Ady Endre és múzsája kapcsolatából nemcsak versek születtek: 1907-ben kislányuk dús, fekete hajjal és egyik kezén hat ujjal jött a világra, ám egy napot sem élhetett.
1906. szeptember 10-én Ady és szerelme, Diósi Ödönné Brüll Adél közös pihenésre indultak Párizsból a Riviérára. Marseille-ig vasúttal utaztak, ott pedig tengerre szálltak. Útjuk Genovába, Nápolyba, Messsinába, Máltára, Cataniába, Fiumébe, majd Velencébe vezetett, a késői nyaralás végén pedig Monte-Carlóban és Nizzában időztek.
Napjaik, a párizsi csetepaték után váratlanul harmonikusan teltek, amit Léda örömmel fogadott:
„Ady úgy meggyógyult az úton, hogy csak na. Azt hiszem, az összes búját-baját ott hagyta Párizsban.
Jobb is ez így, mert nekem semmi kedvem sem lett volna őtet ápolgatni…” Adyt tengeribetegség kínozta („én már itt fogok meghalni ezen a hajón, nagyon beteg vagyok” – írta közös ismerősüknek), bár Léda visszaemlékezései szerint inkább őt viselte meg a tengeri utazás, Ady „hetykélkedett az egészségével”.
Idill Monte-Carlóban
Az utolsó egy hónapot Monte-Carlóban töltötték: „...egyszerre visszavágyódtunk Monte-Carlóba és sietve összecsomagoltunk és
átmentünk Monte-Carlóba, hol késő novemberig maradtunk, és mindvégig fürödtünk a hideg tengerben”
– emlékezett vissza ezekre a napokra Brüll Adél, kiemelve, hogy Ady, szokásától eltérően meg tudta állni, hogy ne kaszinózzon. Amint azonban visszatértek Párizsba, s Ady a Diósiék szomszédságában lévő Hotel de l´Europe-ban vett ki szobát, a harmonikus együttlétnek vége szakadt: ismét mindennaposak lettek a féltékenységi jelenetek.
„Képtelen ő a hűségre”
Adél joggal volt féltékeny. „Ady rászolgál ezekre: szobalány-udvarlások, olcsó szerelmek. Képtelen ő szekszuális hűségre” – jellemezte a költőt Bölöni György.
Ady a veszekedések elől tivornyákba és kocsmákba menekült, Léda pedig még a szokottnál is élesebben reagált.
„Én a végtelenségig tudom eltűrni a maga idegeit, de (…) a végtelenségnek is van vége”
– fakadt ki egy levelében Ady, ismerőseinek pedig arról számolt be, hogy alig aludt, nappal ideggörcsök között feküdt, éjjelente pedig ivott.
„Adél teherben van”
Léda zilált lelkiállapotát talán nemcsak Ady életmódja és hűtlensége okozta: házassága tizedik évében az asszony gyermeket várt, Adytól. Bölöniéknek 1907 januárjában mondták el a hírt; amit márciusban Ady ismét megerősített:
„Adél teherben van: hiteles.”
1907 júniusában Ady már ezt írja Adél húgának, Brüll Bertának: „Adélnak az állapota komolyabb, mint bármely nőnél ilyen állapot. Állandóan a halálról beszél, s minden igyekvésünk dacára ezer leleményességgel gyötri magát. (…) Igazán ez a gyerek a legszerencsétlenebb időben érkezett.” Lédának nemcsak a terhességgel járó hormoningadozásokkal kellett megküzdenie, hanem férje pénzügyi nehézségei kapcsán érzett aggodalmával, valamint szeretett, Nagyváradon élő édesanyja betegségének hírével is.
Párizs és Nagyvárad között
Adynak június közepén vissza kellett utaznia Párizsból Budapestre. A költő Vészi József lapja, a Budapesti Napló szerkesztőségekben és Vésziék Dunavarsányban lévő nyaralója között osztotta meg idejét. Itt a főszerkesztő lányának, Vészi Margitnak udvarolgatott, aki férjes asszony volt, de kislányával, Mártával együtt elhagyta Molnár Ferencet. A dunavarsányi nyaralóban kellemesen teltek a hétvégék: Ady és Vészi Margit kártyáztak, beszélgettek, nézték a csillagokat, 1907 júliusának elején azonban Ady megtudta, hogy Lédát táviratban hívták haza Párizsból: Nagyváradon meghalt az édesanyja.
