Robotok is indultak ezen a félmaratonon: meglepő eredményt értek el

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Először álltak rajthoz humanoid robotok egy félmaratonon Kínában – és bár célba is értek, a győzelemtől még messze járnak. A Tiangong Ultra nevű robot 2 óra 40 perc alatt teljesítette a távot, miközben 12 ezer ember futott vele egy pályán.

A technológia és a sport találkozásának színtere lett a pekingi Yizhuang negyed, ahol több mint 20 kétlábú robot állt rajthoz a világ első humanoid félmaratonján. Az esemény célja nem csupán a szórakoztatás volt, hanem Kína technológiai fejlődésének bemutatása is – miközben az ország próbál lépést tartani az amerikai és európai robotfejlesztésekkel.

Ilyen eredmények születtek a robot maratonon

A 21 kilométeres táv során a robotok külön sávban futottak az emberi versenyzők mellett. Bár a leggyorsabb, a 1,8 méteres Tiangong Ultra teljesítette a távot, messze elmaradt az emberi futók idejétől: 2 óra 40 perc alatt ért célba, míg a férfiak futamának győztese mindössze 1 óra 2 perc alatt. A robotot menet közben háromszor kellett újratölteni, és egy asszisztens is futott mellette, hogy szükség esetén elkapja.

Az embereknek egyelőre nincs oka tartani a humanoid robotoktól
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

A robotok között volt, amelyiket pórázon vezették, másokat távirányítással irányítottak – ez jól mutatja, hogy még hosszú út áll előttük a valódi autonóm működésig.

A kínai állami média és fejlesztő cégek büszkén hangoztatják a humanoid robotika fejlődését, amit gazdasági húzóágazatnak szánnak. A verseny ugyanakkor megmutatta: az emberi test teherbírása és mozgáskoordinációja még mindig verhetetlen.

Miközben a mesterséges intelligencia gyorsan fejlődik, a szombati verseny emlékeztetett rá, hogy a futásban – legalábbis egyelőre – az ember a győztes.

Ha kíváncsi vagy a boltra, ahol csak robotok dolgoznak, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.