Hihetetlen luxus: kiszivárogtak a fotók Az ördög Pradát visel 2 forgatásáról

Olvasási idő kb. 5 perc

A világ divatimádó fele már évek óta tűkön ülve várja Az ördög Pradát visel második részét. A vágy pedig most csak fokozódott, hogy kijöttek az első fotók a New York-i forgatásról. Összeszedtük így a legjobb jelmezeket, amelyeket Meryl Streep, Anne Hathaway és Emily Blunt visel az új mozifilmben, és amelyek publikusak az utcán felvett jelenetek miatt.

A jelmeztervezők most is a helyzet magaslatán álltak, bírnia kell annak pénztárcával, aki lekopizná a Runway divatmagazin rettegett főszerkesztőjének vagy két személyi asszisztensének stílusát.

Az ördög Pradát visel ruhái 19 év után sem tűnnek elavultnak

Az első rész talán legikonikusabb ruhadarabja a divatügyben kezdetben teljesen analfabéta Andrea Sachs égszínkék kötött pulóvere, amely miatt főnöke, Miranda Priestly mindenki előtt megalázza, másik asszisztensének, Emily Charltonnak a gúnyos bólogatásával kísérve. De számos más öltözék is örökre a fashionista néző retinájába égett, mint például Andy fekete-fehér szettje a hosszú Chanel gyöngysorral és tweed svájcisapkával, amelyben megtudja, hogy a rigolyás főszerkesztőt neki kell elkísérni Párizsba a divathétre.

Meryl Streep, Az ördög Pradát visel egyik főszereplője abszolút csúcstartó: 21-szer jelölték Oscar-díjra (ebből 3-szor el is nyerte az aranyszobrot)
Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

Az első rész vezető jelmeztervezője, az ezért a munkájáért Oscar-díjra jelölt, egyébként a Szex és New York-szériát és az Egy boltkóros naplóját is jegyző Patricia Field anno azt nyilatkozta, hogy különösen fontos volt ennél, a divatvilágról szóló filmnél, hogy kollégáival

Idézőjel ikon

olyan összeállításokat találjanak ki, amelyek akár évtizedek múlva sem hatnak avíttnak – még ha az ember picit érzi is, hogy megváltozott közben a módi.

Nehéz vállalás volt ez egy ilyen gyorsan alakuló világban, hihetetlen is egy picit, hogy sikerült. Ha ma az ember bekapcsolja a közel húsz éve bemutatott filmet, nem érzi nagyon távolinak a képkockákat a jelmezek miatt. Nem kisebb a feladat most sem, amikor úgy kellett kitalálni az öltözékeket, hogy a szereplőknek már van egy kiforrott karakterük, amit a nézők ismernek, és megkedveltek. Az alábbiakban röviden végigvesszük, mit okoskodott ki a nemzetközi divatsajtó, ki mit visel, és azt is megvizsgáljuk, hogy esetleg van-e rejtett utalás az előző filmre.

Az ördög Pradát visel folytatásának ruhái

Az ördög Pradát visel első részének plakátján látható vörös tűsarkú köszön vissza Meryl Streep lábán
Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

Meryl Streep bézs kabátja egy Sa Su Phi modell, blúza a Moidien márkától van, nadrágja MaxMara, táskája Marc Cross, amelyhez Briony Raymond ékszereket és egy Tiffany napszemüveget párosítottak. A szett legfontosabb darabja azonban a több mint 300 ezer forintos Jacquemus magassarkú, amely visszacsatolás az első film plakátjára. (Ezen egy vasvillában végződő tűzpiros tűsarkú volt látható.) Anne Hathaway érdekes szabású pólóját Phoebe Philo, a francia Chloé és a Céline divatházak korábbi kreatívigazgatója tervezte a saját neve alatt, a nadrág Nili Lotan, amihez a stylistok egy több mint félmillió forintos Prada cipőt, Barton Perreira napszemüveget és Jemma Wynne nyakláncot képzeltek el.

Emily Blunt ruháira is érdemes figyelmet fordítani
Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

Emily Blunt csíkos nadrágja egy Jean Paul Gaultier modell, a fűzős top a Wiederhoeft cég tervezése, míg az ing, a napszemüveg és a több mint másfél millió forintos táska a Diortól van. A cipő Brandon Blackwood.

Sosem véletlen, hogy melyik színész milyen ruhát visel Az ördög Pradát visel folytatásában
Fotó: Aeon / Getty Images Hungary

Andy karakterének ezen jelmezét nem sikerült teljesen megfejtenie se a brit VOGUE-nak, se a brit Harper’s BAZAAR-nak, se a Page Sixnek, se az amerikai W magazinnak,ahonnan mi is szedtük az értesüléseinket. Annyi biztos, hogy a mellény Wilfred Attire, a csizma Golden Goose, a napszemüveg ugyanaz a Barton Perreira, valamint a nyaklánc is a megegyező Jemma Wynne, mint előbb. A Coach táska egy hasonló messenger bag fazon, mint az első rész záró filmkockáin is, talán ez sem véletlen.

