Mindössze 42 évnyi sűrű, ám önpusztító élet jutott Vlagyimir Viszockijnak. A dalait héthúrú orosz gitáron kísérő, rekedtes hangú színész-költő élete legnagyobb szerelme az orosz származású francia színésznő, Marina Vlady volt: tizenkét, megpróbáltatásokkal teli esztendő jutott nekik.
1967 őszén a 29 éves Marina Vlady Moszkvába utazott. Marina (aki édesapja, Vlagyimir tiszteletére választotta a Vlady vezetéknevet az eredeti Poljakov-Bajdarov helyett) a moszkvai filmfesztivál díszvendégeként érkezett a szovjet fővárosba, ottani barátai pedig egy érdekes színházi előadást is a figyelmébe ajánlottak a Taganka színházban, amely 200 fős befogadóképességével Moszkva legkisebb színháza volt, olyannyira, hogy a magyar sajtó egyenesen „zsebszínháznak” nevezte. A színésznő Szergej Jeszenyin Pugacsov, a trónbitorló című előadására ült be, amelynek főszerepét a vele egyidős Vlagyimir Viszockij játszotta – meztelen felsőtesttel, bilincsben.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy az előadás megváltoztatta az életét. „Moszkvában vagyok, az 1967-es filmfesztivál vendégeként, és erre az előadásra is elhoztak, mert állítólag egy páratlan tehetségű színész is játszik benne, bizonyos Vlagyimir Viszockij. Akárcsak a nézőket, engem is rabul ejt az az erő, az a mélységes elkeseredés, amely ott vibrál a főszereplő hangjában. Csakis ő van jelen a színpadon, mindenki mást árnyékba borít, mintha csakis őt világítanák meg a reflektorok. A közönség állva tapsol neki” – emlékezett vissza első találkozásra.
Marina Vlady szerelmei
A vadóc, ugyanakkor kislányos alkatú színésznő a hatvanas évek francia szépségideáljainak egyike volt: sugárzóan zöld szemei, szlávos arca gyorsan a közönség kedvencévé tették, a rendezők pedig kifejező színészi játéka és kiváló jellemábrázoló képessége miatt szerették. Még iskoláslány volt, amikor filmezni kezdett: az 1940-es évektől kezdve minden évben több filmben is játszott, köztük A boszorkány című, 50-es évekbeli kultuszfilmben, vagy a Bűn és bűnhődésben a korszak férfisztárja, Jean Gabin oldalán. 1963-ban, a Cannes-i filmfesztiválon neki ítélték a legjobb női főszereplőnek járó díjat. 18 éves volt, amikor először férjhez ment: 1956-ban Robert Hossein színész-rendező vezette oltár elé, házasságukból két fiú született, de három év múlva elváltak. 1963-ban egy pilótával, Jean-Claude Brouillet-vel kötötte össze életét, gyermekük is született, de ez a kapcsolat sem bizonyult tartósnak: 1966-ban különváltak útjaik.
Viszockij dalait csak titokban lehetett terjeszteni
Marina szíve tehát többé-kevésbé szabad volt, amikor az előadás után, barátaival egy közeli vendéglőben iszogattak, és megpillantotta, hogy egy borostás, rosszul öltözött férfi tart felé. Viszockij volt: a férfi „civilben” teljesen más benyomást keltett, mint a színpadon. Az oroszok költői lelkű rosszfiúja egyidős volt Marinával, az 1950-es évek közepe óta színészkedett és vállalt filmszerepeket. Igazán híressé és elismertté azonban titokban, másolt kazettákon terjedő szomorkás és szenvedélyesen előadott balladái tették. 1964 óta volt a Taganka színház tagja: „Egy fiatalember érkezett a színházba. Amikor megkérdeztem, milyen szerepet szeretne felolvasni, ezt válaszolta: »Írtam néhány dalt. Nem hallgatnád meg?« Beleegyeztem. (...) A találkozónknak legfeljebb öt percig kellett volna tartania, végül másfél órán át hallgattam, megszakítás nélkül” – emlékezett vissza a színház igazgatója, Jurij Ljubimov.
Szerelem a vasfüggöny mögött
Azon az őszi estén, 1967-ben Viszockij az est hátralévő részében, egy francia újságíró moszkvai lakásában csak Marina Vladynak énekelt. Másnap, amikor a Moszkva Szálloda halljában találkoztak, szerelmet vallott. A színésznőt felkavarta a találkozás, ám visszatért Párizsba, azzal az ígérettel, hogy hamarosan ismét Moszkvába utazik, hiszen szerepet vállalt egy szovjet filmben.
Így is történt. Néhány hónap múlva, Moszkvában, egy kölcsönlakásban találkoztak ismét.
