Hosszú haj, telefonbetyárkodás: ezek főbenjáró bűnnek számítottak a Kádár-korszakban

Olvasási idő kb. 3 perc

A Kádár-korszakban az öltözködés és a hajviselet is elég volt ahhoz, hogy valaki gyanússá váljon a hatóságok szemében. Mutatjuk, mi mindenért büntettek.

A laktanya kerítése túl magas volt ahhoz, hogy könnyedén át lehessen mászni rajta, de a szabadság csábítása mindig erősebb volt a józan észnél. A Kádár-korszakban kötelező volt a sorkatonaság, ami a legtöbbünknek maga volt a földi pokol. Ha nem kaptál eltávozási engedélyt, maradt az egyetlen lehetőség: dobbantani. Pár óra civil élet, egy kis levegő, hogy elfelejtsük a fegyelem és parancsuralom nyomasztó súlyát. Persze ezzel mindig vállaltuk a lebukás kockázatát, hisz odakint, a „szabad világban” is bármikor igazoltathattak, és ha nem voltak papírjaid, hamar a laktanya fogdájában találhattad magad.

A Kádár-korszakban szinte minden bűn volt

Az aluljáróban ácsorgok néhány korombeli fiatal sráccal, a neonfény hidegen vibrál felettünk. Csak pár órára akartam kiszökni, hogy találkozzam velük, és érezzem, még mindig ember vagyok. Ugyanolyan, mint ők. Egy telefonfülke mellett állunk hívásra várva, amikor megcsörren a szomszédos készülék. A Kádár-korszakban nem voltak még mobilok, így ha el akartál érni valakit, akinek otthon sem volt vonalas telefonja– márpedig a legtöbb embernek nem volt –, maradt a nyilvános fülke. Ahogy rendületlenül csörög, támad egy kósza ötletem, egy apró lázadás: felvenni és mondani bele valami őrültséget.

A Kádár-rendszerben nem kellett tudatzavar ahhoz, hogy valaki a Róbert Károly körúti detoxikálóban kössön ki
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
Idézőjel ikon

Itt a Belügyminisztérium, azonnal hagyja el az országot!

Csakhogy az én pillanatnyi szórakozásom nem marad észrevétlen. Megáll mellettem két rendőr. Az egyenruhájuk merev, a tekintetük még merevebb. „Személyi igazolványt!” – mondja az egyik, olyan hangsúllyal ejtve a szavakat, mintha még azt is lealacsonyítónak érezné, hogy szóba álljon velem. Sorállományúként persze nincsenek civil papírjaim. Ha nem tudom magam igazolni, bevisznek az őrsre; de ha engedély nélküli eltávon csípnek, akkor már katonaszökevényként kezelnek, és hívják a „vápot”, a rendészeket.

A szórakozóhelyekre, például a Petőfi Csarnokhoz mindig egész teherautónyi rendőrt vezényeltek ki
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A rendőrök mindig találtak valamit

Persze ha nem ezen buknék meg, akadna más. Valamit mindig tudnak találni. Ha nem lennék katonaként tarra nyírva, akkor a hajammal szolgáltatnék alapot az intézkedésre, vagy a ruházatom lenne gyanús. Ha az sem, akkor a baráti társaságom. Fekete garbót viselek trapéznadrággal, ami a bokámnál teljesen összeszűkül. A barátaim szerint menő vagyok. A rendőrség szerint viszont dekadens, gyanús elem.

Nemcsak az egyenruhásoktól kellett tartani, mert az önkéntes rendőrök civilben dolgoztak
Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

A hosszú haj például nemcsak divat volt, hanem politikai állásfoglalásnak számított. Ha ilyesmivel mutatkoztál, számíthattál rá, hogy előbb-utóbb igazoltatnak. Az erkölcsrendészet nem nézte jó szemmel a „züllött” öltözéket, pláne nem a nyugati hatások beszivárgását. A „helyes útra térítés” néha egy egyszerű felszólítás volt: „Vágassa le a haját, elvtárs!”. Máskor ennél is tovább mentek: volt, akit a rendőrségen nullás géppel szabályosan kopaszra borotváltak.

Az sem volt mentség, ha valaki fiatalkorú volt
Fotó: Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály

A telefonbetyárkodás pedig nem pusztán csíny volt, hanem könnyen szabotázsnak vagy rendszerellenes tevékenységnek minősülhetett. Egy rosszkor és rossz helyen elsütött viccért is komoly bajba kerülhettél. A hatóságok nem ismertek tréfát, minden „felforgató” magatartást komolyan vettek, és ha kellett, példát statuáltak.

A nyilvános telefonokat is ellenőrizték a rendőrök
Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

A katonaság sem volt jobb

A rendőr kezében ott van a katonakönyvem, én pedig hallom a jól ismert kérdést:

Idézőjel ikon

Mit keres maga itt, katona létére?

Mit mondhatnék? Hogy csak egy kis levegőt akartam? Hogy egy normális estét a külvilágban, ahol nem kell értelmetlen parancsokat teljesítenem? Hisz ők is ezt csinálják, éppen most is. De a válaszomnak nincs jelentősége. Már érzem, hogy ma nem úszom meg ennyivel. A rendőrökkel ugyan nincs dolgom, a kiérkező néphadseregi egyenruhások viszont a Petőfi laktanyába visznek „futkosóra”: ide azok a katonák kerültek, akik valamilyen fegyelmi vétséget követtek el. Ez lehetett például parancsmegtagadás, engedetlenség vagy más szabályszegés, és amiért a hely ezt a nevet kapta, mindent futólépésben kellett végezni.

A katonaszökevényeket rabszíjon adták át a vápnak
Fotó: Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály

A Kádár-korszak legemblematikusabb szavait, kifejezéseit is összegyűjtöttük. Ide kattintva ezekről is olvashatsz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.