A világ leghosszabb nevű emberének 20 percig tart a bemutatkozás

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem tévedés, a világrekorder férfinek több mint kétezer szóból áll a neve. Utazásnál mindig magánál tartja a születési anyakönyvi kivonatának másolatát, mert sokszor nem hisznek neki.

A legtöbb ember számára a bemutatkozás néhány pillanat alatt lezajlik: elmondjuk a nevünket, ugyanígy tesz a másik fél is, és már túl is vagyunk rajta. Laurence Watkins számára azonban ez a jelenet egy 20 percig tartó kihívás. Ennyi ideig tart, mire elmondja a teljes nevét, ami 2253 szóból áll – nem csoda, hogy még az esküvőjén is hangfelvételről játszották le. 

Nem tudott semmi rendkívülit, felvette a világ leghosszabb nevét

A 60 éves, Új-Zélandon született férfi hivatalosan is a világ leghosszabb személynevét viseli. A Guinness Rekordok Könyve már 1992-ben elismerte a korábbi csúcsát – leghosszabb keresztény név, ami 2310 szóból áll  –, de nemrégiben újraszámolták és átkategorizálták a rekordot, így ma ő a világ leghosszabb nevének birtokosa. 

Watkins 1990-ben döntött úgy, hogy megváltoztatja a nevét, és 2250 további nevet ad hozzá eredeti születési nevéhez, a csupán három elemből álló a Laurence Gregory Watkinshoz. Gyerekkorában lenyűgözte a Ripley’s Believe It or Not! című tévéműsor, amely meghökkentő tényeket mutatott be a világ különleges embereiről, helyszíneiről és eseményeiről. Az érdeklődése ezután a Guinness-rekordok felé fordult, és a számtalan rendkívüli eredmény hatására megfogalmazódott benne egy nagy álom: ő is szeretne szerepelni a könyvben.

„Lenyűgöztek a rekorderek, a világ leggyorsabb, legmagasabb, legerősebb embere. Azok, akiknek a világon a leghosszabb a haja, a körme és így tovább” – mondta a Watkins a CNN-nek.

Idézőjel ikon

Hamar rájött, hogy ő csupán átlagos ember, aki nem rendelkezik különösebb tehetséggel vagy rendhagyó adottsággal. Egyetlen esélyét abban látta, hogy a világrekorderek közé kerüljön, ha megalkotja és felveszi a világ leghosszabb nevét.

Igaz, eszébe jutott az is, hogy megpróbálja a házastársak közötti legnagyobb magasságkülönbséget megdönteni. Akkoriban a rekordot egy dél-afrikai pár tartotta, a férj 188 centiméter magas volt – pont annyi, mint Watkins –, felesége pedig 91 centiméter. Ehhez persze az kellett volna, hogy összeházasodjon egy még alacsonyabb nővel, ami nem tűnt reális forgatókönyvnek, így ezt a tervet elvetette. 

Bírósági eljárás után vált valóra az álma

Miután Watkins a névváltoztatás mellett döntött, egy egész hónapot töltött azzal, hogy kiválassza a számára kedves, több mint kétezer nevet. Rengeteg helyről merített ihletet: latin és óangol neveket, híres személyeket tanulmányozott a könyvtárban, de a szülőknek készült, névadásban segítő köteteket, valamint maori szótárakat is átlapozott. Bár nincs maori kötődése, mindig is csodálta azokat, akik beszélik az új-zélandi őslakosok nyelvét. 

A hat gépelt oldalt elfoglaló nevében szerepel például a Love, a Florence és a brit tévés rókabáb neve, a Basil Brush is, de vannak benne japán és kínai eredetű nevek is. Sőt, bekerült a Gaylord is, Mitch Gaylord amerikai olimpiai bajnok tornász hatására, akit Watkins nagyon jóképűnek tartott.

Kedvenc névrészlete azonban az AZ2000, ezzel jelezte, hogy több mint kétezer nevet gyűjtött A-tól Z-ig. 

Annak idején 400 új-zélandi dollárt (mai árfolyamon mintegy 77 ezer forint) fizetett egy gépírónak, hogy a számítógépek előtti időkben papírra vesse a nevét. Ezután kérte hivatalosan a névváltoztatást, amit a bíróság először jóváhagyott, de a központi nyilvántartó elutasított. A hivatal vezetője azt mondta, a férfi csak akkor kaphatja meg az új nevét, ha a legfelsőbb bíróság is rábólint. A névváltoztatás megtagadásának azonban nem volt jogi alapja, így végül Watkins nyert. 

Ma már nem tudna ilyen hosszú nevet felvenni

A hétköznapokban természetesen nem használja a teljes nevét, csak a Laurence Alon Aloy Watkins rövidített változatot. A digitális útlevelében is csak ez jelenik meg, a további 2249 a megjegyzések oldalon olvasható. Ám ha utazik, mindig magával viszi a születési anyakönyvi kivonatának másolatát, ha esetleg valaki nem hiszi el neki, hogy tényleg így hívják. A régi útleveléhez pedig külön mellékletet csatoltak.

A világ leghosszabb nevű embere a mindennapokban nem használja a 2253 szóból álló teljes nevét
Fotó: triocean / Getty Images Hungary

„Jó, ha van valami egyedi tulajdonságod – mondta Watkins, aki ma sem bánja a névváltoztatást. – De nem mindenki látja a vicces oldalát, vagy nem tudják megérteni, hogy tényleg ennyi nevem van.”

Egyelőre megingathatatlannak tűnik Watkins világrekordja, Új-Zélandon biztosan nem tudja senki követni a példáját, és túlszárnyalni őt. Miután győzött a legfelsőbb bíróságon, két törvényt is módosítottak, és ma már nem lehet 70 karakternél hosszabb nevet felvenni az országban – szóközökkel együtt. 

„Ha elég őrült lennék ahhoz, hogy újra megváltoztassam a nevemet, az új szabályok szerint 98 százalékától meg kellene válnom – mondta –, és elveszíteném a Guinness-világrekordomat, ami az egésznek a lényege volt.”

A világ leghosszabb településneve csak egyetlen szó, de 58 betűből áll és kimondhatatlan. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Vezető szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.