A világ leghosszabb kísérlete már csaknem 100 éve zajlik – ezt vizsgálják vele
1930-ban kezdődött a világ leghosszabb kísérlete, amelynek a szurok a főszereplője, és rendkívül lassan halad.
1930-ban kezdődött a világ leghosszabb kísérlete, amelynek a szurok a főszereplője, és rendkívül lassan halad.
Nem tévedés, a világrekorder férfinek több mint kétezer szóból áll a neve. Utazásnál mindig magánál tartja a születési anyakönyvi kivonatának másolatát, mert sokszor nem hisznek neki.
2001-ben kezdték el játszani a világ leghosszabb dalát. A darab befejezésére már kaphatók a jegyek, szépunokáink leszármazottai vélhetően örülni fognak, ha megvesszük nekik. De lássuk, halljuk, melyik zenemű is ez!
A világ leghosszabb alagútja nem a svájci Alpokban vagy a tenger alatt fut, hanem az Egyesült Államokban, New York állam területén. A Delaware Aqueduct nevű, körülbelül 137 kilométer hosszú alagút a város ivóvízellátásában játszik kulcsszerepet, és mérnöki szempontból egy igazi csoda.
Az 1936-ban átadott magyar lépcsősor a leghosszabbak egyike, 464 fokos kaptató felfelé a Badacsonyra. Hosszával nemcsak hazánkban emelkedik ki a többi közül, hanem világszerte is.
A Rajna menti kerékpárút, az EuroVelo 15 Európa első hivatalosan tanúsított bicikliútjaként vált híressé. Az út több mint 1500 kilométer hosszú, és hat országon halad keresztül: Svájcon, Liechtensteinen, Ausztrián, Franciaországon, Németországon és Hollandián. A bicikliút a Rajna forrásától, a svájci Graubünden kantonban fekvő hegyekből indul, és egészen az Északi-tengerig tart.
A Nílus nemcsak a világ leghosszabb folyója, de az egyik legtitokzatosabb is. Számtalan mitikus történet fűződik nevéhez, és egy titok, melyet máig nem sikerült megfejtenie a kutatóknak: honnan ered a leghosszabb folyó?
Tízszer kellene Budapestről Párizsba utaznunk, majd ugyanennyiszer lenne szükség e két város közötti 1500 kilométeres táv megtételére is ahhoz, hogy érzékelni tudjuk a világ leghosszabb autópályájának két végpontja közötti távolságát. A több mint 30 ezer kilométeres pánamerikai út nyomába érni eddig egyetlen sztrádának sem sikerült.
Nincs ebben semmi átverés: tényleg nyolcvan nappal több fért az eddigi leghosszabb évbe, mint amennyi egy átlagos esztendőbe.
Ha hosszúnak tartottad az Avatart vagy a Titanicot, akkor a Logistics biztosan kiverné nálad a biztosítékot: nem elég, hogy több mint egy hónapig tart végignézni, a téma sem tűnik elég izgalmasnak ahhoz, hogy a képernyő elé szögezze az embert.
Gyalog nem érdemes útnak indulni a több mint 200 kilométeres pincerendszerbe, ezért rendszeresen indítanak autós túrákat. A szökőkútból csak színes víz folyik bor helyett, de a pince gyomra 2 millió palack valódi bort rejt. Bánya volt, atombunker is lehetett volna, mégis borospince lett a Mileştii Mici-i vágatrendszerből.