Ma már szinte el sem tudnánk képzelni az életünket alsónemű nélkül, ez az alapvető ruhadarab azonban alig száz éve terjedt csak el a magyar nők körében. De mit viseltek akkor, és hogyan vették rá hazánk asszonyait arra, hogy bugyit hordjanak? Igazán meglepő a történet.
Ma már szinte elképzelhetetlen mennyiségű ruhát viseltek eleink, elég csak a számos alsószoknyával magasra emelt szoknyákra, a fűzőkre, ingecskére, pruszlikokra gondolnunk. A gatya, illetve az alsónadrág viselése a férfiak kiváltsága volt.
A hideg elleni védekezésben és a mindennapi munkában is praktikusnak bizonyult a férfiak számára az alsónadrág, azonban a nők csak a 19. század második felében kezdtek el bugyit hordani. Ezek azonban jóval hosszabbak voltak, így leginkább a városokban, a hosszú szoknyák alá rejtve terjedtek el. A mai értelemben vett női fehérneműk megjelenéséig további száz évet kellett várni, még a második világháború Magyarországán sem volt általános, hogy a szoknya alatt bármit is viseltek volna vidéken.
Az erkölcsös nők nem viseltek alsóneműt
Bár az ókorban a bugyi viselése a mozaikok tanúsága szerint, főként a sportoláshoz elengedhetetlen volt a nők számára is, a ruhadarab - vélt egészségkárosító hatása miatt - a középkorra teljesen feledésbe merült.
Az alsónadrág, azaz a szemérmet takaró, alul zárt ruhadarab abszolút férfikiváltságnak számított, ahogy a mondás is tartja,
nem volt mindegy, ki viseli a nadrágot.
A nők ekkoriban legfeljebb alsóinget viseltek ruhájuk alatt, így maradtak könnyen hozzáférhetőek bármikor.
A mórok bugyogóit a Medici dámák viselték előszeretettel
Az első, zárt ruhadarabok ugyan a 15. században, a mór szokásoknak köszönhetően megjelentek a nők körében az Ibériai-félszigeten, azonban nem terjedtek el Európa más tájain. Eleinte csupán Itáliában vált calze néven ismertté a ruhadarab, viszonylag sok időnek kellett eltelnie, hogy északabbra, ahol ráadásul jóval hidegebb is volt az időjárás, tehát viselete még inkább indolkolt lett volna, megvesse a lábát.
Sokáig ott is a kurtizánokhoz kapcsolták a bebújós kis gatyákat, akik előszeretettel viseltek férfi öltözetet. Az első, dokumentált, mai értelemben vett női fehérnemű Toledói Eleonóra tulajdonát képezte egykor. A spanyol nemesi családból való hölgy az 1560-as években ment feleségül Cosimo Medicihez, és vált belőle olasz hercegné. Medici Katalin is birtokolt az övéhez hasonló bugyit, és egy másik, későbbi francia királyné, Medici Mária számára is készült jó néhány. A köznép körében azonban még ekkoriban sem terjedt el a bugyi viselése.
A mára már mindenki által viselt női alsónemű, a bugyi hódító útjára az 1840-es évek környékén indul. Felfutását az abroncsos szoknyáknak köszönhette. A viktoriánus korszakban az erkölcsös nő ruhatárának elengedhetetlen része lett a bugyi. Viktória királynő maga is propagálta a bugyi viselést, mindennap cserélte is a monogramjával és koronás mintával hímzett lenvászon bugyijait.
Az úgynevezett ingnadrág, mely a ruha alatt viselt ing és a bő bugyogó összevarrásából jött létre, már a polgárság körében is kezdett elterjedni az 1920-as években, elsősorban a sporttevékenységekhez használták ők is, akár a nemesi családok lányai, asszonyai.
A városokban elterjedt női alsó falun sokáig botrányos volt
A városban szolgáló cselédlányoknak köszönhetően a vidéki falvakban is megismerkedtek az újfajta, női alsóval, azonban egyáltalán nem aratott osztatlan sikert a parasztság körében a bugyi, egyenesen erkölcstelennek tartották a viseletét.
Az 1930-as években, amikor Bartók és Kodály gyűjtőmunkájának köszönhetően az értelmiség is egyre inkább elkezdett érdeklődni a vidéki magyarság szerteágazóan változatos, mindennapokban megélt művészete iránt, különös események során került a bugyiviselés a középpontba.
Az újságíró-meseíró által meghonosított, a vidéki táncegyütteseknek fővárosi fellépést biztosító Gyöngyösbokréta Mozgalom egyik fellépése előtt ugyanis kiderült, hogy az autentikus viseletbe öltözött lányok nem viselnek semmit a szoknyájuk alatt, ellenben az igencsak libben tánc közben.
"Paulini Béla persze lent gubbaszt a sötét nézőtéren. Ahogy az első táncos jelenetünk véget ér – sarkantyús legényeim ugyancsak megforgatták piroscsizmás párjaikat –, a sötét mezőből csak elém világlik Paulini feje. Feljön, laposan mosolyog a bajusz alatt, amint karon fog és félrevon.
– Baj van – mondja.
– Ugyan mi?
– Muszáj nekik bugyit!!
– ?
– Okvetlenül.
– De otthon sem viselnek effélét. Mondtam, hogy tiszta etnográfiát hozok. S neked ez baj?
– Nem, nem, de hát mikor forognak, tudod... hogy is mondjam... itt az első öt sor ülés kicsit mélyen van, és mi a szigorú etnográfia... és itt-ott majd felnevetnek, nem kedvelném, és különösen mélyen van a zenekar..."
Csak az 1950-es években vált minden társadalmi réteg körében, falun és városban egyaránt elterjedtté a bugyi viselése. A mai fazonú formáját azonban a szoknya további rövidülésével együtt, az 1960-70-es években érte el.
Ha kíváncsi vagy, ki viselhette a világ első nadrágját, ezt a cikkünket ajánljuk figyelmedbe.
