Így telt a Maybelline első 100 éve

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nézze, hogy milyen szépségideálokkal kampányolt a márka az 1900-as évek elején és napjainkban!

Idén ünnepli a századik születésnapját a világ egyik legismertebb kozmetikai márkája, a Maybelline. A kerek évforduló alkalmából összeszedtünk néhány emlékezetes kampányt az amerikai márka történetéből, melyekből jól kivehető, hogy míg a termékek és a sminktrendek drasztikus változásokon mentek át az elmúlt évtizedekben, addig a szépség és az ahhoz való hozzáállás alapvetően mit sem változott. A nők ugyanis még száz évvel később is buja és sűrű szempillák, karakteres szemöldök és tökéletes bőr után sóvárognak.

Az 1915-ben alapított amerikai márka ma már a francia L'Oreal kozmetikai cég tulajdonában van. A Maybelline-t azonban egy harmincas évei elején járó New York-i kémikus, Tom Lyle Williams alapította, akinek feltűnt, hogy húga szénből valamint vazelinből készített eleggyel teszi füstösebbé szemeit. A meglepően jól működő ötleten felbuzdulva megalkotta az első szemhéjpúdert Lash-Brow-Ine néven. A siker nem maradt el, így Williams a húga nevének – Maybel –, illetve a vazelin angol megfelelőjének összekapcsolásával megalapította a Maybelline márkát.

A szemhéjpúdert két évvel később, 1917-ben a szempillaspirál követte a sorban, ami a huszadik század első felének egyik legmodernebb kozmetikai terméke volt – írja a fashionista.com. Érdemes megfigyelni, hogy a vastag szemöldök és a sűrű szempillák a mai napig mennyire népszerűek, nemcsak Audrey Hepburn volt nagy rajongója a stílusnak, napjaink egyik legismertebb modellje, Cara Delevingne is hasonló külsővel szerzett magának hírnevet a szakmában.

Galéria ikon

9

Az 1915-ben alapított amerikai márka ma már a francia L’Oreal kozmetikai cég tulajdonában van. A Maybellinet azonban egy harmincas évei elején járó New York-i kémikus, Tom Lyle Williams alapította, akinek feltűnt, hogy húga szénből valamint vazelinből készített eleggyel teszi füstösebbé szemeit.
Galéria: Maybelline hirdetések az elmúlt 100 évben
Fotó: Maybelline

A harmincas években nem véletlenül fektetett akkora hangsúlyt a Maybelline a termékek biztonságosságára, mivel gyakran végzetes következményei voltak az efféle kozmetikumok használatának. Előfordult, hogy a tartós szempillafestés mellett voksoló nők megvakultak, míg másoknál súlyos bőrirritációt és allergiás tüneteket váltott ki a terpentin hozzáadásával készült, illatosnak egyáltalán nem mondható szempillaspirál. Így érthető, hogy mekkora újdonságnak számított a Maybelline „Cake Mascara” nevű terméke, ami egy külön kefét is tartalmazott, ezt kellett egy kis víz hozzáadásával egy cipőpaszta szerű festékbe dörzsölni.

A márka ebben az időszakban Hollywood egyik legkedveltebb színésznőjével, Betty Grable-lel hirdette termékeit, amiket a gazdasági világválság idején is vittek, mint a cukrot: ugyanis a válság idején kevesen engedhettek meg maguknak egy új ruhát, de egy új szemhéjfesték még minden bizonnyal belefért a havi költségvetésbe. Nem véletlen, hogy a 2008-as válságot követő években is annyira megnőtt a kereslet a rúzsokra és a körömlakkokra.

