Jópár szezon óta divatban tarják a divatházak a kilencvenes évek meghatározó stílusjegyeit. A mostanra kissé ellaposodott irányzat a Vogue divatkritikusa, Sara Mower szerint semmi másnak nem tudható be, csupán a matematikának. Bár a divatszakma ezt sosem vallaná be magának, attól még igenis vannak matematikailag egyszerűen kiszámítható divathullámok a divatvilágban. Ilyen például a 90-es évek iránti nosztalgia is. Elég csak belegondolni abba, hogy hányadik évüket is tapossák pontosan korunk frissen befutott dizájnerei. Naná, hogy ők bizony már a kilencvenes években szocializálódtak.
Minden generáció más-más emléket őriz a gyermekkorából, arra meg valószínűleg csak kevesen emlékeznek, hogy milyen ruhákat hordtak a körülötte élő emberek. Így nem csoda, hogy a kreatív szakemberek előszeretettel nyúlnak vissza ehhez a témához a munkáik során és kutatják fel az elfeledett emlékeket. Christian Dior 1905-ben született, tehát nem csoda, hogy vonzódott az Edward korabeli romantikus stílusjegyekhez. Yves Saint Laurent 1936-ban látta meg a napvilágot, ezért semmi meglepő nincs abban, hogy a későbbiekben mennyi inspirációt merített a negyvenes évek divatjából. Az 1961-ben született Tom Ford pedig szinte megszállottan dolgozza fel a hatvanas és a hetvenes évek elejének stílusjegyeit.
És ez alól nem kivételek a kilencvenes évek szülöttei sem. Az akkori trendekkel sajnos nincs tele a Google, ami leginkább annak tudható be, hogy a szuperkeresőt 1998-ban lőtték fel az internetre. De ki ne emlékezne a Pokémon, a Tini Nindzsa Teknőc vagy a Power Rangers figurákkal díszített játszósruhákra, vagy az anyja munkába járós fekete pantallójára, jól szabott blézerére, szatén blúzára vagy a New Balance edzőcuccára? Természetesen rengetegen emlékeznek erre az őrült időszakra a divatszakmában, ilyen például Phoebe Philo, Nicolas Ghesquière, Raf Simons, Stella McCartney, Riccardo Tisci, és a Gucci új kreatív igazgatója, Alessandro Michele, akik mind a kilencvenes években voltak húsz év körüliek, tehát valószínűleg jó pár rave és underground buliban megfordultak akkoriban.
Teljesen logikus tehát, hogy az aktuális divatban oly sok utalás található a 20-25 évvel ezelőtti trendekre. Az olyan új generációsnak számító arcok, mint John Galliano, vagy az akkortájt felfedezett fotósok, mint David Sims, Craig McDean mára már a divatvilág meghatározó arcai, ahogy Kate Moss, Kristen McMenamy vagy Naomi Campbell is akkoriban lett ünnepelt szupermodell, sőt, ők a mai napig a legkeresettebb és a legjobban kereső modellek közé tartoznak. Másrészről viszont sokaknak ez az időszak jelenti a spontaneitást, a szabadságot, az izgalmakat és valószínűleg a legtöbben akkoriban találták meg saját hangjukat a mostanra befutott felnőtt tervezők közül.
Persze másodszorra már semmi sem ugyanaz. A tervezők, stylistok, mesterfodrászok és sminkesek alaposan átdolgozták a kilencvenes évek életérzését. A Gucci tervezője például a stréberekre jellemző stílusjegyekkel és vintage elemekkel kombinálta a korszak meghatározó vonalait és a divatház fiatal, kőgazdag vásárlóit célozta meg kollekciójával. Emlékeznek, hasonlóképpen járt el Hedi Slimane is a Saint Laurent esetében pár szezonnal ezelőtt. A Céline designere, Phoebe Philo a Calvin Klein egyik legnagyobb kilencvenes évekbeli dobását, a hálóingre emlékeztető szaténruhát gondolta újra a szezonban, míg a Rag & Bone tervezői szoknyát is adnának a nadrágot viselő ügyfeleikre. A szoknya-nadrág egyébként a Marni őszi-téli kampányában is megjelent.
A 21.század feltörekvő tervezői is őszinte tisztelettel dolgozzák át elődeik meghatározó formáit. A Vetements kreatívosa, Demma Gvasalia és csapata a Maison Margiela kilencvenes évekbeli darabjaiból, elsősorban a túlméretezett kabátokból inspirálódott a 2015-os őszi-téli kollekció megtervezése során. Marta Margues és Paulo Almeida pedig kócos, grunge frizurás modellekkel mutatták be legújabb kollekciójukat, amelyet többek között Helmut Lang kilencvenes évekbeli, áttetsző kreációi és Christian Lacroix arany csizmái ihlettek.
Tehát vitathatatlan, hogy van egyfajta kedves, ösztönös nosztalgia a kilencvenes évek hóbortos irányzatai iránt. Abban az évtizedben még nem volt ciki emberinek és egyedinek lenni, arról nem is beszélve, hogy jóval több idő volt az ötletek kidolgozására is. Izgalmas nézni, ahogy ez a generáció feldolgozza az akkori lázadó tervezők munkáit, aminek végeredménye egy kicsit nyers, de valójában könnyed és fiatalos irányzat, ami megállja a helyét 2015-ben is.
