London a 80-as évek magyar óvodáinak divatja előtt hódol
Gyűlöltem ezt a csizmát a nyolcvanas évek hajnalán, mert már felvenni is iszonyatosan nehéz volt, főleg, ha anorák is volt rajtam.
Gyűlöltem ezt a csizmát a nyolcvanas évek hajnalán, mert már felvenni is iszonyatosan nehéz volt, főleg, ha anorák is volt rajtam.
Tonhalszeletet elég ritkán kapni, akkor is fagyasztottat, amiben nem sok bizalmam van.
A rogyasztott sapka mellé tudunk trendi alternatívát felmutatni: a kötött csövet.
Lehet, hogy jelen pillanatban ő a világ legnagyobb divatguruja, de attól még neki is lehet rémes döntése egy ruhával kapcsolatban.
Utóbbi időben ráálltam a vasárnapi kóstolgatós menü készítésére.
Évről-évre ilyen lencsét készítek január elsején, természetesen az eljövendő gazdagság reményében.
Nincsen tél és karácsonyi szezon forró, alkoholos italok nélkül.
Karácsony előtt kicsit fájt a fogam a nemrég magyarul megjelent Gordon Ramsey kiadványokra, ha valaki megkapta, legyen szíves foglalja össze milyen, aztán beruházok.Viszont kaptam két független helyről két szépen párosítható ajándékot; egy tortaformát és egy üveg Amarettót.
Íme egy tipp arra, hogy mit nem érdemes venni karácsonyi ajándéknak: az Alexandra könyvesboltjaiban kapható mágneses papír könyvjelzőt.
Agyára mehetett a sok junk food a Burger King marketingeseinek, úgy látták ugyanis, megérett a helyzet arra, hogy a burger óriás betörjön a parfümiparba, stílusosan persze, egy égett húst idéző illattal.
Visszatekintő sorozatunk végére tartogattuk a legizgalmasabbat: választunk mi is magunknak legjobban öltözött csillagot.
Még egy hónapunk van a karácsonyi, orbitális shopping-körutakig, az utolsó pillanatok kaotikus ajándékhajszájáig (amit a Velvet fogyasztói mentőövének segítségével elkerülhetünk), a tökéletes fa levadászásáig és a napokig tartó maratoni, családi evészetig.Vannak azonban olyanok, akiknek már most az agyára ment a karácsony.
Az amerikai Kelly Anne Murray egy művészeti iskola diplomamunkájaként készítette az alábbi képgalériában látható ruhakölteményeket, telefonkönyvből.
Most vasárnap kezdődik az Advent, azaz a karácsonyra felkészülés időszaka.
Nemrég a szerkesztőségünkhöz vészesen közel működő, újpesti dizájncukrászdában, a Sugar-ban jártunk karácsonyi süteményeket szemrevételezni.
A Gucci hajdani kreatív igazgatója, aki mostanában többek között hiperluxus csizmákat tervez a felsőbb kasztok tagjainak, tíz pontba szedte a stílusról, a divatról, a botoxról és a szexről alkotott nézeteit a Details magazin kedvéért.
Aki megengedheti magának, annak van.
Divatrajongó ismerősöknek lehet jó ajándék ez a válságérzékeny, mindössze 7 dolláros Yves Saint Laurent papírmasé-szett.
A mellékelt képgalériában tizenhárom hollywoodi híresség fotójával és fülbevalójával bizonyítjuk, hogy a szezon egyik legfontosabb kiegészítőtrendje a méretes fülbevalóké.Ebben a trendben igazából csak a méret a lényeg, a stílus viszont eklektikus: Nelly Furtadóé például vállig érő, köves darab, Geri Halliwell fülében óriási karika lóg, Jennifer Lopez pedig lelógó láncos változatban tündököl.Édesanyám szerint a kisfejűeknek (akiket ő madárfejű lajcsikáknak nevez) otromba viselet, én vitatkoztam vele, szerintem mindenkinek jól áll.
Büfétesztes szerzőtársam még egy darabig Afrikát teszteli, kalandjairól itt olvashattok, ez az írás nélküle született.
Január másodikán Karl Lagerfeld saját Chanel stúdiójában tartott sajtótájékoztatót, amelyen elsősorban azt a gigantikus, mozgó múzeumot szerette volna népszerűsíteni, amiről mi is beszámoltunk, de végül egészen más tematika felé fordult a beszélgetés.
Az üveges finomságok második részébe gossip beírta a kommentek közé a sütőtöklekvárt, erre pont volt otthon egy nagy sütőtököm és rákívántam a receptre.
Szavazzon ízlésről! Mondja meg, hogy ugyanaz a ruha melyik aktuális hollywoodi hírességnek áll jobban, a kommentek között pedig indokolja is döntését.
Akinek már Viktor&Rolf is sok volt és Versace, Gucci, Dolce&Gabbana hármason túl nem szeret menni, ne ijedjen meg.
Illetve malacszelet nélkül, mert hiába tudom, Cegléden melyik pék vállal malacsütést, kicsit túlzásnak érzem a 150 kilométeres logisztikai bravúrt egy citromot szopogató tetem miatt.