Ezért leste meg hűtlen férjét a méregkeverő királynő

Olvasási idő kb. 5 perc

A francia királynak, II. Henriknek számos szeretője volt, de szívéhez egy nála 19 évvel idősebb nő állt a legközelebb. A királyné, érthető okokból, nem kedvelte vetélytársát, de adódott olyan helyzet, amikor mégis hozzá kellett fordulnia.

II. Henrik francia királynak nem jutott boldog gyermekkor. Mindössze ötéves volt, amikor édesanyját elveszítette, egy évvel később, 1525-ben pedig apját, I. Ferencet foglyul ejtette a német-római császár. A francia királyt Madridba hurcolták, ahonnan különös és vitatható módon szabadult: maga helyett gyermekeit ajánlotta fel túsznak.

II. Henrik francia király portréja
Fotó: Photo 12 / Getty Images Hungary

Búcsúcsók a fogság előtt

A két fiú, a hatéves Henrik és a hétéves Ferenc négy évig raboskodtak kopár és rideg spanyol várakban. A raboskodás maradandó nyomot hagyott személyiségükön: Ferenc hallgatag, morcos fiúként tért vissza, Henriken pedig az agresszivitás jelei kezdtek kiütközni. Utazásuk előtt nagyanyjuk udvarhölgyének, Diane de Poitiers-nek adták a búcsúcsókot, s ugyancsak ő volt az, akire visszatérésük után apjuk a nevelésüket bízta. I. Ferenc hamar újranősült; s az 1531-es esküvő tiszteletére rendezett játékokon a kiskamasz Henrik is részt vett. Öltözékén Diane de Poitiers színei köszöntek vissza: férje halála után az asszony csak feketét és fehéret hordott.

Esküvők és összeesküvők

Két év múlva, 1533-ban a francia királyi udvarban ismét esküvőt tartottak: a tizennégy éves Henrik és a vele egykorú Medici Katalin kézfogóját

Katalin nem volt nemesi származású, ám ezt a tényt feledtette, hogy igen gazdag családból származott, ráadásul a pápa unokahúga volt.

Henrik ekkor már fülig szerelmes volt, de nem a feleségébe: hajdani nevelőnőjével, a nála 19 évvel idősebb Diane-nal kezdett viszonyt.

Diane de Poitiers, a király szeretője fekete-fehár gyászruhában
Fotó: Photo Josse/Leemage / Getty Images Hungary

Medici Katalinnak bizonyára nem esett jól, hogy férje nem őt, hanem szeretőjét halmozza el ajándékokkal. Diane és Henrik viszonya nemcsak a feleségnek, hanem Henrik apjának is szemet szúrt. Meggyőződésévé vált, hogy a szeretők összeesküvést szőnek ellene, így Diane-t száműzte az udvarból, fia pedig egy vidéki kastélyba, Anet-ba távozott. A harag nem tartott sokáig: apa és fia 1545-ben kibékültek, I. Ferenc halála után (1547) pedig II. Henrik néven királlyá koronázták a trónörököst.

Gyanús haláleset

Ami azt illeti, Henrik meglehetősen különös körülmények között vált trónörökössé. 

Eredetileg bátyja, Ferenc lett volna a francia trón várományosa, ő azonban 18 éves korában, 1536-ban gyanús körülmények között elhunyt.

Egy labdajáték gyakorlása után elfogadott egy pohár vizet Katalin egyik bizalmasától, majd szörnyethalt. (Az illetőt, Montecuccolit később emiatt kivégezték.) Talán ez adott okot a híresztelésre, miszerint Medici Katalin hírhedt méregkeverő: jóval később, amikor a királyné már a blois-i kastélyban élt, egy speciális, rekeszekkel teli szobáról kaptak szárnyra a hírek, amelyben a jól értesültek szerint a királyné a mérgeket tartotta. (A szoba egyébként ma is megtekinthető Blois-ban.)

A titkos szoba a blois-i kastélyban
Fotó: Wikimedia Commons

Szeretői praktikák

Henrik és Medici Katalin házassága tíz évig gyermektelen volt. A királynéra óriási nyomás nehezedett, hogy fiatal kora ellenére minél hamarabb utódokat hozzon a világra, s ez csak fokozódott, miután kiderült, hogy Henriknek az egyik szeretőjétől lánya született. Az udvarban immár egyértelműen Katalint okolták a trónörökös hiányáért, s már a válással fenyegetőztek. A kétségbeesett Katalin szinte minden akkor ismert trükköt kipróbált

tehéntrágyát és szarvasagancsokat helyezett a medencéjére, öszvér vizeletét fogyasztotta, de a hatás elmaradt.

Végül férje legkedvesebb és legrégebbi szeretőjéhez, Diane de Poitiers-hez fordult tanácsért. Diane megosztotta vele, hogyan tudja felkelteni Henrik szenvedélyét, s hogy biztosra menjen, Medici Katalin lyukat fúratott Henrik hálószobájának mennyezetébe, ő maga pedig a felső szobában, azon keresztül tanulmányozta, mi az, amit Diane de Poitiers jól csinál.

Medici Katalin minden eszközt bevetett a gyermekáldásért
Fotó: Stefano Bianchetti / Getty Images Hungary

Az egyedi „gyógymód”, úgy tűnik, működött: a párnak 1544-ben megszületett első gyermeke, egy kisfiú, akit egy évvel később egy kislány követett. Végül tíz gyermek érkezett a házasságba, közülük heten érték meg a felnőttkort. Medici Katalin utoljára egy ikerpárnak adott életet, abba a szülésbe azonban kis híján belehalt.

A francia udvar legbefolyásosabb szereplője

Henriknek számos szeretője akadt, de haláláig Diane de Poitiers volt a legkedvesebb számára. Ez nemcsak az éles szemű udvaroncoknak, hanem az udvarba látogató külföldi követeknek is feltűnt: egyikük például arról számolt be, hogy

Idézőjel ikon

Henrik vendégek jelenlétében is Diane ölében ült, vagy éppen simogatta a mellét.

Diane az évek során a francia udvar egyik legbefolyásosabb szereplőjévé nőtte ki magát. A királlyal közösen írta alá leveleit, hercegnői rangot és birtokokat adományoztak neki, a királyi pár rábízta gyermekeik nevelését, sőt, a koronázási ékszereket és a királyné által áhított chenonceau-i kastélyt is megkapta.

Az idős Medici Katalin portréja (1585-86)
Fotó: Dea / A. Dagli Orti / Getty Images Hungary

A király halála

Henrikből kegyetlen uralkodó vált. A protestánsok esküdt ellenségeként máglyára vetette, kínoztatta őket, a vagyonukat pedig elkobozta. 1559-ben egy lovagi tornán megsérült, a sebe elfertőződött, és mindössze negyvenévesen meghalt.

Idézőjel ikon

Haláltusájában többször is Diane-t hívta, de felesége nem engedte be hozzá a befolyásos szeretőt.

Henrik halála után Diane de Poitiers az anet-i kastélyban, luxusszáműzetésben élt 1566-ban bekövetkezett haláláig. Halálát a nagy mennyiségben fogyasztott, életelixírnek tartott folyékony arany okozta. Medici Katalin három fiát is a királyi trónra segítette, s a fiai feletti befolyás végül véres vallásháborúkhoz, majd a Szent Bertalan éjszakáján történt vérengzéshez vezetett. Medici Katalin kettő kivételével minden gyermekét túlélte: 1589-ben, 69 évesen hunyt el Blois-ban.

Ha szívesen olvasnál egy másik királyi szeretőről is, ezt a cikket ajánljuk.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.