Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Somerset Maugham kora egyik legnépszerűbb írója volt. Élete nagy részét gazdagságban és jólétben töltötte a francia Riviérán található otthonában. Beutazta az egész világot, legendás volt hedonizmusa. Ám mindeközben komoly magánéleti problémákkal küzdött, élete furcsaságokkal és titkokkal volt teli.
Ünnepelt színműíró , akinek regényei is roppant népszerűek; világutazó, aki a Föld legegzotikusabb zugaiban is megfordult; traumatizált, boldogtalan gyermek, aki egész életében nem tudta leküzdeni dadogását; hedonista összejövetelek szervezője, akinek otthonában gyakran megfordultak politikusok, művészek, diplomaták és – legfőképpen – írók; brit kém, aki fontos hírszerzési tevékenységet végzett az első világháborúban – ezek a leírások mind illenek Somerset Maughamra, akinek élete jóval sokrétűbb, mint a legtöbben gondolják.
Születésekor mindenki azt gondolta, hogy Maugham – apjához és nagyapjához hasonlóan – ügyvéd lesz. A párizsi brit nagykövetségen látta meg a napvilágot 1874-ben, és gyerekkora első éveit biztonságban és gazdagságban töltötte a család Champs-Élysées-i fényűző lakásában. A nagypolgári idill azonban nem tartott sokáig: anyja 8, apja 10 éves korában meghalt, a fiú pedig Kentben élő, szigorú nagybátyjához és annak német feleségéhez került. Ez a tragikus esemény egész életére kihatott: ekkor kezdődő dadogását sosem tudta levetkőzni, és mindig az éjjeliszekrényén tartott egy fotót anyjáról, akiről később így nyilatkozott:
„az iránta érzett szeretetem volt az egyetlen igaz szeretet, amely viszonzásra is talált”.
Színpadi művei hozták meg a sikert és a gazdagságot
Gyerekkora Kentben szomorú és magányos volt, elszigeteltsége az iskolában is megmaradt, sőt, erősödött, mivel kétnyelvűsége miatt az angolt erős francia akcentussal beszélte. A félénk és visszahúzódó Maugham 16 éves korában hagyta ott az iskolát, hogy orvosnak tanuljon a lambethi St. Thomas kórházban. Az itt töltött idő alatt született meg első regénye, a Lambeth-i Liza – nappal tanult, éjszaka írt –, amelynek megírásában nagy segítségére voltak kórházi tapasztalatai és élményei.
Első regényeivel még nem aratott különösebb sikereket – a népszerűséget színművei hozták meg számára: 1907-es darabja, a Lady Frederick elsöprő sikert aratott. Egy évvel később már négy művét játszották egyszerre a londoni West Enden.
A fiatalkori nélkülözés évei ezzel véget értek: a siker és a gazdagság élete végéig elkísérte.
Jó ideig a legnagyobb sikereket színpadi művei aratták, ám később regényei és novellái is roppant népszerűvé váltak, 1914-re már híres szerző volt. Színműveket – Csehovhoz hasonlóan – elsősorban a pénz miatt írt, sosem kedvelte igazán az alkotás kollaboratív jellege miatt. Hatvanéves korában, 1933-ban aztán végleg fel is hagyott írásukkal.
Másodrangú írónak tartotta magát
Sikerei ellenére nem tartotta magát különösebben jó írónak, véleménye szerint „a másodrendűek első sorába” tartozott. Tudta magáról, hogy nincs különösebb képzelőereje, írói kreativitását a hallott, látott, megfigyelt történetek táplálták.
Mottója a „világosság, egyszerűség, jó hangzás” volt,
és – noha műveit ritkán tanították egyetemi kurzusokon – emlékezetes jellemábrázolásai és magával ragadó elbeszélőmódja miatt milliók lelkesedtek műveiért.
Apa, férj és hedonista szerető
A csillogás és a siker mögött azonban komoly magánéleti problémák és titkok is rejtőztek. Viszonyba keveredett Henry Wellcome gyógyszermágnás feleségével, aki terhességével lényegében csapdába ejtette – lányuk, Liza még titokban, házasságon kívül született 1915-ben, Maugham és Syrie Wellcome két évvel később házasodott össze.
Az író azonban egészen másfajta jövőt képzelt el magának, és rövidesen kettős életet folytatott.
