Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A hazai gasztronómia egyik büszkesége, ami nélkül magyar étkezés aligha múlhat el, amit fogyasztunk édesen és sósan, teszünk levesbe, főételbe és desszertre is, ami nélkül még a lángos is csupasz, tejtermékeink egyik csúcsa: a tejföl. Máshol másmilyen.
A tejföl önmagában egyesíti a magyar konyha egyik csúcstermékét ékes anyanyelvünk páratlanul gazdag kifejezésmódjával, ez a csoda ugyanis valóban a tej föle, vagyis felső része.
Ahány ház, annyi tejföl
A tej fölét azonban sokféleképp lehet kinyerni és hasznosítani: zsírtartalma, állaga és íze is múlik ezen.
Ha nem is abban a formában, ahogyan mi megszokhattuk a csirkepörkölt, a rakott krumpli vagy a túrógombóc tetején, de a tej fölét több nemzet is eszi. Egy édesebb változatot például Costa Ricában is. A tejszínhez közelebb álló natillát egy kis csipetnyi sóval kenyérre kenve is előszeretettel fogyasztják. A mexikói konyhában is enyhítheti tejfölszerűséggel az ételek csípősségét, aki nem híve az erősnek. Az orosz, az ukrán és a belarusz konyha is szívesen alkalmazza, a lengyelek pedig smetana néven kenik pírogjukra és krumpligombócaikra. De a mi tejfölünkhöz viszonylag hasonló sour cream fogyasztása jellemző még az Egyesült Királyság nemzeteinek étkezésére és a francia gasztronómiára is.
Sőt, valójában ez a meleg tej tetején képződő bőr is a tej föle. De a bambuszboton napokig szárított tejhártya végeredménye már inkább valami furcsa chipsszerű képződmény lehet, ha hihetünk a legújabb tejfölfelhasználási híradásnak.
Na, persze a magyar konyhának is vannak olyan remekei, amelyek egy külföldi számára nehezen értelmezhetőek. Erről olvashatsz egy gyűjtéstebben a korábbi cikkünkben.
