Tömegek táncolták halálra magukat: végzetes járvány söpört végig a városon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A nagy strasbourgi táncjárvány mindmáig a középkor legvitatottabb tömeges megbetegedése.

1518 júliusában egy asszony táncolva lépett ki háza ajtaján Strasbourgban. Akkor még nem sejtették, hogy példáját valóban tömegek követik majd, de gyorsan elterjedt a betegség, mint egy járvány. Ebben az időszakban a városba számos zarándok is látogatott, a vallásos világkép pedig gyors diagnózisra sarkallt: minden bizonnyal ördögi megszállás lehet az oka a furcsa jelenségnek – gondolták. 

A későbbi korok által már egyenesen táncjárványnak nevezett jelenség augusztusra több mint 400 embert fertőzött meg, az orvosok pedig nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Ráadásul a maratoni mozgás egyre komolyabb kimerültséget, sőt halált is okozott. Azt javasolták a betegeknek, hogy hűtsék le forró vérüket, ám ez hatástalannak bizonyult. 

Kézzel fogták le a táncoló embereket

Az utcákon tömegek igyekeztek féken tartani a táncolókat, az esemény olyan megrázó volt, hogy a képzőművészetre is hatott, számos műalkotást ismerünk, mely a témával foglalkozik, például ifjabb Peter Brueghel 

Idézőjel ikon

a Szent Vitus-napi tánc vagy a Táncolókat lefogó emberek című alkotását.

A táncnak csak szeptemberben lett vége, amikor a táncolókat egy hegyi szentélybe vitték, hogy ott imádkozzanak bűnbocsánatért. Addigra azonban sokan meghaltak már végelgyengülés, szívroham vagy agyi érkatasztrófa következtében. Ebben az időszakban más városokban is megjelent a baj, igaz, nem váltott ki akkora visszhangot, mint a strasbourgi események. 

Nem tudták, mi okozza a járványt

A jelenséget a legtöbben Szent Vitus átkának tulajdonították, buzgó vallásossággal, zarándoklatokkal, imákkal próbáltak segíteni az érintetteken. Paracelsus úgy vélte később, egyfajta idegzavar okozhatta, mások szerint 

Idézőjel ikon

az anyarozs nevű élősködő gombafaj elfogyasztása okozhatta a furcsa tüneteket.

Bár a modern orvostudomány is igyekszik minden kétséget kizáró választ adni az okokra, ez máig nem sikerült, az anyarozs okozta hallucinációk elméletét több kutató is kizárta egyéb tünetek híján. Sokan az éhínségre adott pszichés reakciót sejtik okként a táncjárvány mögött. ( Címlapképünk illusztráció.)

Ha érdekelnek más, furcsa és megmagyarázhatatlan középkori megbetegedések, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.