A „másállapotos arcú” Ady Endre
A költő állapotos szerelme elé utazott Bécsig, onnan együtt mentek Nagyváradra. Lédát lesújtotta a haláleset: „Most nagyon-nagyon kétségbe vagyok esve.
Nem is tudom, hogy és mint lesz. Hogy nem kaphattuk meg ezt a boldogságot, mit a gyermek által reméltünk, zavartalanul…”
– írta Léda Bölöniéknek. Adyt szintén megviselte a haláleset, s még jobban a Lédáért való aggódás. Amint az Vészi Margit naplójából kiderül, augusztus végén Ady „sápadtan, és félőrülten, elcsigázottan az álmatlanságtól” jelent meg náluk. Az aggodalom oka: „Léda, Diósiné (...): minden percben lebetegedhet, – tíz évi házasság után most lesz gyereke, az orvosok féltik, mert borzasztó keskeny növésű.” Vészi Margitnak megesett a szíve a költőn: „Ezt a szegény Adyt sajnálom roppantul. – már a veronál sem hat rá és az árnyéka önmagának.
Jó férjek mindég »másállapotos arcúak« ebben a helyzetben, – de ez az ember még többet szenvedhet!”
Ady és Léda gyermeke
Augusztus 26-án sürgöny érkezett Nagyváradról, Léda nővérétől. Az üzenetet Vészi Margit adta át: „Ady ajtajához mentem: »Ady, el kell mennie, hívják.« Egy nagy »jajnál« egyebet nem hallottam ezután. Künn ültem az ajtó előtt és vártam. Ady előkerült halálsápadtan, üveges, sírós szemekkel. Beszélni nem tudott, csak töredezett mondatokkal vigasztalta magát.
Délután megtudtam az újabb hírt: a gyerek halva született, az asszony megmenekült…”
Léda, szűkszavú visszaemlékezéseiben, mindössze ennyit jegyzett fel az eseményről: „Itt [Nagyváradon] maradtam egész deczember elejéig, itt született meg szegény kislányom, holtan.” A gyermek állítólag egyik kezén hat ujjal jött a világra – csakúgy, mint Ady, aki mindkét kezén hat ujjal született. (A költő ezt a kiválasztottság jeleként értékelte, s élete végéig büszkén viselte a csecsemőkori műtétre emlékeztető forradásokat kisujjai alatt.) Léda haja bronzszínű volt, Diósi Ödöné vörösesszőke, a kislány viszont, akárcsak Ady, dús, fekete hajjal született.
A veszteség fájdalma
A halva szülés mindkettejüket megviselte. Adél szemtanúk szerint sírt, zokogott, és kétségbeesetten kiáltozta, hogy „átok van rajtam”. Ady, aki – bár nem kifejezetten az ideális apát testesítette meg – szerette a gyerekeket, s a gyermektelenség fájdalma több versében is visszaköszön, például A fiam bölcsőjénél című költeményben:
Hűs lugasban, vén, nyári napon,
Aludj, mikor az apád altat,
Kicsi fiam:
Felleg-bölcsőd sírva ringatom.
Álom-testecskédet legyezem,
Csókokra emlékszem, melyekből,
Kicsi fiam,
Nem hívott elő a szerelem.
Brüll Adél többé nem esett teherbe, Adyval a „héja-nász” viszont még öt éven keresztül folytatódott: végső szakításukra 1912 áprilisában került sor. (A borítókép - Székely Aladár felvétele - Léda terhességének utolsó hónapjaiban készült. Ady és Léda kérésére a fényképész összetörte az üvegnegatívot, a kettős portré Brüll Adél hagyatékából került elő.)
Kapcsolódó: A magyar irodalom leghíresebb és legkegyetlenebb szakítós verse is ebből a szerelemből született
