Egy hónap alatt két súlyos repülőgép-szerencsétlenség történt a világban, amelyek összesen 246 ember életét követelték. Mi okozhatta a tragédiákat, és mit jelent ez a repülés biztonsága szempontjából?
A dél-koreai fapados Jeju Air légitársaság Bangkokból érkező Boeing 737-800-as repülőgépe 2024. december 29-én, 8 óra 54 perckor megkapta az engedélyt, hogy leszálljon a dél-koreai Muan Nemzetközi Repülőtér 01-es kifutópályájára. A légiforgalmi irányítás pár perccel később figyelmeztetést adott ki, hogy a légtérben sok madarat észleltek, majd a 7C2216-os járat pilótája mayday (vészhelyzet) jelzés adott le, és közölte, hogy madárrajjal ütköztek.
A pilóta visszafordult, és engedélyt kért, hogy a 19-es kifutópályára szállhasson le. Zöld utat kapott, majd a repülőgép a 2800 méter hosszú aszfaltcsík nagyjából felénél ért földet nagy sebességgel, futómű nélkül. A gép túlcsúszott a kifutópályán, majd egy betonfalnak ütközött, és lángba borult. A baleset után 1500 mentőegység érkezett a helyszínre, de a 175 utasból és a hatfős személyzetből csak két légiutas-kísérőt tudtak kimenteni, 179-en életüket vesztették a katasztrófában.
A betonépítmény miatt lehetett tragédia a koreai repülőgép-balesetből
Dél-Korea eddig legsúlyosabb repülőgép-szerencsétlenségének pontos okait még vizsgálják a hatóságok, de az előzetes jelentésekből egyes részletekre már most fény derült. Az egyik, hogy a Boeing 737-es mindkét hajtóművében nagy testű madarak maradványaira bukkantak; a tollak és a vérfoltok DNS-vizsgálata alapján a Kelet-Ázsiában honos, nagy csapatokban repülő cifra récétől származnak. Ám a madárrajjal való ütközés önmagában még nem okoz egy ilyen súlyos katasztrófát.
A szakértők inkább úgy látják, hogy a tragédiát a kifutópálya végén lévő, a műszeres leszállítórendszer antennáit tartó, betonból és földből készült építmény okozta, amelynek a hasán csúszó repülő nekiütközött.
„Ha az az akadály nem lett volna ott, a repülőgép úgy szállhatott volna le, hogy az utasok többsége, talán mindannyian, életben maradtak volna”
– mondta a BBC-nek David Learmount repülésbiztonsági szakértő. Szerinte a féklapok és a futómű nélküli landolás olyan jó volt, amilyen jó csak lehet: a szárnyak vízszintes pozícióban, az orr nem túl magasan, hogy a farok ne törjön le, és a gép nem szenvedett komoly sérüléseket, miközben végigcsúszott a kifutópályán. „Nem a leszállás volt az oka annak, hogy ennyi ember meghalt – jelentette ki Learmount –, hanem az, hogy a repülőgép egy kemény akadályba ütközött közvetlenül a kifutópálya vége után.”
Ezzel a véleménnyel ért egyet egy másik légiközlekedési szakértő is. Ross Aimer kapitány, az Aero Consulting Experts vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek így nyilatkozott: „Sajnos ez a dolog volt annak az oka, hogy mindenki meghalt, mert szó szerint egy betonszerkezetnek ütköztek. Aminek nem kellett volna ott lennie.”
Noha a vizsgálatok még folynak, a dél-koreai közlekedési minisztérium bejelentette, hogy hét repülőtéren – köztük Muanban – átalakítják a gépek leszállását segítő, ILS-nek (Instrument Landing System) nevezett berendezések tartószerkezeteit. Vagyis úgy tűnik, hogy a betonépítmény valóban kulcsszerepet játszhatott a szerencsétlenségben. A hatóságok ígérete szerint Muanban teljesen elbontják a betont, és helyette egy törékeny, csekély ellenállást jelentő építményre helyezik vissza az antennákat. Emellett meghosszabbítják a kifutópálya utáni, jelentős akadályoktól mentes biztonsági zónát.
Túl magasan repülhetett az utasszállítóval ütközött helikopter
A közelmúlt másik súlyos légi katasztrófája az Amerikai Egyesült Államokban történt, ahol 20 éve nem fordult elő jelentősebb, kereskedelmi járatot érintő baleset. 2025. január 29-én, helyi idő szerint este kilenc óra előtt egy Bombardier CRJ700-as utasszállító összeütközött a levegőben egy gyakorlatozó H-60 (Black Hawk) katonai helikopterrel Washingtonban, a Potomac folyó felett.
