Nehéz elképzelni, hogy sok száz évvel ezelőtt miként nézhetett ki Magyarország, amikor a városok még nem terjeszkedtek olyannyira el a legelők, erdők, ligetek kárára.
A Tolna vármegyei Bogyiszló határában, Kasztónál fekszik egy nem egészen 90 hektáros terület, melyhez hasonló kevés van másutt az országban, tölgyes legelőnek nevezik. Mintha fél évezreddel visszább cseppentünk volna az időben: egykor ugyanis szinte az egész országot ehhez hasonló területek borították.
A kasztói tölgyes a maga nemében szinte páratlan, az ország alig 5000 hektárnyi területet elfoglaló fás legelőinek egyike, kis maradványa azon erdőkultúráknak, ahol a legeltetett jószágok miatt csak a gyorsan növő fák tudtak kifejlődni. Az alábbi videó segítségével te is bebarangolhatod:
Nem minden erdő volt sűrű Magyarországon
Egy földút vezet erre, majorságok és tanyák között. Azt, hogy bármi is van a fák mögött, semmi nem sejteti: aki nem célirányosan érkezik, vélhetően elhalad mellette. A rendszerváltást követően védetté, majd később helyi védettségűvé alakított ligetben egykor pásztorok pihenhettek meg. Juhokat legeltettek, disznókat makkoltattak a kocsányos tölgyek aljában.
A külterjes állattartás visszaszorulásával azonban az ehhez hasonló ligetes tölgyesek eltűntek,
a legelő nyájak híján ugyanis a cserjék megerősödtek, volt idejük és lehetőségük fákká cseperedni. Az erdőirtások és a szántóföldek kialakítása szintén nem kedvezett ezeknek a furcsa kis erdőknek.
A ritkásan álló, akár 5-6 méter széles törzsű kocsányos tölgyek azonban még mindig állnak.
Az őstölgyes mellett kiállított információs tábla szerint a falubeliek, még a legidősebb lakók is úgy emlékeznek, hogy a fák már az ő gyermekkorukban is ekkorák voltak. Évről évre száradnak ki egymás után. Göcsörtös ágaik rovarok és emlősök tucatjainak adnak otthont, ágaik között egerészölyvek, seregélyek, harkályok, pelék és denevérek laknak.
Egy másik erdőben - igaz Svédországban - egy elfeledett körhinta áll a fák között: története sokkal különlegesebb, mint azt elsőre gondolnánk.
