Kiderült, hogy két felesége van a nagykövetnek, de nagyobb disznóságot is elkövethetett

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hivatalossá vált, hogy India kubai nagykövetének két felesége van, miután a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy nem volt törvényes az első feleségétől való válása. A férfi a törzsi szokások szerint bontotta fel házasságát, de a templomi házasságok esetében ezt csak polgári bíróságok tehetik meg.

A furcsa helyzetre, amely a törzsi szokások és az egyházi törvények keveredéséből fakad, a Legfelsőbb Bíróság igyekszik most megoldást találni.

Nemcsak elhagyta feleségét, de a lányukat is ellene fordította a nagykövet?

1994-ben kötött házasságot Thongkomang Armstrong és Neikhol Changsan, született is egy lányuk, de a férfi aztán a felesége tudtán kívül felkereste Songpijan falu véneit, és segítségükkel a kuki törzs szokásjoga alapján felbontatta a házassági köteléket. Ezek után elvett egy másik nőt, akivel szintén lett egy közös gyermekük. Később a Legfelsőbb Bíróság kinyilvánította, hogy az 1994-ben kötött templomi házasság még mindig érvényes, ami ellen a kétnejű nagykövet fellebbezett.

India kubai nagykövete két nő kezét is megkérte, csak közben nem sikerült törvényesen elválnia az első feleségétől
Fotó: jessicaphoto / Getty Images Hungary

A mostani tárgyaláson akörül is zajlik a vita, hogy a volt (?) férj elidegenítette-e az elhagyott asszonyt és közös gyermeküket egymástól. Állítólag a férfi finanszírozta a gyermek taníttatását, amit az asszony cáfol. A Legfelsőbb Bíróság teljes mellszélességgel kiállt Neikhol mellett, és felkérte a nagykövetet, hogy tegye lehetővé anya és lánya újbóli találkozását, a hatóság szerint nagy szerepe lehet a közös gyermeknek abban, hogy sikerüljön a peren kívüli megegyezés ebben a rendívül bonyolult jogi helyzetben.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.