Osvát Ernő, a Nyugat nagy hatalmú szerkesztője szigorú és kérlelhetetlen kritikus volt, a női szerzőkkel szemben azonban sokszor igencsak részrehajló.
1912. január 6-án a belvárosi Fodor-féle vívóteremben különös párbajra került sor. Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője (és remek aforizmák szerzője) vívott kardpárbajt báró Hatvany Lajossal, a lap mecénásával. Hatvany oldalán Bródy Sándor és Mester Sándor segédkezett, Osvát segédei pedig – miután Móricz Zsigmond visszamondta a részvételt – Ambrus Zoltán és Stankovics Szilárd voltak.
A párbajhoz - bár Osvát Ernő köztudomásúlag nőcsábász volt - ezúttal nem valami nőügy, hanem egy elmérgesedett vita vezetett. Hatvany szívesen látta volna a korszak „nagy neveit”, beérkezett íróit (Bródy Sándort, Tömörkény Istvánt vagy Gárdonyi Gézát) a lap szerzői között, Osvát viszont folyamatosan új tehetségek után kutatott – utóbbiak között több mint ötven nőnek biztosított megjelenési lehetőséget, de a pletykák szerint útjuk a Nyugathoz a szerkesztő szereposztó díványán keresztül vezetett.
„S szerelmi élete! – no, csúnya volt!”
Osvát Ernő hódításairól a kortársak is értesültek. Füst Milán – aki maga is úgy vélte, túlságosan függ a szigorú szerkesztő ítéletétől – például ezt jegyezte fel naplójában:
„Hány nő sír O. után és O-ért!”
De beszámol arról is, hogy Osvát megkörnyékezte egyik barátja feleségét és ajánlatot tett neki; 1915 őszén pedig így ír: „O.: zavartan mondja meg, hogy mit akar, szégyenli szemérmetlenségét – de csak úgy ér el sikert, ha nyílt: erőszakot tesz tehát és dúrván érzéki”. Máskor így vélekedik: „S szerelmi élete! – no, csúnya volt!”
Steiger Cornél, a „kegyetlen” feleség
Ettől a „szerelmi élettől” minden bizonnyal Osvát felesége, Steiner Kornélia (Cornél) is szenvedett. Az elfoglalt és szoknyabolond szerkesztő mellett a feleségnek nem valószínű, hogy túl sok törődés és melegség jutott,. Napjaikat beárnyékolta lányuk, Ágnes gyógyíthatatlan tüdőbetegsége is. Cornél kemény, szinte kegyetlen asszonyként maradt meg a kortársak emlékezetében; Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona például így írt róla:
„Kegyetlen. Kegyetlen férje, kegyetlen leánya mellett ő maga is mondhatatlan kegyetlenné formálta a sorsát.
Vigasztalan, ótestamentumi keménység, megkeseredett érzelmesség, elfelejtett érzékiség, fagyos gyűlölet és égető – jóság nélküli – jótékonyság élt benne.”
A nőíró feladata: a nőiség ábrázolása
Az 1876-ban, Nagyváradon Róth Ezékiel néven született Osvát és a nőírók kapcsolata messziről indult. Ifjú kritikusként, 1899-ben Hermann Ottóné elbeszéléseiről írt kritikájában így sóhajtott föl:
„Milyen kellemetlen szó ez: nőíró, és milyen, ismeretlenül is bájos valaki: egy Írónő!”
Osvát szerint egy írónő feladata nemigen lehet más, mint hogy a nőiséget ábrázolja, ellenben a „férfimodort affektáló” írónőket nem szívelte.
Kaffka Margit bosszúja
Osvát A Hét után a Magyar Géniusz, majd a Nyugat szerkesztője lett. Számos, mára már elfeledett költőnőn kívül az ő felfedezettje volt Kosáryné Réz Lola és Kaffka Margit; utóbbival több mint szakmai kapcsolat alakult ki közöttük. Viszonyuk alig néhány hónapig tartott, de Kaffka komoly érzelmi sérülésekkel került ki a kapcsolatból.
Hatvany Lajos szerint „Margit sohasem szűnt meg szemrehányó keserűséggel azt a délutánt emlegetni, amikor Osvát még néhány virágszálat vetett az ablakába, s e végbúcsú után sohasem mutatkozott nála többé.” Az írónő az említett párbajban sem volt teljesen ártatlan: miután Osvát elhidegült tőle, „látszólag ártatlan csevegéssel” visszamondott mindent Hatvanynak, amit Osváttól hallott róla.
