Több tévhit él Petőfi Sándor talán leghíresebb költeményével, a Nemzeti dallal kapcsolatba. Kevesen tudják, hogy eredetileg más lett volna az első sora, ráadásul az sem igaz, hogy a költő elszavalata a Nemzeti Múzeum lépcsőjén.
Lánglelkű, fiatal férfi áll a hatalmas, forradalmi hevület tüzében izzó tömeg előtt. Fellép a Nemzeti Múzeum lépcsőjére, és szavalni kezd: „Talpra, magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha!”. Valahogy így élhet sokak fejében az a kép, ahogy először felcsendült Petőfi Sándor Nemzeti dal című verse.
A megkapó jelenettel kapcsolatban azonban néhány dolog nem stimmel.
Ezért írta Petőfi a Nemzeti dalt
Az 1848-as forradalom előtti években egyre nőtt az elégedetlenség Magyarországon. A reformkori országgyűléseken kevés változtatást sikerült elérni, de legalább megszervezhette magát a reformszellemű liberális nemesség. Létrejött az Ellenzéki Kör, a Konzervatív Párt, megjelent a nyilvánosság előtt Batthyány, Kossuth, Deák, Széchenyi, Szemere és Eötvös.
Az állóvizet a február 22-i párizsi forradalom híre kavarta föl, Kossuth Lajos ezután mondta el híres beszédét március 3-án, amelyben a többi között független magyar bank felállítását, a honvédelmi rendszer átalakítását, jobbágyfelszabadítást, közteherviselést, népképviseleti parlamentet és magyar, független, felelős nemzeti kormányt követelt.
Aztán március 13-án kitört a bécsi forradalom – pont azon a napon, amelyiken Petőfi Sándor megírta a Nemzeti dalt. Igaz, eredetileg nem két nappal későbbre, hanem március 19-re szánta: ekkorra szerveztek a pesti fiatal radikális értelmiségiek népgyűlést Kossuth követelései mellett. Azért erre a dátumra esett a választásuk, mert március 19-én rendezték meg a József-napi vásárt, amelyet francia mintára reformlakoma követett volna a Rákos-mezőn – itt akarták felolvasni a 12 pontot is.
„A Nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-án írtam azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad” – írta később Petőfi a naplójába, majd így folytatta:
„Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.”
„A magyar szabadság első lélekzete”
Tulajdonképpen nem maradt el a tervezett összejövetel, csak előre hozták: az előző nap kitört bécsi forradalom hírére március 14-én sok fiatal gyűlt össze a Pilvax kávézóban – amelyet akkoriban nem is így hívtak: tulajdonosa, Fillinger János után Fillinger kávéház volt a neve. Talán ekkor olvashatta föl a barátainak Petőfi először a Nemzeti dalt, amely akkor még így kezdődött: „Rajta magyar, hí a haza!”. Az egyik márciusi ifjú, a joghallgató Szikra Ferenc azonban kifogással élt, és azt mondta:
„Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!”
Petőfi megszívlelte barátja tanácsát, és átírta a költemény első sorát. Az így átalakított vers a nagyobb nyilvánosság előtt először március 15-én hangzott föl, a Pilvax kávéházban, majd az orvosi karnál és a politechnikum hallgatói előtt. „E költemény buzdította március 15-én a pesti ifjúságot. Elszavaltam először az ifjak kávéházában, azután az orvosi egyetemben, azután a szeminárium terén (most már 15-dik március tere), végre a nyomda előtt, melyet erőszakosan elfoglaltunk, a Hatvani utcában (most Szabadsajtó utca).
A szabaddá lett sajtó alól ez a költemény került ki először”
– írta arról a történelmi napról Petőfi, aki elfelejtette a Landerer-nyomdába magával vinni kéziratát, így emlékezetből diktálta le a sorokat. A Nemzeti dal tehát legalább négy alkalommal felhangzott Petőfi előadásában azon a napon, ám arról senki sem tesz említést, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőjére is kiállt volna szavalni a költő.
Petőfi, a halál angyala
Mások is biztosan számos alkalommal elmondták a verset azokban a napokban: a Landerer-nyomda korszerű gépeinek köszönhetően a 12 pont és a Nemzeti dal még aznap több száz példányban elterjedt Pest-Budán. Másnapra már németre is lefordították, augusztusban pedig már franciául is olvasható volt.
Kétségtelen azonban, hogy Petőfi előadása különleges lehetett. A forradalom költőjének kortársa, Egressy Gábor színész és rendező így emlékezett vissza az eseményre:
„Ekkor Petőfi fölemelkedik, mint egy túlvilági alak, mint megtestesült népszenvedés, mint egy ezeréves tantalusi szomjúság – mint végítélet halálangyala.”
„Elüvölti Nemzeti dalát. – E hangok leírhatatlanok. Most is hallom és látom azokat, és örökké fogom látni és hallani, mert e kép és hang elválaszthatatlanok. Leírhatatlan e dalnak hatása a népre, mely nőttön nőtt – s megesküvék Isten szabad ege alatt.”
Petőfi Sándor sorsának alakulásába 300 évvel korábban történt események is beleszólhattak: így befolyásolhatták.
