Kora egyik leghíresebb paleontológusa volt Mary Anning – életét ennek ellenére szegénységben élte le, mert a kor tudományos világa még alapvetően kizárta a nőket.
Ma már senki sem vitatja, hogy milyen fontos szerepe volt Mary Anningnek a paleontológia fejlődésében – számos fantasztikus, egyedülálló kövületet talált rövid élete során, egyesek egyenesen a „valaha élt legnagyobb fosszíliagyűjtőnek” tartják. A tudományos világ azonban abban az időben nem állt nyitva a nők előtt, így hiába kutatta föl a csodásabbnál csodásabb kövületeket, elismerése sokáig váratott magára.
Kényszerből kutatott fosszíliák után
Mary Anning szegény családba született 1799-ben. Apja asztalos volt, szekrényeket készített. Ebből azonban nehezen élt meg a család – Richardnak és Marynek (az anyát is így hívták) összesen 10 gyermeke született, ám mindössze kettő érte meg közülük a felnőttkort: Mary és bátyja, Joseph. (Mary a második leánygyermekük volt, akit így neveztek: az első 4 éves korában hunyt el, miután felgyulladt a ruhája, amikor fűrészport szórt a tűzre.) Hogy szerény keresetét kiegészítse, az apa kövületek után kutatott a környéken – Dorset megye déli részén, Lyme Regisben már akkoriban is sok fosszíliát lehetett találni. Nem véletlen, hogy a terület ma már világörökségi helyszín, és
Jurassic-partnak is szokták nevezni.
Az őslénytan a 19. század elején vált igazán ismertté, ebben az időben egy-egy, fosszíliákkal kapcsolatos tudományos felfedezés komoly sajtóvisszhangot váltott ki, és a közvélemény érdeklődésére is számot tarthatott. Georges Cuvier, az őslénytan úttörője ebben az időszakban alkotta meg elméletét a fajok kihalásáról.
Ekkor dúltak a napóleoni háborúk, ami miatt a britek a korábbinál jóval többet utaztak belföldön – Lyme Regist is a kedvelt úti célok között tartották számon. Népszerű hobbivá vált a kövületek keresése és gyűjtése, és egy-egy különlegesebb leletért szép összegeket fizettek.
Az apjától tanulta a szakmát
Gyerekkorában Mary (és egy darabig Joseph is) gyakran elkísérte apját fosszíliagyűjtő körútjaira. Abban az időben a lányok sokszor egyáltalán nem jártak iskolába – még 1840-ben is a nők 60 százaléka nem tudott olvasni. Maryt az apja oktatta mindenre, a földtant és az anatómiát pedig saját maga tanulta meg. Ezekre a készségekre hamarosan nagy szüksége is lett: Richard 1810-ben váratlanul meghalt, így Mary és Joseph nyakába szakadt a család eltartásának terhe. A báty kárpitos tanoncnak állt,
Mary pedig folytatta apja „hobbiját”, és kövületek után kutatott, hogy azokat aztán turistáknak, nemeseknek és tudósoknak adja el.
1811-ben Joseph talált egy furcsa kinézetű koponyát – a 12 éves Mary pedig a hozzá tartozó csontvázat kutatta föl. Emberfeletti munkával, hónapok alatt kiásta az 5,2 méter hosszú csontvázat, és a leletnek a csodájára jártak. Hatalmas vitákat váltott ki tudományos körökben: egyesek krokodilnak, mások tengeri szörnynek vélték. Végül Ichthyosaurusnak nevezték el, ami halgyíkot jelent, noha valójában az állat sem nem gyík, se nem hal – egy tengeri hüllőről van szó, amely 201-194 millió évvel ezelőtt élt.
Hamisnak vélték Mary Anning leletét
Az elkövetkező években Mary Anning egyre-másra kutatott föl csodásabbnál csodásabb kövületeket. 1823-ban ő talált rá az első teljes és ép plezioszaurusz-csontvázra:
a kövület olyan furcsa és szokatlan volt, hogy miután megvizsgálta, Georges Cuvier először kételkedett eredetiségében.
Óriási vita alakult ki a Londoni Geológiai Társaság tagjai között a témával kapcsolatban – jól mutatja a korabeli tudományos élet hozzáállását a nőkhöz, hogy a diskurzusra Mary Anninget meg sem hívták. Cuvier végül elismerte, hogy hibázott, a plezioszaurusz-csontváz pedig örökre bekerült az őslénytan legfontosabb leletei közé. Öt évvel később a paleontológus egy még szokatlanabb, szárnyas élőlényt maradványaira bukkant. A pteroszaurusz ismét hatalmas tudományos érdeklődést váltott ki, egész Európában erről beszéltek tudományos körökben.
A kétségtelenül legizgalmasabb dinoszaurusz-kövületek mellett Anning rengeteg gerinctelen állat fosszíliájára is lelt. Tintahalfélék maradványaiból például különösen sokat talált, néhányat olyan tökéletes állapotban, hogy még a tintazacskójuk is megmaradt. Egyes források szerint az őskori tintával még rajzolni is lehetett: az Új Idők 1932-es száma arról számol be, hogy
Sir Francis Chantrey angol szobrász ezzel a festékkel készítette el a halgyík képét, amelyet a Londoni Geológiai Társaság múzeuma a mai napig őriz.
Valamelyest elismerték, de szegény maradt
Megkérdőjelezhetetlen tudományos sikerei ellenére Mary Anning előtt a kor tudományos világa nem nyílt meg, sőt, megélni is nehezen tudott munkájából. Noha rengeteg tudós tőle vásárolt fosszíliákat, hogy aztán tanulmányokat írjon róluk, Anningot ritkán említették meg a publikációkban.
Noha Európa-szerte múzeumokban és gyűjteményekben bukkantak föl az általa fáradságos munkával kiásott és megtisztított kövületek, neve nem szerepelt a leírásokban.
Vagyoni helyzetén valamelyest javított, amikor az ismert geológus, Henry De la Beche, a család régi jó barátja, Mary leletei alapján 1830-ban megrajzolta híres képét, a „Duria Antiquior, a more ancient Dorset”-et (magyarul nagyjából: Duria Antiquior, egy ősibb Dorset), amely a világ első, kövületek alapján készített képi ábrázolása az őskori élet egy jelenetének. Az eladásokból befolyó összeget az Anning-családnak adta.
Noha a rajz a pénzügyi nehézségeket valamelyest csökkentette, a tudományos világ továbbra sem fogadta be Maryt. Jól mutatja a hozzáállást, hogy amikor Lady Harriet Sivester, London városa jegyzőjének özvegye 1824-ben méltatóan írt a paleontológusról, az ő szavain is érződik, hogy akkoriban milyen elképzelhetetlennek tartották, hogy nők tudományos karriert fussanak be:
„Kétségtelenül az isteni kegyelem csodálatos példája, hogy ez a szegény, tudatlan lány ilyen áldásban részesült,
és a tudásnak olyan fokára jutott, hogy professzorokkal és más okos emberekkel szokott levelezni és beszélgetni a témáról, és mindannyian elismerik, hogy többet ért a tudományból, mint bárki más ebben a királyságban.”
Anning tragikusan fiatalon, 47 éves korában hunyt el mellrákban. A londoni Természettudományi Múzeumban számos lelete van kiállítva, ám ahhoz így is több mint négy év kellett, hogy szülővárosában, Lyme Regisben végül szobrot állítsanak neki 2022-ben.
Érdekelnek az őslények? Tudtad, hogy a ma élő ember számára hasznos következményekkel is járt a dinoszauruszok kihalása?
