Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha vissza kéne emlékeznem az általános iskolás memoriterekre, akkor nagy valószínűséggel a Himnusz és a Szózat mellett az Arany Lacinak című vers jutna először eszembe. Nemcsak azért, mert a ritmikus szöveget könnyű volt megtanulni, hanem azért is, mert filmként fut végig a fejemben az ürge története. De vajon mi ihlette a verset és mitől vált olyan népszerűvé?
Petőfi és Arany barátsága igen jól dokumentált a magyar irodalomtörténetben, szerencsére rengeteg levél maradt ránk a két írótól, amelyekből kiderül, milyen mély kapcsolat volt kettejük között, mennyire tisztelték egymást emberként és íróként egyaránt.
Minden a Toldival kezdődött
Petőfi, miután elolvasta a Toldit, azonnal levelet írt Aranynak 1847 februárjában: „…de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet.”
Ezután Petőfi időről időre ellátogatott Nagyszalontára Aranyékhoz, és erről is egy közvetlen hangú levélben emlékezik meg:
„Életem legszebb napjai közé sorozom e hetet, melyet itt töltöttem, új barátom családi körében. Egyfelől a komoly vidámságú családapa, másfelől a vidám komolyságú családanya s előttünk a két fecsegő, virgonc gyermek, egy szőke leányka s egy barna kis fiú…”
A kisfiú odavolt a versért
Az egyik szalontai látogatás alkalmával született meg az Arany Lacinak című költemény, ami azonnal elnyerte az akkor hároméves kisfiú tetszését, mi több, szinte elvarázsolta. Olyannyira, hogy megtanulta fejből. Persze akkor olvasni még nem tudott, így a nővére olvasta fel neki, és hallás után jegyezte meg a sorokat.
„Laci hozzá írt versedet könyv nélkül tudja (könyvből nem is tudhatná), s mily büszke veled, hallod. Akárki jő a házhoz, ismerős vagy idegen, első dolga keresni vagy kerestetni elő a lapot és mutogatni a verset, hogy azt neki Petőfi bácsi írta és még paripát is fog hozni.”
– írta Arany Petőfinek egy levélben.
Ettől működik a vers
Vojnovich Géza irodalomtörénész szerint „Ez a vers (az Arany Lacinak) igénytelenségében is mestermű; a költő leszáll a gyermekek értelméhez, lelkéhez, de művén a költészet bája ömlik el, s a gyermeklélek ismerete.”
Valóban van ebben valami: egy gyermek számára az Arany Lacinak igazi, akciókban bővelkedő mesés költemény, amelynek végeredményben ő a főhőse.
Ha ma elképzeljük, olyan, mint egy kedves rajzfilm bájos mesehősökkel, fordulatokban bővelkedő történettel, amelyben egyértelműen a szegény ürgének drukkolunk.
A játékosság, a gyermek kalandokba való bevonása bravúros, még ha mi, felnőttek, ezt egyszerűnek is találjuk. De végeredményben nem is nekünk szól a vers, így ez nem is szabad számon kérni rajta.
Arany Jánosról mindannyian azt tanultuk, mennyire szemérmes volt, ezért mindenki meglepődött, amikor egyik költeménye – egy sajtóhiba miatt – egészen mást mutaott a férfiról. Hogy hogyan jelent meg a vers, arról olvasd el ezt a cikkünket.
