Ferenc pápa a haláláig mindennap felhívta ezt a telefonszámot

Olvasási idő kb. 2 perc

Napvilágot látott egy videó, melyen Ferenc pápa egy látszólag teljesen hétköznapi beszélgetést folytat okostelefonon keresztül. A telefonhívás azonban a hívott és a hívó fél számára is a lehető legnagyobb jelentőséggel bírt.

Ferenc pápa az izraeli-palesztin konfliktus legnagyobb háborújának másfél éve alatt egészen a halála előtti napokig minden este nyolc körül felhívta a gázai Szent Család-templom közösségét, hogy a negyedórás beszélgetések során reményt adjon (római idő szerint 7-kor). A halála előtt is ragaszkodott hozzá, hogy ha röviden is, de beszélhessen a gázai katolikus közösség képviselőivel.

Ferenc pápát a gázai katolikus közösség is siratja

Bár Ferenc pápa sosem járt Gázában, és az ottani katolikus közösség a maga szűk 1400 fős létszámával szinte láthatatlan részét képezte a "nyájnak", az ottaniak úgy jellemezték viszonyulását, mint az atya aggodalmát gyermekeiért. A húsvéthétfőn elhunyt pápa még szombaton is telefonált, bár már egy percig sem tartott a korábban gyakran hosszúra nyúló beszélgetés.

Ferenc pápa kezdettől fogva szót emelt a háború ellen

A gázai keresztény közösség erőt merített Ferenc pápa szavaiból, és amikor a közösség létszáma erősen fogyatkozni kezdett, hitet adtak ezek a beszélgetések, hogy érdemes maradni. A Szent Család-templom egyébként nemcsak a gázai keresztényeknek nyújt viszonylagos menedéket a háborúban - amely ellen egyébként a pápa rendszeresen, még utolsó húsvéti beszédében is felszólalt -, hanem muszlim gyerekek és családjuk számára is.

Ahogy egy gázai keresztény lakos megfogalmazta jelenlegi érzéseiket: "Bár igaz, hogy a testét elveszítettük, de a lelke nem fog elhagyni minket."

Ha szeretnéd megnézni, milyen egyszerű és mégis szép síremléke van Ferenc pápának, ezt a cikkünket ajánljuk.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.