„Soha, semmi nem múlhatja felül a teljes összetartozásnak ezt a néhány első óráját"
– írta később Vlady közös életükről szóló könyvében. A forgatás véget ért, Marina maradt, sokak nagy meglepetésére. Bár Viszockij zsenijéhez nem fért kétség, a színész-énekes-dalszerző akkoriban már az alkohol rabja volt, valamint két feleség és számos összetört szívű nő mutatta, hogy a nők sem közömbösek iránta. Eleinte külvárosi, szomorú szállodai szobákban vagy Viszockij anyjának lakásán találkozgattak, a boldog szerelem órái mellett azonban azoknak is igazuk lett, akik Marinát féltették az önfejű zsenitől. Viszockij időnként magyarázat nélkül eltűnt, majd ittasan, szakadtan, űzötten és váratlanul megint csak betoppant Marina életébe.
Szakadék Moszkva és Párizs közt
A színésznő óvta, pátyolgatta, igyekezett jobb útra téríteni. 1970-ben hivatalosan is összekötötték az életüket. „Hat házasság, öt gyerek, jól meggondolták?”- kérdezte tőlük a moszkvai anyakönyvi hivatal tisztviselője. Marina tizenöt szobás villáját hagyta Franciaországban, három gyermekét intézetben helyezte el, de nem akart véglegesen Moszkvába költözni. A hatóságok malmai lassan őröltek mindkét országban, ha vízumért folyamodtak: „Az ötvenes-hatvanas években a vasfüggönyön túli országok egy másik bolygót jelentettek” – érzékeltette könyvében Vlady a szakadékot Párizs és Moszkva között. A kérdést végül úgy sikerült megoldani, hogy a színésznő belépett a Francia Kommunista Pártba, így könnyebben jutott vízumhoz is.
Nem akart disszidálni
Viszockij előtt is megnyíltak az ajtók a legnagyobb hollywoodi sztárok otthonába: többek között Rock Hudson, Gregory Peck, Liza Minnelli, Paul Newman látta vendégül a házaspárt. Viszockij azonban nem akart disszidálni: „Én szavakkal dolgozom, szükségem van a gyökereimre, költő vagyok.
Oroszország nélkül nulla vagyok, nem létezem a népem nélkül, hisz neki írok, nem tudnék élni a közönségem, a rajongóim nélkül.
Megfulladnék a szeretetük nélkül, amivel elhalmoznak” – vélekedett a költő-dalszerző , akinek dalai a szovjet állampolgárok ezreinek, tízezreinek érzéseit fejezték ki. Viszockij rekedtes hangon balladákat énekelt a szerelemről, a békéről, a háborúról, a szovjet mindennapokról, az emberi lét mélységeiről és magasságairól. Viszockij többször járt Magyarországon, 1977-ben - először és utoljára - feleségével együtt szerepelt Mészáros Márta Ők ketten című filmjében. (Viszockij ekkor, Jancsó Miklós közbenjárására, találkozott Bereményi Gézával és Cseh Tamással is – aki, saját bevallása szerint, ezután kezdett vadabb dalokat írni.)
Vladviszockij, a kisbolygó
Viszockij szeretett volna közös gyereket is, Marina azonban ellenezte a gondolatot . A férfi egyre lejjebb csúsz ott a lejtőn: immár nemcsak az alkohol, hanem a morfium is rabul ejtette. Rohamok kínozták, Marina pedig, sokszor messze tőle, a távolból próbálta meg tartani benne a lelket. Mindhiába: 1979 júliusában, Szamarkandban, egy színházi előadás közben Viszockij, 41 évesen, szívrohamot kapott. Ekkor még visszahozták az életbe, pontosan egy év múlva azonban, a moszkvai olimpia alatt egy újabb szívroham végzett vele. Temetésén hatalmas, százezres tömeg gyűlt össze, szinte ellenzéki tüntetéssé alakítva a megemlékezést. 1985-ben szovjet csillagászok Vladviszockij néven kisbolygót neveztek el a szerelmespárról.
Vlagyimir Viszockijnak életében nem jelent meg nyomtatásban verseskötete, erre csak halála után került sor. Halála mélységesen megviselte Marina Vladyt, aki 1987-ben papírra vetette szerelmük történetét Vladimir ou le vol arrêté (magyarul: Szerelmem, Viszockij) címmel. Marina később a nyilvánosság kizárásával újabb házasságot kötött egy orvossal, akivel több mint húsz évig élt együtt. Érdeklődése a szobrászat és az irodalom irányába fordult, több könyvet is írt, amelyek közül Az én cseresznyéskertem című regénye is megjelent magyarul. Vlagyimir Viszockij pedig azóta is ott van a halhatatlanok között – az ő dalait magyarul Hobo tolmácsolásában hallgathatjuk meg.
Ha egy másik művész életéről is szívesen olvasnál, ezt a cikket ajánljuk.
