Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Hindu csokoládégyár mikulásait az 1930-as és 40-es években egész Magyarország jó étvággyal fogyasztotta, a tulajdonosnak, Tyrilow Teofilnak azonban gyára államosítása után nyoma veszett.
1931. február 14-én, szombatról vasárnapra virradó éjjel egy magányos autó tartott Salgótarjánból Budapestre. Már elhagyta Aszódot, amikor a sofőr, Tyrilow Teofil az országút széléről kiáltozást hallott: „Álljanak meg! Leesett egy nagy csomag!” Tyrilow azonnal megállt és a kocsi mögé sietett, de a csomagok sértetlenül hevertek a hatüléses Whippet poggyásztartóján. A következő pillanatban két álarcos férfi vetette rá magát, és követelték: adja át neki a kakaóport tartalmazó dobozokat.
„Tyrilow Teofil azonban nem vesztette el lélekjelenetét, előkapta revolverét és két riasztólövéssel merénylőit megszalasztotta. Ezután felült autójára és visszatért Budapestre”
– számolt be a támadás végkifejletéről néhány nappal később az Eger című napilap.
Nyalókaüzemből indult
A nagykikindai születésű, bolgár származású Tyrilow Teofil cukrászsegédként kezdte pályafutását: előbb Temesvárott, majd Budapesten volt segéd, az első világháború alatt pedig Montenegróban teljesített szolgálatot, hadnagyi rangban. 1916-ban egy kis nyalókakészítő üzemet alapított, ebből nőtt ki néhány évvel később az egzotikus Hindu névre keresztelt csokoládégyár. Tyrilow kezdetben társtulajdonos volt, majd 1925-től kezdve önállóan vezette a gyárat.
Együtt ebédelt a csokoládégyár munkásaival
Tyrilow az évek során igazi nagyvállalkozóvá nőtte ki magát, Szvetenay (ma Lenhossék) utcában működő üzemében az 1940-es évekre több száz munkást foglalkoztatott. Nem felejtette el, honnan jött: „Előrehaladni talán azért tudtam rendszeresen, mert magam is munkásként kezdtem, tehát így értek ahhoz, amit csinálok és emellett mindig a legnagyobb szorgalommal és szeretettel végeztem munkámat” – mondta el 1941-ben a gyáros, akinek üzemeiben szellőztető berendezések gondoskodtak a friss levegőről. Tyrilow fontosnak tartotta azt is, hogy munkásai számára tiszta, hideg-meleg folyóvizes mosdókat és fizetett szabadságot biztosítson – ez a korszakban korántsem számított általános gyakorlatnak. Egy 1942-es újságcikk szerint „400 munkást lát naponta vendégül a gyár étkezdéjében a vállalat főnöke, aki maga ül az asztalfőn és együtt fogyasztja el a háromfogásos ebédet munkásaival”.
Sztaniolos mikulások és húsvéti nyuszik
„Minden üzemében szünet nélkül szól a rádió és zene mellett készül a Mikulás, a sok-sok karácsonyfadísz. Persze, a megváltozott időknek megfelelően, a Mikulás vörös sztaniolba öltözött testét már nem csokoládéból, hanem új és érdekes eljárással készült ostyából csinálják.
Óriási tömegben fénylik a sok Mikulás, a csillogó édes karácsonyfadísz, mindez Nagy-Magyarország boldog gyermekseregének örömére”
– számolt be a gyár működéséről a Pesti Tőzsde 1941-ben.
Halász Zoltán újságírót még gyermekkorában érte az a szerencse, hogy ellátogathatott az üzembe: „Hol Mikulások, krampuszok figurái kerültek ki az ezüstösen csillogó fémformákból, hol meg (tavaszelőn) húsvéti nyuszik, tojások. Az egyik helyiségben hófehér »púderrel« töltött tálcák negatívjaiba öntött forró fondánt Bogaras úr, a bonbonmester,
a másikban konyakmeggyek corpusait mártotta csokoládéba Klement néni, aki még egy szép csigaformát is kanyarított mindegyik meggy tetejére, akkurátusan.”
Tyrilow nemcsak csokoládékülönlegességeivel került be a lapokba: adományairól is rendszeresen tudósított a sajtó. A „Főméltóságú Asszony”, azaz Horthy Miklósné segélyező egyesületének éppúgy juttatott adományokat, mint a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének. Máskor egy balesetet okozó autó utasaként felajánlotta, hogy vállalja a felelősséget, de ezt a hatóság végül nem fogadta el.
Margarin helyett birkafaggyú
A háború utolsó éveiben nehéz idők vártak a csokoládégyárra is. Lehetetlen volt a kakaóbab behozatala, s az addig használt Aurora margarint sem tudták beszerezni. Tyrilow egy darabig borjúfaggyúval próbálta a zsiradékot helyettesíteni, ebből azonban később bírósági ügye támadt, mivel birka- és marhafaggyút is felhasznált a gyártáshoz. 1944-re eltűnt minden édesipari termék a boltokból, majd a csokoládéüzem is hadiipari létesítménnyé alakult.
Tyrilow, a nép ellensége
A háború után a Hindu csokoládégyár az elsők között indult újra. Az alkalmazottak a régi lelkesedéssel vették fel a munkát, újraindult a cukorka- és tejkaramellgyártás, s a munkások ismét fogyaszthatták a gulyáslevest és a krumplifőzeléket a gyár ebédlőjében. Nagyiparosként Tyrilow azonban hamar célkeresztbe került, s a Hindu csokoládégyár sem kerülhette el az államosítást. 1948-ban Tyrilowot aranyrejtegetés vádjával tartóztatták le: kertjében állítólag 53 Napóleon-aranyat találtak elásva. A gyáros előbb kettő, majd nyolc hónap börtönbüntetést kapott. 1949-ben már „a Hindu csokoládégyár volt tulajdonosa”-ként hivatkoztak rá: ismét őrizetbe vették, s az utolsó hír szerint 1949 áprilisában az ügyészség indítványozta, hogy „a kiszabandó büntetésen kívül Tyrilovot még 100 000 forint vagyoni elégtétel megfizetésére is kötelezzék”. Tyrilow Teofil további sorsa ismeretlen.
(Borítóképünk illusztráció)
Kapcsolódó: Sokszor a származás is elegendő volt ahhoz, hogy valaki a rendszer ellenségévé váljon