Galéria ikon

9

A szexuális forradalom jól láthatóan elérte a reklámszakmát is, így a hetvenes években a Maybellinnek sem volt ciki csókolózásra buzdító kampánnyal befuttatni első ajak ápoló termékcsaládját, a Kissing Potiont. A golyós termékek különféle „ragacsos”, rágógumis, cseresznyés, mentás, epres és narancsos ízesítésben voltak kaphatóak.
Galéria: Maybelline hirdetések az elmúlt 100 évben
Fotó: Maybelline

A negyvenes-ötvenes években a márka fényesen csillogó szemhéjfestékeket és szemhéjtusokat árult, 1959-ben pedig piacra dobta az első „automatikus” szempillaspirálját, a Magic Mascarát, ami már egy festékbe mártható spirális kefét tartalmazott. Az ötlet egyébként nem a Maybelline sajátja, a világ egyik legismertebb kozmetikai cége, a Helena Rubinstein megelőzte a Maybelline-t a fejlesztésben. A vállalatnak egyébként olyan jól ment ebben az időszakban, hogy elkezdtek terjeszkedni a tengerentúlon is.

A hatvanas években a Maybelline volt a szemsminkek királya. Tényleg alaposan kivesézték a témát és szinte mindent piacra dobtak a szemöldökcsipeszen és a műszempilla-illesztőn át a szemöldökfésűig. A szexuális forradalom jól láthatóan elérte a reklámszakmát is, így a hetvenes években a Maybelline-nek sem volt ciki csókolózásra buzdító kampánnyal befuttatni első ajakápoló termékcsaládját, a Kissing Potiont. A golyós termékek különféle „ragacsos”, rágógumis, cseresznyés, mentás, epres és narancsos ízesítésben voltak kaphatóak. A vállat egyébként a hatvanas évek végén a Schering-Plough tulajdonába került át.

Galéria ikon

9

A Maybelline 1990-ben újra gazdát cserélt és a Wasserstein Perella & Co. nevű befektetési vállalkozás vezetése alá került. Ebből az időszakból származik a márka mai napig ismert szlogenje is: „ Maybe she’s born with it. Maybe it’s Maybelline.” Ugye, milyen ismerős? Ebben az évtizedben az új modellgeneráció is helyet kapott a márka hirdetéseiben, többek között Christy Turlington volt az egyik kiemelt arca cégnek.
Galéria: Maybelline hirdetések az elmúlt 100 évben
Fotó: Maybelline

A nyolcvanas években már teljes körű kínálattal rendelkezett a márka, beleértve rúzskollekciójukat, amit az évtized egyik ünnepelt színésznőjével, Lynda Carterrel népszerűsítettek. Az 1951-ben született híresség lett a márka szépségnagykövete is, ami többek között annak tudható be, hogy szinte kivétel nélkül mindenki ismerte Carter arcát akkoriban. 1972-ben szépségkirálynővé koronázták Amerikában, majd 1975-1979 között szerepet kapott a Wonder Woman című tévésorozatban is.

A Maybelline 1990-ben újra gazdát cserélt és a Wasserstein Perella & Co. nevű befektetési vállalkozás vezetése alá került. Ebből az időszakból származik a márka mai napig ismert szlogenje is: „Maybe she's born with it. Maybe it's Maybelline.” Ugye milyen ismerős? Ebben az évtizedben az új modellgeneráció is helyet kapott a márka hirdetéseiben, többek között Christy Turlington volt a cég egyik kiemelt arca. Hat évvel később a L'Oreal kaparintotta meg a márkát és a mai napig a francia vállalat a Maybelline tulajdonosa. Az elmúlt húsz évben olyan izgalmas modellekkel szerződött le a márka, mint Jourdann Dunn, Gigi Hadid, Adriana Lima, Freja Beha Erichsen, Charlotte Free. A Maybelline igyekszik lépést tartani a korral és szinte mindenhol jelen van a közösségi oldalaktól kezdve a vörös szőnyeges eseményekig. A divathét egyik fő támogatójaként számon tartott cég tavaly például az Instagramon futtatta be szezonális, elsősorban fiatalokat megcélzó kampányát.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.