Az American Airlinesnak a kansasi Wichitából induló repülőgépe (amelyet a PSA Airlines üzemeltetett) 60 utast és négy fős személyzetet szállított, és leszálláshoz készült a Ronald Reagan repülőtérre, míg a helikopteren három katona tartózkodott. Harminc másodperccel az ütközés előtt a légi irányító megkérdezte a helikopter pilótáját, hogy látja-e az utasszállító gépet. Ezután azt kérték a katonától, hogy várja meg, amíg az 5342-es járat elhalad. Válasz azonban már nem érkezett, a két légi jármű összeütközött, és belezuhantak a fagyos folyóba. Senki nem élte túl a balesetet, 67 ember vesztette életét. A repülőgépen utazott több műkorcsolyázó, köztük két orosz világbajnok is.
ONE Air Traffic Controller doing the job of TWO when collision occurred over the Potomac River.Map of the flight paths of the American Airlines Flight 5342 and the US Army Black Hawk shows the passenger jet following a normal approach to runway 33. #PotomacCrash… pic.twitter.com/tY9G3HioC1
— Loose Cannon News (@LooseCannonNews) January 31, 2025
Aznap este tiszta volt az ég, így a látási viszonyok önmagukban nem magyarázzák a szerencsétlenséget. A baleset körülményeit még vizsgálják, a többi között azt is, hogy a helikopter pilótái viseltek-e éjjellátót, ami bevett az efféle gyakorló repüléseken. A repülési adatok alapján úgy tűnik, hogy a Black Hawk magasabban volt a megengedettnél, túllépte a 61 méteres szintet, ráadásul a tervezett repülési útvonaltól is eltért. Ez nem tűnik soknak, de az utasszállító landoláshoz készült, és körülbelül 90-100 méteres magasságban tartózkodott az ütközés pillanatában.
Az is közrejátszhatott a repülőgép-balesetben, hogy az amerikai főváros légtere rendkívül zsúfolt, három kereskedelmi reptér és több jelentős katonai létesítmény található Washingtonban.
Emellett több kormányzati épület, például a Fehér Ház és a Pentagon miatt rendkívül kontrollált a helyi légtér, amit tovább szűkítenek a környéken lévő műemlékek, mint a 169 méter magas Washington-emlékmű. Emiatt fordulhattak elő a Potomac folyó fölött korábban is olyan veszélyes helyzetek, amelyek kis híján ütközéssel jártak.
A legendás pilóta is megszólalt a washingtoni repülőgép-balesetről
Jim Brachle repülésre szakosodott ügyvéd emlékeztetett arra, a Ronald Reagan repülőteret megközelítő utasszállítók útvonalát keresztezik a helikopterek a Potomac folyó fölötti szűk légi folyosóban.
„Két különböző légi járművet helyeznek egy nagyon kis térbe, alig elkülönítve egymástól. Ha az egyik kicsit alacsonyabban halad, a másik meg kicsit magasabban, akkor a végén ugyanoda kerülnek.”
Megszólalt a katasztrófáról Chesley „Sully” Sullenberger pilóta is, akire hősként tekintenek 16 évvel ezelőtti bravúros landolása óta. 2009. január 15-én az általa vezetett Airbus 320-as 860 méter magasan lúdrajjal ütközött, és mindkét hajtóműve leállt. Sullenberger a New York-i Hudson folyóra tette le a gépet, és csodával határos módon a fedélzeten tartózkodó mind a 155 ember túlélte a balesetet.
„Éjszaka mindig másképp látod a többi repülőgépet, igazából csak a fényeket látod rajtuk – mondta a most 74 éves Sullenberger. – Ki kell találnod, hogy feletted vagy alattad vannak. Milyen messze vannak, és merre tartanak? Éjszaka minden nehezebb.” Szerinte be kell látnunk, hogy számtalan dolognak kell rendben zajlania ahhoz, hogy a mai légi közlekedés „ultrabiztonságos” legyen.
Sully arról is beszélt, hogy rengeteg biztonsági réteggel rendelkezik az iparág, de ennek ellenére bármilyen hiba potenciálisan végzetes lehet. „Ha a kirakó rosszul áll össze, ritka esetekben katasztrofális esemény következhet be” – fogalmazott, de megnyugtatásul hozzátette, hogy a légi közlekedést befolyásoló tényezők ellenére a Potomac folyón bekövetkezett baleset valószínűsége elenyészően kicsi.
Ha kíváncsi vagy a repülés kulisszatitkaira, olvasd el, hogyan védik ki a pilóták a legveszélyesebb turbulenciákat.
