Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Léteznek azok a művészek, akik képesek bármilyen körülmények között alkotni. Például hatalmas zajban egy kávéházban vagy akár heavy metál zene hallgatása közben is, sőt, ez még inspirálja is őket. Vannak olyanok, akiknek az alkotáshoz teljes nyugalomra van szükségük, különben csődöt mondanak. Hogy Shakespeare melyik volt, azt nehéz megmondani.
De az valószínű, hogy ő is karanténban alkotott, akárcsak sokan a Covid időszakában, akik képesek voltak legalább az idejük egy részét valamilyen alkotótevékenységgel tölteni. Nos, a világ egyik legnagyobb drámaírójával is hasonló történhetett a londoni pestisjárványok idején.
Karanténban élte túl a járványokat
1564-ben, amikor Shakespeare még csak kisbaba volt, szülővárosában, Stratford-upon-Avonben búbópestis tizedelte a lakosságot. Talán a sors akarta így, de akkor a drámaíró nem betegedett meg, és később is ilyen szerencséje volt, amikor Londonban tombolt a pestis. Ugyanis a 16. és a 17. század fordulóján az angol fővárosban ugrásszerűen megnőtt a népesség, a koszos utcákon, a borzasztó higiéniás körülmények között pedig könnyen kitört és terjedt mindenféle betegség, de főleg pestisjárványok ütötték fel a fejüket évről évre.
A város vezetése a járványügyi intézkedések keretében bezárta a színházakat 1603 és 1613 között összesen 78 hónapra, pont akkor, amikor Shakespeare írói pályájának csúcsán volt. A többi szórakozóhelyet és a bordélyokat sem kímélte a hatóság, de mivel a színházra amúgy is a bűnös tevékenységek központjaként tekintettek, ezért ezek voltak az elsők a sorban.
Azok, akik színjátszásból, írásból éltek, kénytelenek voltak másik pénzkereseti forrás után nézni, vagy vidéki vándorszínész társulatokhoz elszegődni.
Shakespeare a karanténban írhatta a Lear királyt
Az a feltételezés, hogy az angol drámaíró pestis idején alkotta egyik legsötétebb drámáját, helytálló feltételezés. Azt biztosan tudjuk, hogy a darabot először I. Jakab színe előtt mutatták be 1606. december 25-én. Ugyanakkor az is dokumentált, hogy ebben az évben korábban szintén pestis pusztított Londonban. Nem volt olyan súlyos a járvány, mint három évvel korábban, de eltartott egészen kora őszig, és a fővárosnak pont azt a részét érintette, ahol Shakespeare lakott. Egész konkrétan az épületet is, mivel sajnálatos módon az író szállásadónője, Marie Mountjoy sem élte túl azt a hullámot.
Ha mindezeknek tudatában vagyunk, akkor nem nehéz felidézni a Lear király komor, zord, barátságtalan hangulatát, amely abszolút rezonál a kor hangulatára – és amelyek számunkra is ismerősek már: üres, kietlen utcák, zárva tartó boltok, szabadon rohangáló kóbor kutyák, és a templomban állandó szóló harang, amely a temetéseket jelzi.
Ennek fényében talán érdemes újra elővennünk a drámát, elolvasni ezen információk tükrében is, és eljátszani a gondolattal, vajon milyen lehetett a 17. században karanténban alkotni, ráadásul remekműveket, miközben odakint a világ a halál bűzétől volt keserű.
Shakespeare életével kapcsolatban számos kérdés merült fel, ebben a cikkünkben néhányat körüljárunk ezek közül.
