Már 95 éves a Black Friday: innen ered

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1910. november 18-a emlékezetes nap volt a britek számára. 300 nő vonult Londonban a parlamenthez, hogy a nők szavazati jogáért küzdjön. A tüntetés során verbális és fizikai erőszakot is elkövettek a bámészkodók és a rendőrök egyaránt. Az esemény „Black Friday", azaz „Fekete Péntek" néven híresült el.

Ha ma meghalljuk ezt a kifejezést, akkor a brutális akciók és a vásárlás jut eszünkbe először. Egykoron azonban teljesen mást jelentett.

A Black Friday története

A történet egészen az 1910-es brit választásokig nyúlik vissza. Ekkor Herbert Asquith volt a miniszterelnök és a Liberális Párt vezetője, aki olyan ígéreteket tett, amiket végül nem tudott betartani.

Emmeline Pankhurst vezette a szüfrazsetteket, akik a főszerepet játszották a Black Friday néven ismert eseményben
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

A liberálisok be akartak vezetni egy törvényt, amelynek értelmében a nők kiterjesztett szavazati jogot kaptak volna, ha megfelelnek bizonyos feltételeknek. Ehhez vagyonosnak kellett lenniük vagy ingatlannal rendelkezniük.

Összesen egymillió nőt vontak volna be.

Emmeline Pankhurst brit politikus, aki a szüfrazsettek vezetője volt, 1903-ban alapította meg a Nők Szociális és Politikai Unióját (WSPU), amelynek célja a nők általános választójogának elnyerése volt, és ennek érdekében erőszakos, polgári engedetlenségi akciókat is folytattak. A szervezet központi szerepet játszott az eseményekben. 

A liberálisok végül éppen hogy megnyerték a választást, és a többségüket is elveszítették a parlamentben. Ennek ellenére a törvényjavaslatot beterjesztették. A képviselők támogatásának hála a törvény átment az első és a második körös egyeztetésen is, de harmadjára is vitára kellett bocsátani. Júniusban viszont Asquith megelégelte a helyzetet, és nem adott több esélyt a törvénynek. 

November 12-én a törvényjavaslat végleg megbukott.

Ez vezetett ahhoz, hogy november 18-án Pankhurst gyűlést hívott össze a parlament elé a szüfrazsettek számára. Első csoportjuk közvetlenül Asquith irodájába szeretett volna menni, hogy találkozzanak a miniszterelnökkel, aki azonban megtagada ezt. Tüntetés keződött. 

A hatóságok ide nem azokat a rendőri egységeket vezényelték ki, amelyek már tapasztalattal rendelkeztek abban, hogyan kell kezelni a szüfrazsetteket, hanem más területekről csoportosították át erőket, melyek nem megfelelően jártak el, ami tovább feszültséget szült. 

Idézőjel ikon

Először a járókelők kezdték el fizikailag bántalmazni a nőket, majd a parlamentnél a rendőrök is beszálltak az erőszakba, mintegy hat órán keresztül harcoltak ellenük.

Összesen 115 nőt és négy férfit tartóztattak le, de Winston Churchill későbbi miniszterelnök kérésére, aki ekkor már a Liberális Part ismert politikusa volt, később ejtették velük szemben a vádakat.

Churchill végül elutasította, hogy kivizsgálják az ügyet, a WSPU pedig valamelyest átalakulva folytatta működését, miután a történtek miatt számos tagja elhagyta a szervezetet. 1910. november 18-a tehát egy igazi fordulópont volt a szüfrazsettek életében.

Nincs köze a ma is ismeret Black Fridayhez

Az 1910-es Black Friday elnevezésben az angol black, azaz a fekete szó arra az erőszakra és a megaláztatásra utal, amit a nők ellen követtek el. Ez volt a brit történelem egyik legsötétebb napja.

Ma a Black Friday már az akciókról és a vásárlásról szól, ami a Hálaadás utáni pénteken kezdődő akciósorozatot jelöli. Ez egy kereskedelmi esemény, aminek semmi köze a politikához.

Olvasd el ezt a cikkünket is, amelyben az egyik legtragikusabb sorsú szüfrazsettről írunk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gyüre Bernadett
Gyüre Bernadett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.