Naponta egykanálnyi ebből felturbózza az egészségedet

GettyImages-1398965569

Mivel sokat hallottam már a búzacsíra áldásos hatásairól, gondoltam, ideje lenne beiktatni a család étrendjébe, ha ennyire hasznos. A búzát nem nehéz felismerni, így azt reméltem, nem sok gondom lesz a vásárlásnál, csakhogy ez a csíra nem az a csíra.

Felrémlettek általános iskolai emlékeim, amikor két zsebkendő között, ablakban csíráztattam a búzaszemeket. Már láttam magam előtt, ahogy bújnak elő a kis rügyecskék, gabalyodnak a gyökérkezdemények, majd a kedves hölgy a boltban elém rakott egy zacskót, aminek a tartalma inkább látszott gabonapehelynek, mint csírának. Néztem rá értetlenül, mire mosolyogva mutatta a feliratot, jelezve, hogy ő bizony nem tévedett.

De akkor mi is az a búzacsíra?

A búzaszem része

A búzacsíra a mag csupán 3 százalékát elfoglaló része, amelynek feladata a növény örökítése. Fehér liszt készítése során ezt a korpával együtt eltávolítják annak érdekében, hogy tovább megőrizze minőségét. Szerencsénkre a teljes kiőrlésű lisztek tartalmazzák ezeket az értékes részeket is, ezért az ebből készült ételek egészségesebbek.

GettyImages-844369606
A búzacsíra nagyon hasznos az immunrendszernek  sommail / Getty Images Hungary

Tápanyagokban gazdag

Szinte az összes aminosav megtalálható benne, és koncentráltan vannak jelen az alábbi vitaminok és ásványi anyagok A 21 nyomelem közül a legfontosabbak:  kálium, kalcium, magnézium, nátrium, folsav, foszfor, vas, réz, mangán, szelén, cink stb. Azt sokan tudják, hogy E-vitaminban gazdag, de emellett jelentős az A-, D-, B1- és B3-vitamin-tartalma is.

Felpörgeti az immunrendszert

Egy 2021-es tanulmányban kimutatták, hogy pozitív hatással van a fehérvérsejtek működésére és termelődésére egyaránt. Ezzel hozzájárul, hogy az immunrendszer könnyebben győzze le a megjelenő kórokozókat.

Hasznos a szívbetegségek ellen

Egy 2-es típusú cukorbetegeket vizsgáló tanulmányban megfigyelték, hogy azoknál az alanyoknál, akik búzacsírát fogyasztottak, a koleszterinszint csökkenése és a szervezet antioxidánsszintjének emelkedése volt jellemző, ezáltal csökkent az érelzáródás kockázata.

Pozitív hatása van a cukorbetegségre és az inzulinrezisztenciára

Magas rosttartalma miatt a tápanyagok lassabban szívódnak fel, így segít elkerülni a hirtelen inzulinszint-emelkedést. Egy egereken végzett kutatás szerint a búzacsíra beiktatása az étrendbe az inzulinrezisztenciát is csökkenti.

A búza minden része egészséges
A búza minden része egészségesOlga_25 / Getty Images Hungary

Segít a sejtek öregedése ellen

Legfontosabb összetevője, a spermidin olyan molekulákat tartalmaz, amelyek hiánya az emberi szervezetben a sejtek öregedéséhez és rosszindulatú elváltozások kialakulásához is vezethet. Már Szent-Györgyi Albert megállapította, hogy szükség van ennek pótlására, mert szervezetünkben folyamatosan csökken a szintje, de ezt megfelelő mennyiségben csak kivonatok formájában tudjuk megtenni.

Hatásos ellenszere a ráknak

Magyar kutatók kimutatták egy tanulmányban, hogy a fermentált búzacsíra-kivonat hatására beinduló folyamatok képesek meggátolni a rákos sejtek szaporodását. 

Kutatásaik alapján a későbbiekben kinyerhetőek lesznek azok a hatóanyagok, melyekből akár daganatos megbetegedés elleni gyógyszer készíthető.

Olaját hideg sajtolással nyerik

Hogy pozitív hatásait élvezzék, sokan kapszula formájában fogyasztják, de akár salátákhoz is használható.

Külsőleg bőrápolóként használják akár önmagában, vagy egyéb olajokkal keverve, illóolajok használatakor bázisolajként. Gazdag összetevői a mélyebb rétegekbe könnyen beszívódva táplálják, regenerálják bőrünket. Kisimítja az apróbb szarkalábakat, valamint gyulladáscsökkentő hatása miatt alkalmas sebek, égések, napirritáció kezelésére. Érdemes hűtőben tárolni, mert könnyen avasodik.

Ezeket az ételeket gazdagíthatod búzacsírával:

  • turmixok
  • joghurt
  • saláták
  • zabkása
  • tejbegríz

Pirítva enyhén diós ízű, ami feldobhatja a már megszokott ízeket. Kenyértésztába, kevert sütikbe, kekszekbe is könnyedén belecsempészheted. Sajnos bármennyire egészséges, a gluténérzékenyeknek a búzacsíra is tiltólistás.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek