Filmvadász: Találd ki, melyik filmből van a kép!
A film, ami mindenkit meglep: hirtelen jött, és nagy port kavart.
A film, ami mindenkit meglep: hirtelen jött, és nagy port kavart.
1956 – történelem röplapokon címmel ingyenes tartalomszolgáltatással jelentkezik az Országos Széchényi Könyvtár. Az izgalmas adatbázis az 1956-os forradalom és szabadságharc idején keletkezett röplapokból, kiáltványokból és egyéb szöveges plakátokból válogat.
Kosztolányi Dezső Édes Annájának a sorsa kísértetiesen hasonlít a megcsonkított Magyarország sorsára.
Azt mind tudjuk, hogy Kölcsey Ferenc írta a Himnuszt, de vajon a róla készült olajfestményen miért csak fél szemmel néz vissza ránk? Kvízünkből kiderül, ahogyan az is, hogy Jókai Mór családja miért nem szimpatizált feleségével, vagy hogy hívták Kosztolányi Dezső kutyáját.
A cékla finom salátaként egy kis almával, de olyat is láttunk már, hogy brownie alapjaként vetették be, a fotók tanúsága szerint remek eredménnyel. Köretként is kiváló egy kecskesajtos-rukkolás salátában, ahogy savanyúságként is ismerjük és szeretjük. Most pedig néhány új ruháját hoztuk el, amik közül némelyik már fel is költözött a családi étlapra.
Edgar Allan Poe életét éppen annyi rejtélyes és különös esemény szőtte át, amennyi misztikus írásait. Nem csoda, hogy házassága sem volt mindennapi.
Ha szeretnél egy kicsit kevesebb állati eredetű ételt enni, de hozzánk hasonlóan nem szívesen kötsz kompromisszumokat az ízek terén, kóstold meg ezeket a klassz, vegán recepteket, amelyek mindegyike laktató és nagyon-nagyon finom.
A valaha élő legnagyobb tévélegenda életre szóló üzenettel lát el bennünket.
Ha van otthon egy adag frissen gyúrt házi tészta és egy kevés parmezán, akkor az abból készült fogást talán elrontani nehezebb, mint valami nagyon finomat tálalni belőlük. A gyúrt tésztának jól áll a húsos ragu, a tejszín, a paradicsom, a grillezett zöldségek, talán még a házi szilvalekvár is – mondjuk mi. De vajon mit gondolnak erről az ismert séfek, akik azzal töltik a mindennapjaikat, hogy igazán finom és izgalmas tésztaételeket varázsoljanak a vendégek asztalára?
Egy fiú felnőtté válásának története.
Segít elvonatkoztatni és sajátos atmoszférát is teremt, ha egy film vagy animáció nem valós helyszínen, hanem egy fiktív városban, országban, esetleg királyságban játszódik. Ilyenkor az alkotóknak is nagyobb terük van a saját ízlésükre formálni a környezetet: senki sem kérhet rajtuk számon földrajzi vagy történelmi hűséget.
Van az úgy, hogy az embernek nincs ideje minden egyes nap főzni, ám az azért jólesne, ha valami nagyon finom, igazán a mi ízlésünk szerint készült fogás dobná fel a napot munka közben. Mi ilyenkor a teendő? Keresni kell néhány olyan receptet, amiket nagyobb mennyiségben is érdemes elkészíteni – ebben segítenek a megkérdezett séfek.
Édes Anna csendes, szelíd cselédlány volt, aki kifogástalanul végezte a munkáját, sosem volt egyetlen panaszszava sem, de egy éjszaka meggyilkolta munkaadóit. Kosztolányi főhősét az irodalomtudomány azonosította már fia egykori dajkájával és a trianoni Magyarországgal is, de a véletlen úgy hozta, hogy Anna valóban létezett, és valóban megölte az úrnőjét.
Az ’56-os forradalom egy egészen más szemszögből.
Talán néhanapján mind félünk valamilyen irracionális jelenségtől. Szellemektől. Élőhalottaktól. Démonoktól. Gonosz bohócoktól. Egy üres számlától fizetésnapon. De mitől félhet Stephen King, aki már a horror fantáziabirodalmában létező összes rémséget megelevenítette a könyveiben?
És még csak nem is hagyományos tésztaételek azok, amiket ebben a válogatásban összegyűjtöttünk, hanem néhány olyan klasszikus, amikről már hallottunk valahol, mégsem készítettük el eddig.
Lenyűgöző természeti környezet, kultúra, egy sor csodás építészeti emlék, népművészet: millió oka lehet az Erdély iránti rajongásnak. A gasztronómia – hogy stílszerűek legyünk – csak hab a tortán.
Karinthy jól ismerte korának költőit, személyesen és a stílusukat is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az Így írtok ti című stílusparódia. Rájössz, hogy a versrészlet tőle vagy az általa megidézett költők egyikétől származik?
Ma már a jóga rengeteg nyugati ember mindennapjainak fontos része: van, aki számára csak egy jól követhető mozgásforma, amivel karbantartja a testét, de van, akinek egy jógaóra ennél jóval többet jelent: testi-lelki-szellemi megújulást.
Az összetevőik listája is gyanúsan hasonló, ahogy avatatlan ázsiaikonyha-fanoknak még talán az ízük is ugyanaz. Jobban megfigyelve azonban a tamari szósz valamivel vastagabb és sötétebb, kicsit az íze is enyhébb. Ennyi lenne a különbség a kettő között?
Az egészen biztos, hogy a mai feladványunk valamilyen módon kapcsolódik Alfred Hitchcockhoz.
Szerkesztőségünk kipróbálta, milyen a VIP-élmény a megújult Cinema City Mammut I-es mozijában. Ettünk, ittunk, filmet néztünk, felvettük a kritikus szemüvegünket.
Kossuth- és Baumgarten-díjas irodalmi szerzőnk, aki a 20. század viharos éveiben alkotott.
Ne aggódj, ebben a kvízben sem osztanod, sem szoroznod nem kell, elég, ha jól ismered a magyar írókat, költőket és néhány nevezetes alkotásukat – számokban.
Két jó haver ritka veszélyes játékot játszik: minden esküvőre belógnak, hogy csajokat szedjenek fel.