Ő volt a legfiatalabb uralkodónk: 11 évesen már döntéseket hozott

Olvasási idő kb. 2 perc

Anjou Hedvig, I. (Nagy) Lajos és Kotromanić Erzsébet királyné legfiatalabb leánya, mindössze tizenegy évesen lépett a lengyel trónra. A „lovagkirály” gyermekeként született 1374-ben, és már kisgyermekként Európa egyik legnagyobb birodalmának sorsát határozta meg.

A trónra korán került, mert apja halála után a lengyel nemesség nem fogadta el nővérét, Máriát uralkodóként, így a kislányt hívták meg Krakkóba királynőnek. A történetét az Index is feldolgozta.

Hedvig királynő gyermekből lett államvezető

Hedvig koronázásakor alig múlt tízéves, mégis súlyos politikai terhet kapott a vállára. A lengyel nemesek saját érdekeiket szem előtt tartva ragaszkodtak ahhoz, hogy férje ne Habsburg legyen, hanem olyan uralkodó, aki megerősíti Lengyelország helyzetét a térségben. Így esett a választás Jagellóra, a litván nagyfejedelemre, aki Hedvig kezéért cserébe népével együtt felvette a kereszténységet.

Hedvig koronázásakor alig múlt tízéves, mégis súlyos politikai terhet kapott a vállára
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Ez a frigy teremtette meg a lengyel–litván perszonáluniót, amely évszázadokra meghatározta Kelet-Európa hatalmi viszonyait. 

Bár házassága politikai kényszer volt, Hedvig uralkodóként önálló döntéseket hozott: kolostorokat, kórházakat alapított, és jelentős összeget adományozott a krakkói egyetem újjáépítésére.

Rövid élete során bebizonyította, hogy a gyermekként trónra lépő királynőből bölcs és cselekvő uralkodó válhat. 1399-ben, 25 évesen halt meg gyermekágyi lázban, de emlékét máig őrzi a lengyel nemzet.

Miért hívjuk magyar királynőnek, ha Lengyelországban uralkodott?

Bár Hedviget Krakkóban koronázták királlyá, öröksége és trónigénye a magyar Anjou-házból származott, és apja uralma alatt a magyar és lengyel korona egyaránt az Anjouk kezében volt. Hedvig tehát magyar királyi jogon lett lengyel uralkodó. A két ország története ebben az időben szorosan összefonódott, és a Jagelló-dinasztia későbbi felemelkedésével a magyar történelemre is hatással volt. Ezért nevezzük őt ma is „magyar királynőnek” – nem azért, mert Magyarországon uralkodott, hanem mert a magyar király leányaként lett egy másik nemzet sorsát meghatározó uralkodó.

Tudod, hogy mely történelmi események ihlették a trónok harcát? Olvasd el a következő cikkünket, eláruljuk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.