A párbaj kimeneteléről több verzió maradt fenn. Egyes sajtóértesülések szerint „csak kisebb karcolásokból szikkadt ki néhány csöpp vér”, mások szerint Osvát komolyan megsebezte Hatvanyt, aki élete végéig viselte homlokán a párbaj emlékét. 1919-ben ismét nézeteltérés támadt a Nyugat szerkesztőbizottságában – bár ezúttal párbajra nem került sor. Babits Mihály volt az, aki sérelmezte, hogy Osvát túl keveset fizet a szerzőknek – és a letgöbb honorárium a „női felfedezettek” zsebébe vándorol.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Barátságok, extrák nélkül
Például Lányi Saroltáéba, aki a Nyugatban az egyik legtöbbször publikáló költőnő – egyébként Kosztolányi Dezső korai szerelmének, Lányi Heddának a nővére – volt. A „Nyugat leánya” (ahogyan Osvát nevezte) visszaemlékezései szerint kapcsolatuk nem mutatott túl a barátságon: „Jó barátságban voltunk, sokat sétáltunk a Szigeten, a Ligetben, a pesti és budai utcákon. (…) Irodalmi barátság volt ez, bár sok-sok elfojtott érzelemmel, ami énbennem aztán versben élt tovább” – vallotta. Osvát másik kedvelt költőnője Reichard Piroska volt, akivel szintén nem lépte túl a határokat. A mára már elfeledett lírikus az Osvát-család mindhárom tagjával jó kapcsolatot ápolt, versei pedig rendszeresen feltűntek a Nyugat hasábjain.
Bohuniczky Szefi szintén Osvát felfedezettje volt. Az írónő Otthonok és vendégek című emlékiratában festette meg a szerkesztő alakját: „Osvát úgy hatott rám, mint ezüstrámában aranyfényű kép. Haja ezüst volt, sápadt arca világított, mintha fénypermet áradna. Szemei tisztán csillogtak, lénye zajtalan volt, és nyakig feketébe öltözve úgy hatott, mintha eltűnt ifjúságát gyászolná.” A szigorú szerkesztőtől a fiatal írónő sokáig tartott, végül egy nőismerőse társaságában kereste fel:
„Egymást nézegetve kis kacérság rezgett közöttünk, de csak pillanatokig,
mert amilyen könnyedén kapta föl az eseményt, oly gyorsan eresztette el, szemeit az asztal márványlapjához fordította, szája fanyar lett, mosolyában irónia ébredt.”
Dénes Zsófia egyszeri kalandja
Dénes Zsófia, Ady egykori menyasszonya egyedül kereste fel Osvátot, amikor az 1915-ben „küldetett” érte, s jóval kevésbé finomkodóan írt róla. 87 éves korában vetette papírra Osvát Ernőről szóló írását, amely azonban csak 2008-ban jelent meg (közreadta: Szilágyi Judit), s ebben korántsem vonzó férfiként festi le Osvátot: „Ő akkor harminchat vagy harminchét éves férfi volt, fekete, fekete. (…)
A mansettája is piszkos volt, egész külseje ápolatlan, s a kabát lehajtója korpás.
De amitől majdnem felkiáltottam, akkor, azon a nyáron egyetlenegy nagy foga ült alsó állkapcsában legelől, és bennem felsikoltott valami: boszorkányszáj!” Dénes Zsófia beszámolója szerint amikor közölte, hogy indulna, Osvát rázárta az ajtót, majd letérdelt elé, és átfogta a lábát, ám ő kiszabadította magát, és elrohant – aminek az lett az ára, hogy nem közölte írásait a Nyugat.
Osvát Ernő utolsó szerelme
Osvát legtovább tartó kapcsolata egy nála huszonkét évvel fiatalabb költőnőhöz, Gyulai Mártához (és ikertestvéréhez, Gyulai Idához) fűződött, akinek a hagyatékából több mint kilencven levél került elő. Ebből egy szép és szenvedélyes szerelem képe rajzolódik ki, amely 1917-től Osvát 1929-ben bekövetkezett haláláig tartott.
A feleség, Steiner Cornél 1927-ben, a Farkasréti-temető mögött halálos mennyiségű veronált vett be, innentől kezdve Osvát Ernőre hárult gyógyíthatatlan tüdőbeteg lánya ápolása. Amikor 1929. október 28-án Ágnes lánya meghalt, Osvát sem kívánt tovább élni. Kéziratait elégette, megírta a búcsúleveleit és fejbe lőtte magát. Búcsúleveleinek egyike Gyulai Mártához szólt: „Utolsóelőtti percemben: egyedül Téged sajnállak a földön. Még egyszer halld: Te tetszettél nekem legjobban itt. Utolsó pillantásom neked hálás, Szépség. (…) Bocsáss meg, Márta.”
Az idézetek és a cikk fő forrása Borgos Anna és Szilágyi Judit Nőírók és írónők – Irodalmi és női szerepek a Nyugatban című kötete.
Kapcsolódó: Háromszor nősült a Nyugat főszerkesztője, Ignotus
