további mozgalmakat a kontinensen.
Összesen több mint 50 ország volt érintett valamilyen formában, azóta sem jegyeztek föl a történelem során ennél nagyobb forradalmi hullámot Európában.
Noha a legtöbb forradalom – köztük a magyarországi – követelései elsősorban politikai, ideológiai színezetűek voltak, a nemzeti autonómiát, valamint egyes elnyomott néprétegek felemelkedését és jogait tűzték zászlaikra, jelentős tényező volt kialakulásukban az elsősorban Európa nyugati, északnyugati felén végigsöprő élelmezési krízis.
Sok más tényező mellett ez volt a közvetlen kirobbantója a párizsi és a bécsi zavargásoknak, mozgalmaknak. Utóbbi hatására mondott le Metternich kancellár, akit roppant rövid karriert befutó Miniszter-Elnökök (az írásmód nem véletlen, ez a poszt nem azonos a ma ismert miniszterelnöki hivatallal) követtek. Kolowrat gróf, Ficquelmont gróf és Pillersdorf báró mindössze 1-2 hónapig voltak hivatalban, ám
Anton von Doblhoff-Dier még rajtuk is „túltett”: 1848. július 8-án választották meg, ám tíz nappal később, július 18-án le is mondatták.
A bécsi és a párizsi sikerek híre természetesen a magyarokhoz is eljutott, és komoly tényező volt a 48-as forradalom kirobbanásában – amelyben egy fiatal költő, Petőfi Sándor is fontos szerephez jutott.
Élelmiszerválság egész Európában
Régóta tudják a kutatók és a történészek, hogy az 1840-es években a kontinensen végigsöprő élelmezési krízis és gazdasági válság oka elsősorban a burgonyavész volt. A Phytophthora infestans egy gombaszerű mikroorganizmus, amely 1845-ben jelent meg Európában – az Újvilágból érkezett, a hajók rakománya közt megbújva. Ekkoriban a burgonya már nagyon fontos táplálékforrássá vált, különösen a szegényebbek körében. Arra korábban is volt példa, hogy egy évben gyengébb volt a termés, így 1845-ben még nem aggódtak különösebben az emberek. Egy évvel később azonban már egyértelművé vált, hogy valami szokatlan történik.
A termés még a földben megrohadt, a burgonya a kórokozó hatására undorító, fekete masszává változott. Még a raktárakban tarott készleteket is elérte és elpusztította a fertőzés.
A legrosszabb év 1847. volt, nem véletlenül nevezték fekete ’47-nek: a burgonyavész által legjobban sújtott Írországban az éhezés és az alultápláltság hatására fellépő betegségek miatt ezekben az esztendőkben összesen mintegy 2 millió ember halt meg. Aki tehette, elhagyta az országot: 2,1 millió ír szállt hajóra, hogy az óceán túloldalán próbáljon szerencsét. Aki elérte, új életet kezdhetett Amerikában, ám sokan a tengeren vesztették életüket: nem véletlenül nevezték ezeket a lélekvesztőket koporsóhajóknak – a zsúfolt, fertőzéseknek kitett, elegendő élelemmel és ivóvízzel csak ritkán ellátott hajókon minden ötödik utas nem élte túl az átkelést.
Írország népessége ebben az időben az éhínség és a kivándorlás következtében a felére csökkent: az 1840-es évek elején még 8,5 millió volt, 1901-ben viszont már csak 4,4 millió.
A ma az Egyesült Államokban élő mintegy 40 millió ír származású ember jelentős részének felmenői ebben az időben telepedtek le valamelyik amerikai városban: New York lakosságának például az 1850-es években az egynegyede ír volt – több, mint amennyi Dublinban élt ekkoriban.
A burgonyavész természetesen nem maradt meg a szigetországban, a kontinensen is jelentős károkat okozott: a terménykiesés hatásaival összefüggésben a konzervatívabb becslések szerint is legalább 100 ezren haltak meg. Magyarországon is sokan éheztek, ahogy arról a Pesti Hírlap beszámolt:
„a múlt évi szünetnélküli esőzések miatt beültetett kolompérjukat sem kapván vissza, zabjok pedig meg sem érhetvén, a borzasztó ínség örvényébe sújtattak”.
A burgonyavész oka
Hogy a burgonyavész kórokozója pontosan honnan származott, régóta foglalkoztatta a tudósokat. Azt tudták, hogy közvetlenül Amerikából, hajón érkezett Európába, ám eredeti kiindulási pontja nem volt teljesen egyértelmű. Aztán 2013-ban minden kiderült: a kutatók 11 olyan mintát vizsgáltak meg, amelyet 150 évvel korábban gyűjtöttek az Egyesült Királyságban, Írországban, Európában és az Egyesült Államokban.
A genetikai állományok elemzéséből kiderült: az eredeti kórokozó Mexikóból, a Toluca-völgyből származott.
A vizsgálatok azonban még egy roppant érdekes dologra rávilágítottak: a Phytophthora infestans azért válhatott ilyen megállíthatatlan és pusztító kórokozóvá, mert a 16. században, amikor a spanyol hódítók először megjelentek Mexikóban, korábban sosem tapasztalt genetikai sokféleséggel találkozott. Ennek hatására fejlődött ki a fertőzés HERB-1 névre keresztelt törzse, amely évszázadokkal később történelmi változások elindításában játszott halálos szerepet az európai kontinensen.
A kis jégkorszakban csak 2 Celsius-fokkal volt hidegebb a megszokottnál, mégis hatalmas változásokat hozott: közrejátszott uralkodódinasztiák bukásában, országok felemelkedésében és egész társadalmi rendek megrendülésében.
