Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Furcsán nézünk azokra, akiknek nincs valamilyen közösségi média fiókjuk, legyen szó a Facebookról, az Instagramról, a TikTokról vagy a LinkedInről. A ma negyven éves generáció gyermekei pedig ledöbbennek, ha szüleik nem ismerik a Snapchatet, a WeChatet vagy az X-et. De miért van szükségünk ezekre a platformokra, és vajon évszázadokkal ezelőtt volt-e bármilyen hasonló módja a kapcsolattartásnak?
Sokan közülünk talán még emlékeznek az akkoriban úttörőnek számító, a világ egyik első közösségi média platformjára, az iWiW-re. A 2002-ben indult szolgáltatás a leglátogatottabb weboldal volt éveken át. Az emberek, ahogy bármelyik más közösségi média oldalon, kitöltötték a személyes adataikat, képet is csatoltak, majd kapcsolatba léptek az ismerőseikkel és megosztottak mindenféle tartalmakat. Ha belegondolunk, valamilyen formában minden közösségi oldal így működik.
Ezért fontosak nekünk a közösségi oldalak
Az, hogy miért töltünk ezeken az oldalakon akár órákat is naponta, már egészen más kérdés. Ha meg akarjuk fejteni ezt a talányt, akkor meg kell értenünk az önmeghatározás elméletét, amely szerint az embernek háromféle pszichológiai szükséglete van: hogy önállónak érezze magát, hogy irányíthassa az életét, és hogy kapcsolódjon másokkal.
Számos kutatás bizonyította, hogy a különböző közösségi platformok tökéletesen kiszolgálják ezeket az igényeket, hiszen vagy a szakmai kapcsolati hálónkat építjük, esetleg kiállunk egy számunkra fontos ügyért, vagy megmutatunk magunkból valamit, és így egyrészt megerősítéseket kapunk, másrészt olyanokkal kerülhetünk kapcsolatba, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak.
Közösségek régen
A kötődés igénye velünk születik, vagyis az embernek erre ugyanúgy szüksége volt évszázadokkal ezelőtt, mint manapság, és meg is találta ennek a módját, gondoljunk csak a különböző egyletekre, a fonók közösségére vagy a klubokra. A szakmai csoportosulások is jelen voltak céhek formájában, és a művészek is megannyi kört hoztak létre, ahol megvitatták a legfontosabb aktuális kérdéseket. És ha éppen személyesen nem találkoztak, hát levelet írtak egymásnak.
A költő, aki imádott levelezni
Johann Wilhelm Ludwig Gleim a felvilágosodás korában élt és alkotott, valamint élénk levelezést folytatott művésztársaival halberstadti otthonából. A mára ránk maradt gyűjteményében több mint 12 ezer könyv, 10 ezer levél, illetve számtalan kézirat található; ez aprólékosan dokumentálja a korabeli irodalmi életet, és színes képet fest annak szereplőiről.
Gleim arról is ismert volt, hogy előszeretettel támogatta írótársait, segítette őket pályájukon, a kor nagy elméivel, például Kleisttal, Lessinggel, Goethével és Schillerrel.
Ilyen volt Gleim „Facebookja” évszázadokkal ezelőtt
Ma már nehéz elképzelnünk, hogyan volt mindez lehetséges, de a költő a saját otthonában létrehozott egy olyan rendszert, amelyet ma biztosan a Facebook elődjének tekintenénk. A ránk maradt források szerint a férfi hozzávetőleg ötszáz emberrel levelezett, viszont nem mindenkit ismert személyesen.
Annak érdekében, hogy jobban kötődjön levelezőtársaihoz, festőket bízott meg, hogy elkészítsék ezeknek az embereknek a portréit, amelyeket Gleim később az otthonában kitett a falra. Arra viszont gondosan ügyelt, hogy a saját portréja legyen középen.
Az így kialakult galériát a „Barátság templomának” nevezte el, és a több mint száz festményből álló gyűjtemény jelenleg is megtekinthető a költő egykori halberstadti otthonában, amelyet múzeummá alakítottak.
Tobias Heinrich, a Kent Egyetem előadója szerint a „Barátság temploma” sok szempontból hasonlít a mai közösségi médiára.
Nemcsak amiatt mert szöveges és képi elemeket egyaránt tartalmaz, hanem amiatt is, hogy „a levelezésekben elmosódik a határ a magánszféra és a nyilvánosság között.”
„Virtuális megbeszéléseket” is tartott
Gleim annyira fontosnak tartotta a kommunikáció minden formáját, hogy igazán megadta a módját a levélírásnak. Ezt pedig úgy tette, hogy saját íróasztalt terveztetett, de nem akármilyet.
A székkel egybeépített kis méretű asztalt oda vihette a házban, ahová csak akarta, így mindig annak a személynek a portréja elé helyezte, akinek éppen írt. Így teremtett egy még közelebbi kapcsolatot a levél címzettjével. Ne mondja senki, hogy ez nem hasonlít egy mai Zoom-megbeszélésre!
Ha te nem a Facebook hírfolyamodat szeretnéd pörgetni, itt elolvashatod, hogyan szórakoztak az ókorban.