A londoni otthonban férj és apa volt, ám a szíve máshova húzta: titkárával és szeretőjével, Gerald Haxtonnal beutazta a világot, rövid időszakokra térve csak vissza az egyre keserűbb és ellenségesebb családi élethez. A házasság-színjáték tíz éven keresztül tartott, 1927-ben végül elváltak. A nőkkel való kapcsolata egész életében ellentmondásos maradt. Biszexualitása miatt részben vetélytársként tekintett rájuk, ami írásaiban is megjelent: gyakran ruházta fel őket elsöprő szexuális étvággyal. Másrészt – mivel a homoszexualitást akkoriban lényegében mindenhol elítélték – regényei szereplőinek hibáival szemben sokszor elnéző volt, amit kritikusai gyakran szemére is vetettek. „Biztosan az a hibám, hogy mások bűnei miatt nem döbbenek meg súlyosan, hacsak nem érintenek személyesen” – hangoztatta ilyenkor.
Irodalmi szalonná vált Somerset Maugham villája
Válása után afrancia Riviéráraköltözött: a Ferrat-fokon vett házat – a Villa Mauresque-ben roppant hedonista, ám írói szempontból rendkívül termékeny életet élt. A házban a kor legnagyobb alakjai fordultak meg – a többi között Churchill, Charlie Chaplin, Windsor hercege és hercegnéje, Lord Beaverbrook brit politikus és üzletember és természetesen az irodalmi elit színe-java – T. S. Eliot, H. G. Wells, Rudyard Kipling, Ian Fleming, Noël Coward és Virginia Woolf. A villa közben a meleg írók egyfajta diszkrét menedékévé vált – Gerald Haxton halála után Maugham Alan Searle-lel élt itt.
Maugham mindkét világháborút átélte – ezek hatása regényeiben is megjelenik. Az elsőben eleinte a Vöröskeresztnél teljesített szolgálatot (itt ismerkedett meg Gerald Haxtonnal), ám a brit titkosszolgálat hamar felfigyelt az angol és francia mellett németül is beszélő íróra. Ekkoriban jelent meg az Örök szolgaság című regénye, így írói munkássága beszervezői szerint remek fedőtörténetet kínált.
Genovában összekötőként működött a helyszínen dolgozó ügynökök és a brit hatóságok között, kézirataiban küldve haza kódolt üzeneteket.
Az orosz forradalom alatt Szentpétervárra küldték, ahol azt a feladatot kapta, hogy információkat gyűjtsön a német kémhálózatról, valamint segítse a mensevikek uralmát. Találkozott is Alekszandr Kerenszkij miniszterelnökkel, ám a rendszert már nem tudta megmenteni: két nappal azelőtt utazott haza, hogy a bolsevikok átvették az uralmat. A második világháború nagy részét Amerikában töltötte, tőle szokatlanul visszafogott körülmények között.
Úgy tartotta, hogy nem lenne illendő fényűzően élnie, miközben Nagy-Britanniában a háború miatt nélkülözniük kell az embereknek.
Titkosszolgálati élményeiből könyvet is írt – a főhőst Somerville-nek nevezte el; ez volt Maugham fedőneve ügynökként –, noha nem tartotta különösebben izgalmasnak életének ezt a szakaszát. „A hírszerzésen dolgozó ügynök munkája alapvetően monoton. Legnagyobb része teljesen haszontalan” – mondta egyszer.
Élete végén kishíján megőrült
Németország kapitulációja után az író visszatért Franciaországba, de már nem Gerald Haxtonnal – a férfi 1944-ben tuberkulózisban elhunyt. Helyét Alan Searle vette át, mint Maugham titkára és szeretője. Kapcsolatuk nem volt olyan meghatározó, mint szerelme Haxtonnal, amiről így beszélt egyszer unokaöcsének:
„Sosem fogod megtudni, milyen hatalmas a bánatom. Életem legszebb évei – amelyeket a világban utazgatva töltöttünk – elválaszthatatlanul hozzá kötődnek.”
Noha kora talán legsikeresebb írója volt, gazdagsága ellenére időskora nem telt méltóságban. Egyre szenilisebbé vált, és szörnyű jogi vitába keveredett lányával, akit ki akart zárni örökségéből, hogy szeretőjére hagyja mindenét – egyesek szerint Searle mesterkedéseinek hatására. Még azzal is megpróbálkozott, hogy fiává fogadja, ám ezt a bíróság elutasította. Egyik életrajzírója, Selina Hastings szerint „keserű, magányos és szinte őrült öregemberré vált, aki úgy acsarkodott a világ és annak romlottsága ellen, mint egy újkori Lear”. Saját maga izgalmas és fordulatos élete legszebb szakaszának azt tartotta, amikor beutazta szinte az egész világot, így talán illő, hogy nincs sírja: hamvait 1965-ös halála után a canterburyi King's School könyvtárának közelében szórták szét.
Tudtad, hogy a híres orosz író, Gogol annyira rettegett attól, hogy élve temetik el, hogy kikötötte, csak akkor kerülhet sírba, ha holtteste már rothadásnak indult?
