Szörényi Éva azon kevés színésznők egyike volt, akiknek karrierje 1945 után sem tört meg. A 30-as évek magyar filmcsillaga azonban 1956-ban szerepet vállalt a forradalomban, amely művészi pályafutásának végét jelentette.
1956. november 26-án, amikor a forradalmat már vérbe fojtották a szovjet csapatok, Kádár János pedig rádióbeszédben próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, egy házaspár bomba lyuggatta, Rökk Szilárd utcai otthonában sietősen csomagolta össze a legszükségesebb holmikat. Szörényi Éva színésznő; férje, Örményi Sándor és gyermekük, István napok óta a konyhában, matracokon aludt.
A végső elhatározás akkor született meg bennük, amikor a színésznőnek a házból megsúgta valaki: a forradalomban vállalt szerepe miatt hamarosan érte jönnek, és elviszik.
Szörényi Éva tudta, hogy sem az 1952-ben kapott Kossuth-díj, sem a többi állami elismerés nem nyújtana védelmet a megtorlás ellen, így családjával és egy baráti házaspárral együtt elhagyta Budapestet, majd Magyarországot is.
Nagymamája biztatására lett színésznő
Szörényi Éva Schwáb Elvira néven született. Négyéves korában anyai felmenőiről báró Lers Elvirára módosították a vezetéknevét, későbbi művésznevét pedig anyai nagymamája nemesi előneve alapján választotta. 16 évesen lépett először színpadra, s bár szülei ellenezték pályaválasztását, a nagymama melléállt: „A papa és a mama eleinte hallani sem akartak a dologról. Mikor aztán felvettek a színiiskolába, akkor a nagymama és én elkezdtük a döntő ostromot” – nyilatkozta a Nemzeti legújabb naivájaként emlegetett gimnazista lány egy 1933-as interjúban.
Magyar filmcsillag és nőideál
1935-től olyan sikerfilmekben játszott, mint A Noszty fiú esete Tóth Marival vagy a Halálos tavasz. Miután elvégezte a Színművészeti Akadémiát, a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahová Ódry Árpád ezekkel a szavakkal invitálta:
„Kisasszony, ne felejtse el, hogy maga most templomba lép. S maga mától fogva Thália papnője!”
Szörényi Éva egészen 1956-ig tagja maradt a Nemzeti Színháznak, s a háború után az elsők között tért vissza a színpadra.
Férje 71-szer kérte meg a kezét
1942-ben feleségül ment a lapok szerint „Gary Cooper kinézésű” Örményi Istvánhoz. A férfi „hetvenegyszer kérte meg Éva kezét.
Nem csoda, ha Éva a végén megunta a dolgot és legközelebb azt mondta: "Na, hol az a jegygyűrű?!"
Mire Pista szó nélkül benyúlt a zsebébe és kivett két jegygyűrűt.” Sokszor és szívesen írtak róla az újságok, s amikor 1943-ban megszületett első gyermeke, István, több képriport is készült a Hűvösvölgyi villában. Máskor „gazdasszony”-ként jelent meg az olvasók előtt, a két világháború közti időszak magyar nőideáljaként, aki csinos, népszerű, s ambíciói mellett nem hanyagolja el családját és a háztartást sem.
Megszenvedte az ostromot
A háború idején azonban neki is kijutott a megpróbáltatásokból. Fia, Örményi István szavait idézzük: „Ennivaló nélkül, üresen tátongtak a boltok. A mi anyánk igazi anya volt, addig ment vidékre, míg valamit nem hozott. Élni, megmaradni kellett.
Ő akkor sem vesztette el a hitét, amikor a háborúban megalázták őt a szovjet katonák.
Ha ez szóba került, csak azt mondta, úgy éltem túl a poklot, hogy az »élményt« eltettem a színészi széfembe, amihez mindig hozzányúlhattam, amikor egy szerephez kellett.”
Álomszerepek és Kossuth-díj
Szörényi Éva karrierje nem tört meg 1945 után. Annak idején jó érzékkel utasította vissza a nyilas uralom idején kapott megkereséseket, így nem hurcolták meg a „felszabadulás” után sem – szemben például Szeleczky Zitával vagy Muráti Lilivel. Az 1950-es években sorra kapta a nagy szerepeket: Shakespeare-hősnőket alakított, Az ember tragédiája Éváját, Melindát a Bánk bánból. Ő játszotta az első háború utáni magyar film, a Bródy Sándor regényéből készült A tanítónő címszerepét is. Színészi hitvallását 1954-ben egy interjúban így fogalmazta meg:
„Maradandót és igazat alkotni! Először megkeresni, azután megformálni... Ez nemcsak Ádám és Éva álma a Tragédiában, hanem Szörényi Éváé, a színésznőé is, az életben és a színpadon.”