Anne Hathaway és a ruházata Az ördög Pradát visel mindkét részében kulcsszereplők
Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

Anne Hathaway itt ugyanazt a nyakláncot viseli, mint fentebb, a napszemüveg viszont egy Oliver Goldsmith modell, az ing a TWP márkától van, a 250 ezer forintos szoknya Sacai, a cipő Gabriela Hearst.

Nem minden ruhát tudtak a szakértők beazonosítani
Fotó: TheStewartofNY / Getty Images Hungary

Meryl Streep egy Sa Su Phi blézert és szoknyát, Tod’s övet, Jimmy Choo napszemüveget és Briony Raymond ékszereket visel. A magazin művészeti vezetőjét, Nigelt játszó Stanley Tuccinak csak a kiegészítőit sikerült beazonosítani: a színész Berluti táskát, Magnanni double monk félcipőt és Tom Ford napszemüveget hord itt.

A ruhákhoz képest az ékszereket nem annyira cserélgették
Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

Anne Hathaway-n nem nagyon cserélgették az ékszereket, ez is ugyanaz a lánc (mármint nem a kétsoros Marlo Laz gyöngy, utóbbiról lentebb írunk), amit fentebb már említettünk, az eredetileg közel 400 ezer forintos mellénye egy Gabriela Hearst darab, míg a 370 ezer forintos csizmáját a Paris Texas márka kínálatában kell keresni.

Anne Hathaway ruhája hasonló az első részben viselthez
Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

Hathaway itt a Levi’s farmerhez egy hasonló barna dzsekit kapott, mint amit az első részben is viselt, csak ez épp egy Ralph Lauren Purple Label darab. A kígyómintás csizma Zadig&Voltaire, a selyemsál Sabina Savage, a közel egymillió forintos táska Valentino Garavani, az ékszerei pedig a Marlo Laz, napszemüvege pedig az L.G.R. márkától származik.

Ez volt az első kép, amely kiszivárogtatta a folytatásban szereplő ruhákat
Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

Ez volt az első kép, amely napvilágot látott, ahol Meryl Streep egy Lanvin kabátot, Gabriela Hearst szoknyát, Proenza Schouler övet, Gucci cipőt és egy 170 ezer forintos Jimmy Choo napszemüveget visel.

Az ördög Pradtát visel két részében a ruhák szempontjából sok az átfedés
Fotó: Jason Howard/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

A Szex és New York-remake És egyszer csak…-nál sokkal életszerűbb, hogy nem cseréltek le minden szetthez minden darabot. A már említett Coach táska és Golden Goose csizma, a Barton Perreira napszemüveg és a Marlo Laz nyaklánc itt is visszaköszön Hathaway-n.

Az ördög Pradát visel folytatásának győztese a tervező Gabriela Hearst
Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

Nem véletlenül emelik ki a divatlapok, hogy az eddig lencsevégre kapott szettek alapján a nagy győztes a nemzetközi Hearst Corporation médiavállalat egyik örökösének felesége, Gabriela Hearst, aki ezt a fenti képen látható 2,7 millió forintos ruhát is tervezte. A cipő hozzá Chloé, a kosárszerű, 600 ezer forintos táska Fendi, a sapka Shebobo Kate, a napszemüveg Bulgari. A gyöngysor Marlo Laz, potom 8,7 millió forintért.

A fiktív karaktereknek és a ruhák tervezőinek lenni is nagyon megéri

Ez a szoknya 35 000 Ft alatt van, de ez ne tévesszen meg
Fotó: Jose Perez/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

A top Toteme, a szoknya Agolde, a szandál Chanel, a napszemüveg és a gyűrű Bulgari. Bár ez a szoknya pont, hogy 35 ezer forint alatt van, de a konklúziónk az, hogy a fiktív Runway divatmagazinnál nagyon jó lehet dolgozni. Igaz, hogy a főnök kiállhatatlan, de ez a pár darab, amelyeknek árát a külföldi magazinok kitúrták, jól mutatja, hogy asszisztensként is álomfizetésre lehet számítani,

Idézőjel ikon

csak bírja idegekkel az ember.

Ha arról is szívesen olvasnál, hogy milyen sötét titkokat rejt az egyik leghíresebb divatmárka múltja, ezt a cikkünket ajánljuk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pécsi Balázs
Pécsi Balázs
Újságíró
Pécsi Balázs a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán kommunikáció- és médiatudományból, valamint magyar irodalmból és nyelvészetből diplomázott a szabad bölcsészet szakon belül. Több mint 15 éve dolgozik a médiában, mely során női, férfi és lakberendezési magazinoknál töltött be stylist és enteriőrstylist, szerkesztő, rovatvezető, művészeti vezető, főszerkesztő-helyettes és főszerkesztő pozíciókat. Elsődleges szakterülete a luxus női és férfiivat, a lakberendezés és a csúcsgasztronómia. 2018-ban indította el The Gentleman's Review nevű luxusblogját, 2024-ben jelent meg első, stílustanácsadó és etikettkönyve, a Stílusgourmand is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?