Akkor és most: Schiaparelli kottás ruhája a Valentinónál
A legendás tervezőnő 1939-ben mutatta be estélyi ruháját, az olasz divatháznak 2014-ben jutott eszébe a szerethető motívum.
A legendás tervezőnő 1939-ben mutatta be estélyi ruháját, az olasz divatháznak 2014-ben jutott eszébe a szerethető motívum.
A rendszeresen használt ecsetek tele vannak baktériumokkal. Mutatjuk, hogy hogyan szabadulhat meg tőlük!
Christian Audigier-nél januárban diagnosztizáltak rákot. Nevéhez fűződik a strasszos, közönséges mintákkal nyomott pólók divatja - elmondjuk, hogyan juttatta márkáját csúcsra majd a szakadék szélére.
Nem kell hozzá csak egy gombnyomás. Meg persze ezer dollár, és a replikátor bármilyen ételt előállít.
15 perces leves, szinte semmi alapanyagból. Ízlés szerint variálható, lehet házias, egzotikus vagy éppen csípős is.
A kötelező örökzöld darabok mellett már csak egy kis kreativitásra lesz szüksége!
A fél világ épp attól őrül meg, hogy műanyag talp nélkül kéne feltennünk a fülbevalót. Vagy nem?
Jó, van színes, meg mintás is, de ez igazi aduász. Mutatjuk, mit vegyen fel hozzá!
A kiegészítők piaca nagy biznisz, tudják ezt a márkák is, viszont nem mindegy, milyen stratégiát választanak.
11 terméket kóstoltunk végig, sok mű és pár eredeti parmezán között ingáztattuk ízlelőbimbóinkat.
Nézze, hogy milyen szépségideálokkal kampányolt a márka az 1900-as évek elején és napjainkban!
Áll a bál, mivel a legtöbb neves magazin ugyanazzal a retro stílusú pasztell ruhával nyitotta az őszi szezont. Ügyes csel a Prada részéről vagy átverés?
Ha nem, most pótolhatja. Ráadásul a 23 éves srác négy másik, bőrproblémával küzdő férfit is kisminkel.
Őszi tippek Larion Oscartól.
A 29 éves divatikon sem nézett ki mindig úgy, mint akit skatulyából húztak ki. Nézze meg, milyen stílusfejlődésen esett át!
A vezetőtervezők nosztalgiáznak, mi meg ezt vesszük meg.
Kim Kardashian húga most töltötte be a 18-at: nézze meg, hogy lett a helyes kislányból paplanszájú celeb!
Felér egy terápiával, habos dió töltelék, rajta lédús szilvaszemek - a koraősz egyik desszert-telitalálata.
Mi egy kicsit összezavarodunk: és ön mennyire látja át a divatházak munkáját?
Mangó, avokádó, datolya, és más meglepetések Steiner Kristóf kedvenc salátáiban - energiát adnak, jókedvre derítenek, és összehozzák a barátokat.
A kamaszosan szakadt celebgyerekből hirtelen divatikon lett. Mutatjuk a látványos átalakulást!
Egyes luxusmárkák szerint még menő a sértődöttség, az elvontság és a bolyongás. Mutatjuk, mit nézett be a Miu-Miu vagy a Dior!
Az Hervé Léger egyik vezetője, Patrick Couderc nyilatkozta ezt. Naná, hogy azonnal kirúgták.
Nézze meg, mivel készül a hideg évszakra a Gas, az F&F, a H&M, a Levi's és még sokan mások! Bőven lesz miből válogatni!
Több okból is szeretjük a tojásos ételeket: finomak, gyorsan elkészülnek és olcsón kihozhatunk belőlük kiadós reggeliket, ebédeket és vacsorákat.