Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
„Kutyából nem lesz szalonna”, na de mi a helyzet a „vad farkasból nem lesz cuki kutyus” kijelentéssel? Kutatók új megközelítésből vizsgálták meg, vajon a kutyák tényleg kevésbé vadak-e a farkasoknál, és hogy vajon tényleg kifinomultabb szociokognitív képességekkel rendelkeznek-e.
Minden gyerek tudja, hogy a vad farkasokból lettek a cuki, kezes bárány kutyulik, és közülük sokan vágytak is arra, hogy a lakótelepi parkban farkaskölyökre leljenek, aki majd csak és kizárólag az ő szerető gondoskodásuktól házi farkassá válik, és nekik lesz az összes gyerek közül a legmenőbb „kutyájuk”. Egészen eddig a szülők ki tudták húzni magukat egy hasonló helyzet lehetséges kialakulásából azzal, hogy azt mondták gyerekeiknek, a farkas vad maradna így is, úgy is (no meg az is segítette a helyzetet, hogy nem sok eséllyel akadunk farkasokra a lakótelepeken). De vajon a tudomány szerint is megállja a helyét ez a szülői „kifogás”? Egy friss kutatás szerint nagyon úgy tűnik, hogy nem.
A farkasból lett kutya története
A kutyaháziasítás evolúciós történetének fonala pontosan úgy kunkorodik és gubancolódik, ahogyan azt laikusan sejtenénk. Körülbelül 50-60 ezer évvel ezelőtt a farkasok egy mára már kihalt faja közelebb merészkedett a vadászó-gyűjtögető őseink tábortüzeihez a meleg és a maradék falatok reményében. Ezek az eleinte bizonyára óvatos találkozók egyre gyakoribbakká és megszokottabbakká válhattak, mígnem az évszázadok és -ezredek alatt az egyre növekvő települések mindennapi részévé vált ezen kutyafélék jelenléte, ahogy kidobott étel után kutatnak. Leszármazottaik egyre barátságosabbá, kevésbé félénkké és aranyosabb kinézetűvé váltak, alkalmazkodva a leghatékonyabb túlélési stratégiákhoz ebben az új közegben, mígnem végül otthonainkban kötöttek ki. A legelső bizonyítottan már kutya- (és nem farkas)maradványok körülbelül 15 ezer évesek. A történet egész idáig levont tanulsága az volt, hogy a kutyák kevésbé agresszívebbé váltak, és kifinomultabb szociokognitív képességekre tettek szert a vadonban lófráló farkasokhoz képest, azonban kiderült, hogy nem ez a teljes igazság.
Tényleg vadabbak a farkasok a kutyáknál?
Egy 2022-es kutatás új megközelítésből vizsgálta meg, vajon kevésbé agresszívak-e a kutyák a farkasoknál, és hogy tényleg fejlettebb szociokognitív képességekkel rendelkeznek-e. Rájöttek, hogy a korábbi kutatások zöme a vadon élő farkasokat a háziállatként tartott kutyákkal vetették össze, és ez vélhetően pozitívan torzított eredményeket szülhetett a kutyák javára, akik genetikájukban is eltérnek a farkasoktól. Ehelyett a gazdátlan, szabadon kószáló kutyafalkák csoportdinamikáját hasonlították össze a vadon élő farkasokéval. Ebből az derült ki, hogy valójában a farkasok csoportján belül kevesebb egymásra irányuló agresszió figyelhető meg, mint a kutyákénál, ráadásul hajlamosabbak az együttműködésre egymással, mint a kutyák.
Kontrollált kísérleti környezetben sem bizonyultak feltétlenül sokkal vadabbnak a farkasok a kutyáknál . Egy kísérlet során születésüktől fogva emberek neveltek fel 16 farkast és 11 kutyát. Bár 3 hónaposan a farkasok többször próbálták megharapni a kutatókat, ez a későbbiekben kikopott, kiegyenlítődött a két faj közti különbség ebben a tekintetben. Amikor a kutatók erőforrás-megvonással járó tesztnek vetették alá az állatokat, csupán 4 farkas mutatott konzisztensen agressziót az emberek felé a 16-ból, míg a kutyáknál egy sem. Bár az erőforrás-megvonásnál a farkasok viselkedése vált veszélyesebbé, egy másik teszt során, amikor egy idegen fenyegetően közelítette meg a csoportokat, a kutyák mutattak több agressziót, míg a farkasok inkább az elkerülés stratégiáját választották.
Az emberhez szocializált, idomított farkasok még az emberi együttműködésben sem maradtak le a kutyáktól, sőt, volt, amiben felülmúlták őket. A farkasok ügyesebben tudták követni az emberi tekintetet, és hasonlóan teljesítettek az odafigyelő és a figyelmetlen embertől kuncsorgásban. Egy 2019-es tanulmány pedig azt találta, hogy a farkasok ugyanolyan jól teljesítettek, amikor egy emberrel kellett együttműködniük, hogy egy rejtvényt megoldva elérhetetlen táplálékhoz jussanak.
Összességében az újabb kutatások afelé mutatnak, hogy a háziasaítás során a kutyák nem váltak kevésbé agresszívvá, és nem szereztek fejlettebb szociokognitív képességeket. Sokkal inkább arról van szó, hogy a kutyák konfliktuskerülőbbé és szabálykövetőbbé váltak a farkasokhoz képest. Dr. Csányi Vilmos biológus, etológus és egyetemi tanár pedig egy korábbi interjú alkalmával a kutyák önkontroll- és együttműködő készségét emelte ki. Mindentől függetlenül azért bizonyára továbbra is jobban járunk, ha cseperedő gyerekünkkel nem kapjuk a hónunk alá a lakótelepi parkot farkaskölyök után kutatva, hanem inkább egy kiskutyát veszünk neki, ha a körülmények megengedik.
