77 éve született Fodor Ákos – kedvenc léleksimogató idézeteink a magyar haikuköltészet koronázatlan királyától

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha valaki tudta, hogyan lehet megragadni mindannyiunk számára szívbe markolóan ismerős emberi helyzeteket és érzéseket mindössze három sorban, az nem más, mint Fodor Ákos. A magyar haikuköltészet mestere ma ünnepelné 77. születésnapját. Ebből az alkalomból a kedvenc verseinkből álló válogatással emlékezünk rá.

Fodor Ákos 1945. május 17-én született Budapesten. Konzervatóriumot végzett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt. Eredetileg középiskolai énektanárnak és karvezetőnek készült, azonban a főiskola elvégzése után több mint 20 évet töltött a Zeneműkiadónál zenei szerkesztőként. Költői pályája a hetvenes évek végén indult, 1978-ban jelent meg első verseskötete, Kettőspont címmel. Több mint 20 verseskötetet publikált, és mintegy félszáz színpadi mű magyar szövegét írta. 2003-ban Artisjus Életműdíjjal, 2006-ban Nádasdy Kálmán-díjjal, 2007-ben az Artisjus Irodalmi Alapítvány Irodalmi Díjával, 2010-ben Bank Austria Literaris osztrák irodalmi díjjal ismerték el. 2015. február 21-én veszítette életét, hetvenedik életévét nem töltötte be.

Fodor Ákos és a haikuköltészet

A haiku a japán költészet legjellemzőbb versformája, de a 20. század elejétől a világirodalomban is népszerű műfajjá vált. A haiku rendkívül szigorú, alakilag kötött verselés, 17 szótagból áll. A hagyományos haiku 1 soros, a modern 3 sorban is íródhat. Az első sor 5, a második sor 7, a harmadik sor megint 5 szótagból kell, hogy álljon. 

Fodor Ákos maga így fogalmazta meg a haiku lényegét:

Idézőjel ikon

„A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt szeretővé. Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak, s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká. Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt. Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak és megérinthetik egymást.”

Fodor Ákos
Fotó: Díner Tamás / Díner Tamás

Kedvenc verseink Fodor Ákos tollából

JÓKÍVÁNSÁG

Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.

MINDENNAPOK

Egészen biztos,
hogy előbb-utóbb ez vagy
az lesz, így vagy úgy.

TÁRSASÉLET

Fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamra hagytál.

HÁZASSÁGI EMLÉK-MŰ

van, mikor t i s z t á b b
eltörni egy tányért, mint
elmosogatni

BÚCSÚ

oldódó képed
kicsordul szememből és
arcomra szárad

EGY KÉSZÜLŐ KÉP

tévedések és
helyesbítések sora:
Életem Rajza.

VALLOMÁS

Mint a gépeket:
önmagamat sem értem,
csupán használom.

GYAKORLATOK (3)

Képzelj egy tükröt;
gondold, hogy belenézel;
hidd el, amit látsz.

AZ EGYÉNISÉGRŐL

Föl sem ismernék
a rólad készült képek,
ha látnák egymást.

MINDENNAPI TESZT-KÉRDÉS

Látod-e még azt,
amit nézel – vagy már csak
tudod: „ott” „az” „van”?

ZENEBESZÉD

Hogyan adhatnék
választ, mikor a kérdést
is csak keresem?

IGAZSÁG

Annyi történet
van, ahányan elmondják
– és mind érvényes.

MOTIVÁCIÓ

Fölépíteni
és belakni magamat
napmintnapmintnap.

AXIÓMA

A szeretésen
kívül minden emberi
tett: romépítés.

KIS MŰFAJ-HATÁROZÓ

A csók: költészet.
A szeretkezés: dráma.
A többi: próza

A cikk szerzőjéről

Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Sas Krisztina Eszter
Sas Krisztina Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.