Öt dolog, amit érdemes tudnod a konyhádba beköltözött hangyákról

Akár szereted és hangyafarmon nézegeted őket, akár legszívesebben elzavarnád az összeset az otthonodból, ezeket az információkat mindenképpen érdemes tudnod a hangyákról.

Nem nagyon örülünk a konyhánkba költöző hangyáknak – bár ez sem mindig igaz, mert vannak, akik egyenesen hangyafarmot tartanak otthonaiban. Ha te is hangyabarát vagy, átlátszó hangyavárban figyelheted, hogyan szorgoskodnak, ha pedig inkább elűznéd őket, a legtöbbek szerint a liszt, a fahéj a citrusfélék, szódabikarbóna és levendula közül érdemes választanod. 

A ThKitchn ezen a héten 5 olyan információt gyűjtött össze szorgalmas lakótársainkról, amiket a legtöbben nem tudnak a hangyákról. Lássuk, hogyan képezhetjük magunkat hangyaszakértővé. 

1. A hangyahelyzet tavasszal és nyáron a legkellemetlenebb

Amikor a hőmérséklet felmelegszik, a rovarok száma általában megugrik – mondta a lapnak mondja dr. Michael Bentley entomológus. Különösen aktívak az enyhe telek után. Hiába takarítasz rendszeresen, szinte elkerülhetetlen, hogy belefuss néhányba közülük. Ám nem szabad azt gondolnod, hogy annyi van belőlük, amennyit látsz: akárhány is jön szembe, az nagyjából a teljes csapat 1-5 százaléka lesz csak.

A morzsákat sajnos nagyon szeretik.
A morzsákat sajnos nagyon szeretik.Rhj / Getty Images Hungary

2. A hangyák okosabbak, mint gondolnád

Na nem úgy, hogy néhány percenként fejben gyököt vonnak és deriválnak, viszont meglepően sokat tudnak arról, ahol élnek, és arról is, hogyan kommunikáljanak a leghatékonyabban. 

A hangyák szociális készsége remek: olykor megérintik egymást, ételt osztanak meg egymással és kommunikálnak a többiekkel. Ha valamit eléjük teszel, például krétavonalat vagy citromhéjat, azt valószínűleg kikerülik. Ha valamilyen irtószerrel, például ammóniával önti őket le az ember, az megöl néhányat, ám a többieket már távol tartja.

3. Fajtánként eltérő ízlésük lehet

Sokféle hangya létezik, mindegyiket különféle ételek vonzzák, másképpen állnak csapatba és másképpen szaporodnak. Bár sokukat vonzzák a cukros ételek, egyesek inkább a zsírosabbakra hajtanak, így nem csak a süteményt érdemes alaposan elpakolni: simán lehet olyan, aki a kolbászt falja majd.

Ezek nagyon ügyesnek tűnnek.
Ezek nagyon ügyesnek tűnnek.peepo / Getty Images Hungary

4. Mindig van otthonuk

Hiába tűnik úgy, hogy céltalanul kóvályognak a konyhapulton, nem érdemes abban hinned, hogy éppen csak befújta őket a szél. Ahol egy hangya van, több is van, és mindig van egy fészkük valahol a lakásodban. A hangyák általában mennek valahova, és épp jönnek is valahonnan – pontosítja a szakember utalva arra, hogy albérlőink eléggé tudatos kis lények.

Ahelyett, hogy lesöpörnéd őket a konyhapultról, szánj időt arra, hogy követed őket mindkét irányban, mert így nagyon sokat megtudhatsz róluk.

Valószínűleg megtalálod az élelmiszerforrásukat – legyen szó akár egy kifolyt italról vagy piszkos kanálról a mosogatóban – és azt is, hogy merre tartanak. Ha feltakarítod a kiömlött anyagot, a hangyák önmaguktól eltűnnek (a következő alkalomig). És bár megpróbálhatod lezárni a belépési pontjaikat, ez nagyjából vesztes csata, a hangyák ugyanis szinte bármilyen repedésbe vagy hasadékba behatolnak, szóval ha az egyiket elzárod, találnak egy másikat. 

5. A hangyák többsége csak kevés kellemetlenséget okoz

Néhány hangya évente párszor nem jelent nagy gondot – vallja a szakember. A kiömlött, lehullott ételek és morzsák feltakarítása és azok elzárása általában elegendő a kezelésükhöz. Ám ha az ember nagyobb hordákat lát és gyakran, akkor inkább hívjon profit, mert az egy-két éppen arra járó katona eltávolítása nem szünteti meg a problémát.

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra