III/III-as nyomozás az Operaház Fantomja után – bűnténysorozat a Magyar Állami Operaházban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egymást érték az 1980-as években a furcsa, gyanús események a Magyar Állami Operaházban. A belső elhárítás 1986-ban nyomozást indított az ügyben, ám az Operaház Fantomját sosem kapták el. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának feljegyzései között szemezgettünk.

Kilazított biztosíték, elvágott kábelköteg, gyújtogatás, megrongált hangszerek – ilyen és ehhez hasonló különös történések tartották lázban az 1980-as évek második felében a Magyar Állami Operaház dolgozóit. A belső elhárítás nyomozást indított, ám hiába vetettek be hálózati személyeket, poloskáztak be pihenőszobákat és telefonokat, követtek gyanús dolgozókat, a tettest nem sikerült elkapni. 

Különös esetek az Operaházban

„A Magyar Állami Operaház f. hó 13-i esti előadása közben az egyik alkalmazott tüzet észlelt az épület központi liftjének fülkéjében, amelyet sikerült eloltania. A gyújtogatást – a tűzoltóság helyszíni megállapítása szerint – gyúlékony anyaggal átitatott un. sminkpapír-köteggel követték el.” „Ismeretlen személy f. hó 14-én elvágta az Operaház műszaki vezérlőpultjának elektromos vezetékeit, ezáltal működésképtelenné vált a forgószínpad. A helyreállítás kb. 3 hetet vesz igénybe.”

Különös meghibásodások és bűntettek történtek az Operaházban
Fotó: Fortepan / Bojár Sándor

A fenti két idézet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött egyik dossziéból származik – egy úgynevezett napi operatív információs jelentésből, amely 1986. február 18-án készült. A két eset azonban csak előzménye volt egy szabotázsakció-sorozatnak, amelyet sosem sikerült felderíteni – a nyomozást csak 1988 januárjában zárták le.

A sminkpapír-köteggel végrehajtott gyújtogatást és a műszaki vezérlőpult kábeleinek átvágását ugyanis több más bűntény követte vagy előzte meg.

Február 8-án például a „Rómeó és Júlia” balettelőadás alatt a díszlettartó ponthúzó nem működött megfelelően, miután ismeretlenek kilazították a biztosítékait. Egy hónappal később, március 5-én pedig az esti előadás utolsó műszaki próbája során a függönyt működtető főkapcsoló nem kapott áramot, mert az egyik biztosítékot meglazították. Április 2-án a forgószínpaddal gyűlt meg a technikai személyzet baja: valaki egy színpadi „stift” segítségével megakadályozta a forgószínpad mozgását az „Anyegin” című előadás előtt.

Idézőjel ikon

Mindezek miatt a belső elhárítás bizalmas nyomozást indított 1986. április 7-én: az akció a „Fantom” fedőnevet kapta.

Egyesek a műszaki személyzet között keresték az Operaház Fantomját
Fotó: Fortepan / Kotnyek Antal

Poloskák és gyanús zenészek

Eleinte leginkább a műszaki személyzetet gyanúsították: a díszítő munkások és a Színháztechnikai Karbantartó Kisszövetkezet, a SZIKI dolgozói után nyomoztak. Az általuk használt pihenőszobákra vonatkozóan 3/e rendszabályt vezettek be, ami azt jelentette, hogy lehallgatókészülékeket rejtettek el valamikor április elején, éjszaka, amikor az Operaházban mindössze két rendész tartózkodott.

Sőt, nyolc dolgozónak a telefonját is bepoloskázták, többeket pedig megfigyeltek és követtek.

Információban nem volt hiánya a belső elhárításnak, az Operaházban ugyanis több titkos megbízott is dolgozott: „Erdélyi Zoltán”, „Szécsi”, „Csillag”, „Ceglédy” és „Araczki”. „Szécsi” azt gyanította, hogy a műszaki dolgozók között kellene keresni az elégedetlenkedőket, mert létszámhiányban, feszített munkatempóban dolgoznak. „Csillag” szerint ugyanakkor a művészek általános rossz hangulatára is érdemes figyelni. Ahogy egyik jelentésében írta: „Ma már természetes, hogy egy díszítő túlórával többet keres, mint egy élvonalbeli művész. Ami mégis inspirálja őket, az a külföldi fellépések lehetősége. [...] Általában a rendszert kaotikusnak és áttekinthetetlennek érzik, úgy találják, az Operaház belső problémái és az ország problémái egyformán zűrösek”.

Több ügynök is dolgozott az Operaházban
Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ

Utóbbi elképzelést támasztotta alá, hogy B.B. társadalmi kapcsolat tájékoztatása szerint május 9-én a „A sevillai borbély” előadása előtt az egyik „csembaló 30 húrját valaki durván elvagdosta”, a nagydobba késsel belevágott,

Idézőjel ikon

„a három nagybőgőt pedig olyan erőszakosan felhangolta valaki, hogy, ha nem veszik azt időben észre, játszás közben azok szabályosan felrobbantak volna”.

B.B. szerint a szabotázsok hátterében egy sértődött művész vagy zenész állhatott, és hasonló elképzelésének adott hangot Mihály András, az Operaház igazgatója is. Ő ugyanis májusban jelezte: hónapok óta heti 2-3 alkalommal éjszaka furcsa telefonhívásokkal zargatják – egy állítólagos, újságban feladott hirdetésre hivatkoznak, ő azonban ilyet nem adott fel.

A művészek és a zenészek is gyanúba keveredtek
Fotó: Fortepan / Kotnyek Antal

„Nevelő jellegű beszélgetések”

A „Fantom” fedőnevű nyomozás tulajdonképpen eredménytelenül zárult. Annyit sikerült megállapítani, hogy bizonyos problémákért a színpadtechnikai berendezések voltak a felelősek. Az Operaház ugyanis ezek jelentős részét „gazdaságpolitikai megfontolásokból” az NDK-ból szerezte be annak ellenére, hogy a kelet-német színpadtechnikai ipar köztudottan „nem tartozik a világ élvonalába, több tekintetben korszerűtlen, kevéssé üzembiztos”.

A vizsgálat szerint az 1984/85-ös szezonban ezért volt átlagosan havi 20 meghibásodás vagy üzemzavar.

Annyi haszna azért volt a nyomozásnak, hogy ezt követően tárgyalások indultak, és a berendezések jelentős részét NSZK-ból származó, „világszínvonalú” szerkezetekre cserélték.

A vizsgálat azonban azt is feltárta, hogy részben szabotázs is okozhatott meghibásodásokat. Noha a tettest vagy tetteseket nem sikerült elkapni, azután, hogy néhány dolgozóval „figyelmeztető, nevelő jellegű beszélgetést” folytattak, a „Fantom” névre keresztelt dossziét 1988 januárjában lezárták.

Nyitókép: Fortepan / Kotnyek Antal

Sorozatunk korábbi részei:

  1. Chuck Norris és Elton John a nyomozók célkeresztjében
  2. Kreatív menekülési módok a vasfüggöny túloldalára
  3. Rómeó és Júlia a csehszlovák határnál
  4. Magyar határőrök kalandja egy ausztriai diszkóban
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.