Gabriel Pascalt 1938-ban a Time Adolf Hitlerrel és az akkori pápával együtt a világ legbefolyásosabb emberei közé választotta. A magyar származású filmrendező nagyon szerény körülmények közül érkezett a legnagyobbak közé, és maga is táplálta az életével kapcsolatos legendákat.
Meglehet, az én filmművészeti hiányosságom az oka, de bevallom, a Bernard Shaw-ról szóló cikk írásakor találkoztam először Gabriel Pascal nevével. Azonnal megragadott ennek a magyar származású, kalandos életű, a nincstelenségből a világhírig jutó férfinak a története, akiről Shaw is határozottan állította: zseni, a legnagyobb művészek közé tartozik, akikből legfeljebb egy születik egy évszázadban.
1925 nyarán a hetvenéves színműíró, Bernard Shaw a francia Riviérán pihentette fáradt tagjait. A meghökkentő kijelentéseiről híres és botrányoktól sem visszariadó író anyaszült meztelenül úszkált Cap d’Antibes festői partjainál, amikor egy bója mellett megpihenve ismeretlen, fiatal férfi szólította meg. Shaw nem titkolta bosszúságát amiatt, hogy pihenés közben zavarni merészelik, rövid időn belül azonban el volt bűvölve az ambiciózus rendezőtől, aki meggyőzte: egyedül ő alkalmas arra, hogy Shaw műveit megfilmesítse.
Rejtélyes ifjúkor
Gabriel Pascal irigylésre méltó önbizalommal környékezte meg a Nobel-díjas írót, pedig nagyon nem kipárnázott körülmények közül indult. Valószínűleg Erdélyben, Aradon (más források szerint Győrben) született, az 1890-es évek elején, Lehel (vagy Pinkász) Gábor néven. Korai éveiről, származásáról csak az általa elmondott információkra támaszkodhatunk, a saját magával kapcsolatos legendák gyártása pedig nem állt távol tőle. Felesége, Hidvéghy Valéria a róla szóló könyvben ezt írja: „Származását rejtély övezi. Sokszor úgy tűnt, ezt maga is élvezettel táplálta, egymásnak ellentmondó megjegyzéseivel.
Amikor valaki megpróbált a múltjában vájkálni, mindig személyre szabott választ adott a számára.”
Pascal szívesen emlegette arisztokrata származását (amit semmi nem támaszt alá), és elmondása szerint árvaként, vándorcigányok között nőtt fel, miután ismeretlenek kimentették egy égő házból. Állítása szerint a cigányok különféle trükkökre és akrobatikus mutatványokra tanították, de olykor arra is rákényszerült, hogy kolduljon. 17 éves korában egy jezsuita pap közbenjárására a holicsi katonai gimnáziumba került, de mivel kevéssé vonzotta a katonai pálya, Bécsbe utazott, ahol a Hofburgtheater színiakadémiáján tanult, az előadásokon pedig a díszleteket tologatta. 1911-ben már Herr Lehel-ként szerepelt a színház plakátjain, majd érdeklődése a némafilmek felé fordult.
Egy félmeztelen lovas
Hidvéghy Valéria szerint férje filmes pályafutása a véletlennek volt köszönhető: a háború után (ahol huszártisztként szolgált) lovászként alkalmazták valahol Magyarországon, s a lovakat minden nap egy erdőn át egy patakhoz kellett vezetnie.
Egy nap félmeztelenül, szőrén megülve a lovat éppen a patakhoz igyekezett, amikor – hogy, hogy nem – véletlenül éppen egy filmforgatás kellős közepébe csöppent.
A rendező azonnal megkérte, hogy ismételje meg a jelenetet a kamerának, Lehel Gábor pedig készségesen megtette, majd immár Gabriel Pascalként némafilmek kedvelt szereplőjévé vált.
Kalandozás Európában
A történet erősen legendaszagú, az viszont tény, hogy a fiatalember több olasz és német alkotásban is szerepelt. Az 1920-as években és a következő évtized elején Európa különböző pontjain tűnt fel: Madridban, Berlinben, Olaszországban és Hollandiában próbált filmes körökben szerencsét, közben pedig zajlott körülötte az élet. Németországban összemelegedett a főbérlője nővérével, Elsie-vel, s a kapcsolatból egy fia született, Peter, akit a második világháború után sikertelenül próbált megkeresni: a neve eltűntként szerepelt a Hitlerjugend tagjai között; Elsie pedig egy bombatámadásban vesztette életét.
"Mrs. Pascal", aki amerikai milliomosnőnek adta ki magát
Az 1930-as években a magyar lapokban egy másik történet szerepel. A Paula Pascalként bemutatkozó, csinos, szőke, magát magyar származású amerikai színésznőnek mondó hölgy 1933-ban szerepet kapott a Király Színház egyik darabjában, s azt állította, hogy férje, Gabriel Pascal filmrendező eltiltotta őt a színjátszástól, s most házassága válságban van. Az újságírók azonban kinyomozták, hogy az amerikai milliomos lányaként bemutatkozó színésznő valójában Kardos Paula valójában
„Budapesten született, kóristalány, illetve görl volt az egyik budapesti operettszínházban”.