Alakításait a kultúrpolitika is elismerte. 1952-ben Kossuth-díjat kapott, 1954-ben Érdemes Művész, 1955-ben Kiváló Művész elismeréssel jutalmazták. Karrierjének azonban véget vetett 1956: a szabadságharc idején a Nemzeti Színház Forradalmi Bizottságát vezető testület tagja volt, aktívan részt vett az eseményekben, a forradalom leverése után azonban ellenség vált belőle.
Pokoli menekülés
A színésznőt egy szomszédja figyelmeztette, hogy le fogják tartóztatni. Barátai, Szabó Sándor színész és felesége, Bárczy Kató társaságában férjével és kisfiával gyalog indult útnak, tankok és halottak között. Átkeltek a Margit hídon, majd a színésznő édesanyjának budai lakásában töltötték az éjszakát. Az volt a tervük, hogy Bécsbe menekülnek, de hiába gyalogoltak vissza a Keleti pályaudvarhoz, nem indult vonat, így déli irányban hagyták el Budapestet.
A továbbiakról idézzük Örményi István visszaemlékezését, amely az Amerikai Magyar Hírlapban jelent meg: „Aztán az egyik állomáson leszálltunk mi is. Várakoztunk a hideg teremben egy darabig. Az állomásparancsnok megismerte anyámat és nem engedett ki bennünket a peronra, mondván: az oroszok lefognának, ha meglátnak. A hátsó ajtón menekített ki bennünket. Rettentő hidegben botladoztunk a sínek között, míg holt fáradtan végre betértünk egy kicsi házba, ahol aludtunk egyet. Reggel folytattuk a kálváriánkat, szántóföldön, mocsárban haladtunk a Fertő tó irányába.
A csuromvizes cipő a lábunkhoz fagyott, teljesen kimerülve 30-40 ember verődött már egybe. A csecsemők sírtak. Akik elvezettek bennünket idáig, elvették tőlünk az utolsó filléreket és gyűrűket, megmutatták az irányt és magunkra hagytak.”
A család tagjai utolsó erejükkel próbáltak átvergődni a zöldhatáron, de ismét kudarcot vallottak: a határőrök elkapták és egy tanyára hurcolták, majd Győrbe, a vasútállomásra szállították őket, de nem szálltak fel a Budapestre tartó vonatra. „Este egy faluban álltunk meg, ahol dunyhás ágyban alhattunk. Következő reggel egy busz a határ közelébe szállította a családot.
Kukoricáson át menekültünk, feltűnt egy újabb tanya, 250 emberrel! Az orvos altatót adott a gyerekeknek, hogy ne sírjanak.
Ebből tudtam, hogy a menekülés utolsó stádiumához értünk. Újra a kukoricás, végkimerülésig rohanás a susogó levelek között, majd ropogtak a Sztálin rakéták, de akkor már a határ túlsó oldalán voltunk” – idézte fel a menekülést Örményi István.
Szörényi Éva Amerikában
A színésznő és családja Bécsbe, onnan pedig Salzburgba került. Az egyhetes pokoljárás után 1956. december 3-án szálltak fel a repülőgépre, és New Jersey-be, majd később Los Angelesbe költöztek. Szörényi Éva a Szabad Európa Rádióban és egy showműsorban kapott állást, de színésznői karrierjét nem tudta változatlan formában folytatni. Bár színpadra állt a New York-i Petőfi Színházban, és rádiószínházat, valamint külhoni magyaroknak szóló előadóesteket szervezett, később kénytelen volt áruházi eladónak és ingatlanügynöknek állni.
Kettétört művészi karrierje nagyon megviselte, de új célt talált magának: a magyar nyelv és kultúra, a magyar forradalmi emlékezet szószólója lett. Jó barátságban állt a szintén emigrációban élő Márai Sándorral, és vele együtt megfogadta, hogy amíg Magyarországon szovjet elnyomás van, nem tér vissza. Márai soha nem látta viszont Magyarországot, de Szörényi Éva a rendszerváltás után, 1991-ben hazatérhetett: a Nemzeti Színházban Szülőföldemen címmel tartott önálló estet. 2007-ben, Los Angelesben érte a halál. (Borítókép: Fortepan, Bojár Sándor)
Ha szívesen olvasnál arról is, Sinkovits Imre pályáját hogyan befolyásolta 1956-os szerepvállalása, ezt a cikket ajánljuk.
