Egyik szerelmét kilökte az ablakon, a másik bánatában maga ugrott ki

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Modi – ez volt a festő beceneve, aminek hangalakja azonos a francia maudit (’átkozott’) szóval. A különc művészről már életében legendák keringtek, amelyek a szex, a hasis és az alkohol köré csoportosultak.

Bohém, különc, „elátkozott művész”, akit fiatalon tüdőbajjal diagnosztizáltak. Annyira szegény volt, hogy a vacsora elköltése után meztelenre vetkőzött egy étteremben, abból a célból, hogy kidobják: kifizetni ugyanis nem lett volna pénze. Jóképű, karizmatikus jelenség, aki fekete kalapot, skarlátvörös sálat és kordbársony öltönyt hordott. Picasso meg is jegyezte róla: „Párizsban egyetlen ember van, aki tud öltözködni, és az a férfi Modigliani.”

Séták a Luxembourg-kertben

Modiglianit szerették a nők. Legismertebb kapcsolatai Anna Ahmatova orosz költőnőhöz, Beatrice Hastings dél-afrikai származású angol újságírónőhöz és Jeanne Hébuterne-hez fűzték. Ahmatovával a párizsi La Rotonde kávéházban ismerkedett meg, ahová a költőnő férjével érkezett – nászútra. Ahmatovát lenyűgözte a „belső ragyogás”, amit a festőben észrevenni vélt, és miután visszatért Szentpétervárra, levelezni kezdtek. 1911-ben találkoztak ismét Párizsban, ekkor Modigliani olyan szegény volt, hogy esténként csak sétálni tudta elvinni szerelmét. Ahmatova visszaemlékezése szerint nem volt pénze a Luxembourg-kertben arra, hogy fizetős széket béreljen, így csak egy padra tudtak leülni. Hosszú sétáik alatt költészetről, művészetről beszélgettek, és Modigliani természetesen le is festette Ahmatovát – ezeknek a képeknek a sorsa azonban ismeretlen. Elképzelhető, hogy a költőnő házában pusztító tűzvész martalékává váltak, de az is lehet, hogy Ahmatova rejtette el, hogy titokban tartsa szerelmét. A párizsi szerelem mindössze három hónapig tartott: ezután Anna visszatért Oroszországba, a festő pedig bánatában egyre többször nyúlt az abszintos üvegért.

Beatrice Hastings
Fotó: Wikimedia Commons

Kilökte egy földszintes ház ablakán

Modigliani valószínűleg viszonyt kezdett a modelljeivel is, de az Anna utáni következő nagy érzelem Beatrice Hastingshez fűzte. Ez a kapcsolat kevésbé volt költői: a Modiglianinál öt évvel idősebb, dél-afrikai származású brit újságírónő, aki a párizsi művészélet pletykáiról tudósított egy londoni lapnak, robbanékony, szókimondó természettel rendelkezett. Kétéves kapcsolatuk alatt gyakoriak voltak a veszekedések a hasonlóan vehemens alkatú Modiglianival, és egyik vitájuk különösen elfajult: ekkor a festő kilökte egy földszintes ház ablakán az újságírónőt.

A „komoly arcú angyal”

1917-ben, amikor a 33 éves festő találkozott a 19 éves Jeanne Hébuterne-nel, aki maga is festőnövendék, már botrányhős volt: a rendőrség bezárta a kiállítását, annyira felháborítónak találta a feltűnő és érzéki aktokat. Az ovális arcú, pupilla nélküli, mandulaszemű, meztelen nők ma már semmiféle megbotránkoztatást nem váltanak ki, annál inkább csodálatot, akkoriban azonban, különösen a testszőrzet kendőzetlen bemutatása miatt, botrányosnak számítottak. Jeanne tökéletesen megfelelt Modigliani életfelfogásának, miszerint „a boldogság egy komoly arcú angyal”. Modigliani ekkor már kokaint és hasist is fogyasztott a brandy és az abszint mellett, és viszonyt kezdett a lánnyal. Hamarosan össze is költöztek, a Hébuterne család tiltakozása ellenére, és Jeanne innentől kezdve alárendelte magát a festőnek.

Jeanne Hébuterne portréja
Fotó: Wikimedia Commons

Kapcsolatuk finoman szólva sem tűnik idillinek: előfordult, hogy a festő a hajánál fogva húzta végig az utcán Jeanne-t. 1918-ban a pár Nizzába költözött, de Modigliani nem volt boldog a dél-francia tengerparton, így különváltak: Modigliani visszatért Párizsba, Jeanne pedig várandósan délen maradt. 1918 novemberében megszületett lányuk, Jeanette Modigliani, ezután ismét együtt voltak, majd 1919 tavaszán Jeanette ismét várandós lett. Ekkor Modigliani eljegyezte, de az esküvőre már nem kerülhetett sor: a festőn a tuberkulózisos agyhártyagyulladás jelei mutatkoztak, és egészsége olyannyira megromlott, hogy 1920. január 24-én meghalt. A nyolc hónapos terhes Jeanne Hebuterne-t szülei magukkal vitték otthonukba, de a 21 éves lány vigasztalhatatlan volt. Végül kivetette magát a szülői ház ötödik emeleti ablakán, és szörnyethalt, meg nem született második gyermekével együtt. A 14 hónapos kislányt, aki árván maradt, apai nagyszülei és apai nagynénje nevelte fel Olaszországban.

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.