A cikkből kirajzolódik, hogy Pascal és Paula (akit a feleségeként mutatott be) a szélhámosságtól sem riadt vissza: a férfi Bécsben mint tehetős és sikeres amerikai filmes mutatkozott be, feleségéről váltig állította, hogy amerikai állampolgár, mindig a legelőkelőbb szállodákban foglalt szobát maguknak, a társasági eseményeken pedig „kifogástalan eleganciával” jelentek meg:
„a férfi középtermetű, széles vállú, kifogástalan modorú charmeur, az asszony karcsú, szőke elkényeztetett játékszer, ki a rajongásig szereti férjét”
– festette le a Temesvári Hírlap a párt. Pascal valóban forgatott filmeket, ezek sikere azonban mérsékelt volt; a drága szállodák és előkelő partik viszont rengeteg pénzt emésztettek fel. A házaspár Budapesten is fényűző körülmények között élt, ám Paula belekeveredett egy kémbotrányba, és jobbnak látták, ha távoznak.
Egy magyar filmrendező Indiában
Paula időközben összemelegedett Péchy Erzsi színésznő özvegyen maradt férjével, báró Gariboldi Leóval, és Londonba költözött vele, Gabriel Pascal pedig Indiában töltött hosszabb időt, ahová egy filmforgatás miatt érkezett: Meher Baba indiai guru életéről szeretett volna filmet készíteni. Ez végül nem valósult meg, Pascal viszont összebarátkozott a guruval, aki „az én Főnixemként" és Fekete Párducként emlegette még egy évtized múltán is. Szakállasan, egy szál lepelbe burkolózva tért vissza Európába, ahol azzal szembesült, hogy egy vasa sem maradt.
A várva várt hírnév
Gabriel Pascal 1935-ben kereste fel újra Bernard Shaw-t, és ismét ecsetelni kezdte, miért ő lenne az ideális rendező a Shaw-drámák megfilmesítéséhez. Az író kinevette, majd megkérdezte tőle, mennyi pénz áll a rendelkezésére.
„Tizenöt shillingem és hat pennym van, de tartozom egy fonttal valakinek”
– válaszolta Pascal, Shaw pedig a képtelenül alacsony összeg hallatán felkacagott. Mégis nekiadta a filmek jogait, és utóbb bebizonyosodott, hogy jól választott: Gabriel Pascal négy filmet rendezett a Shaw-drámákból. Mindjárt az első, a Pygmalion 1938-ban meghozta számára az áhított világsikert:
a Time magazin 1938-ban a világ legbefolyásosabb emberei közé választotta, Adolf Hitler és a pápa mellett.
Shaw elnyerte a legjobb forgatókönyvírónak járó Oscar-díjat, a világhírnév pedig megérkezett a hajdani artistafiú életébe: olyan világhírű színészek keresték ismeretségét, mint (a szintén magyar származású) Leslie Howard, Ingrid Bergman vagy Charlie Chaplin.
Gabriel Pascal arcképe
Az első sikerfilmet további négy Shaw-adaptáció követte. 1941-ben, mialatt a nácik Londont bombázták, Pascal leforgatta a Barbara őrnagyot; 1945-ben pedig a Caesar és Kleopátra, Vivien Leigh főszereplésével, a valaha volt legdrágább brit film lett: Pascal ugyanis még ahhoz is ragaszkodott, hogy Egyiptomból hozassa a díszlethez használt homokot. (A film végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem sikerült a hatalmas költségeket nyereségbe fordítani.) Az utolsó, Androklész és az oroszlán című filmet Pascal már nagybetegen forgatta, arra pedig nem jutott már ideje, hogy az általa megálmodott musicalt is megvalósítsa: 1954-ben elhunyt.
A Pygmalionból végül George Cukor készítette el a világhírű musicalt, a My Fair Ladyt, aki a filmben fejet hajtott Pascal emléke előtt:
Higgins professzor nappalijának a falán Gabriel Pascal portréját helyezte el.
„Gabriel Pascal egyike azoknak a rendkívüli embereknek, akik alkalmanként – mondjuk évszázadonként egyszer – felbukkannak, és isteni ajándéknak tartjuk őket azokban a művészetekben, amelyeknek szentelik magukat” – írta róla Shaw 1946-ban. „Megdöbbentő a költségekkel szembeni teljes közönye; de az eredmény igazolja őt; és Hollywood, amely mindig a kidobott pénz arányában értékeli a rendezőt, most a lábai előtt hever. (…) Ez az ember zseni: ez minden, amit el tudok mondani róla.”
Ha szívesen olvasnál egy másik magyar származású filmrendezőről is, ezt a cikket ajánljuk.
