A negyven közeli szupermodellekre gerjednek a nagyok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nemrég olyan szupermodellekről szavaztak a Tejben-vajban olvasói, akik az új Evangelisták és Campbellek lehetnének, bár egyesek szerint ezt kétségbe vonja girhességük.

Nemrég olyan szupermodellekről szavaztak a Tejben-vajban olvasói, akik az új Evangelisták és Campbellek lehetnének, bár egyesek szerint ezt kétségbe vonja girhességük. Az új hírek szerint pedig akár az is megkérdőjelezi Agyness Deyn, Doutzen Kroes és társainak világhódító útját, hogy a hatalmas márkák visszatérnek a Freedom-szépségekhez. Az őszi Prada-kampány Linda Evangelistáé, az Yves Saint Laurent arca pedig Naomi Campbell lesz. Még szerencse, hogy jó pár hónappal ezelőtt elkészítették róla a képeket Párizsban, mert a mániákus botránycsináló hamarosan belevetheti magát a kétszáz órányi közmunkába.

Igaz, hogy már közelebb vannak a negyvenhez, mint a harminchoz, olyan karizma árad belőlük, ami miatt megéri a nagy divatmárkáknak, hogy a hamvas húszévesek helyett őket alkalmazzák. Én legalábbis ezzel tudom magyarázni, hogy Linda Evangelistára és Naomi Campbellre esett a Prada és az YSL választása. Persze az is szerepet játszhat ebben, hogy az ő nevük kábé két évtizede ismerősen cseng, és nemcsak a fashion victimek fülében. „Elképzeltük, hogy milyen gyönyörűen fest majd ebben a kollekcióban” – mondta Miuccia Prada a WWD magazinnak Evangelistáról, aki egy csupa csipke darabban pózol a cég egyik új kampányfotóján. A képeket Steven Meisel divatfotós készítette tavaly áprilisban egy New York-i stúdióban, és elsőként a Vogue Italia augusztusi számában lesznek láthatók.

Naomi Campbell valószínűleg még nem sejtette, hogy részben pont egy YSL-költemény miatt fog leköpni egy rendőrt, amikor idén márciusban Párizsban divatfotókat készített róla Ines van Lamsweerde és Vinoodh Matadin a márka új kampányának a számára. Az AFP jelentése szerint Campbell részben annak köszönheti a szerződést, hogy az olasz Vogue júliusi számában kizárólag fekete modelleket alkalmaz. Ezt jól is teszi, és nemcsak azért, mert az agresszív modell folyamatosan kikel a divatszakma rasszizmusa ellen. Mit gondolnak olvasóink, a ’80-as évek szupermodelljeit tényleg nem veri senki a maiak közül? Vagy ez csak egy izzadtságszagú próbálkozása a cégeknek a nevük fényezésére?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.