Ilyen volt, amikor egyszerre áradt a Duna és a Tisza

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az éghajlatváltozás egyre több szélsőséges időjárási viszonnyal és természeti jelenséggel ismertet meg bennünket: miután az egyre melegebb és szárazabb, erdőtűzeket hozó nyárból kilábalunk, már fenyegetnek is a medrükből kilépő vízek okozta áradások és az esőzések miatti árvizek.

A szárazság is hatalmas élelmezési gondokat vetít előre, az erdők égése az ott élő teljes flórát és faunát veszélyezteti, márpedig, ha a táplálékláncból akár csak egy szem is kiesik, annak az összes többi kárát látja.

A legsúlyosabb árvizek

Mégis, ha a közvetlen emberáldozatok számát tekintjük, az áradások és árvízek eddig talán több emberéletet követeltek, mint a szárazság. Csak az 1931-es kínai nagy árvíz, becslések szerint legalább egymillió, más számítások szerint akár 4 millió ember halált is okozhatta, és ez csak a közvetlenül a víz áldozatául esettek száma. Jóllehet, az árvíz következtében anyagi, egészségiügyi és lelki károkat, sérüléseket sokkal többen, a becslések alapján legalább 80 millióan szenvedtek a folyamatos, intenzív esőzések és a hóolvadás hatását ötvöző természeti katasztrófában. De a monszun idején lesújtó 2010-es pakisztáni árvízről is úgy tartják, legalább 20 millió embert érintett közvetve vagy közvetlenül, és ez még csak két katasztrófa az elmúlt száz évből. Pedig a kultúra egyik bölcsője, az ókori világ egyik legkorábbi fényes birodalma éppen az áradásoknak köszönhette létezését és virágzását már közel 5000 évvel ezelőtt a Nílus völgyében. Ha a Nílus nem árad ki ciklikusan, nem teremtette volna meg azokat a körülményeket, amelyeket az egyiptomiak ügyesen kiaknázva rendkívüli civilizációt hoztak létre.

A Nílus áradása egy 1861-es illusztráción
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Sajnos azonban, azóta az áradások és az árvizek inkább az ember ellen dolgoznak, minthogy szolgálatunkba tudnánk azokat állítani. 1887-ben a Sárga-folyó mentén bekövetezett árvíz nagyjából egymillió ember halálát okozta, de az 1970-es évek elejei bangladesi árvizek is 3-500 000 áldozatot követeltek. 

A galéria első képére kattintva megtekinthető fotóválogatásunk, amely után a cikk folytatódik!

Galéria ikon

16

Buda, 1838.
Galéria: Legnagyobb árvizek
Fotó: Dea / A. Dagli Orti / Getty Images Hungary

Európai árvizek

A komoly áldozatokkal járó áradások és árvizek persze eddig sem csak Ázsiára csaptak le: 1362-ben a Grote Mandrenke néven elhíresült katasztrófa például Európa északi vidékeit sújtotta, Anglia mellett leginkább Hollandia, Németország és Dánia lakossága sínylette meg az északi-tengeri viharok és szél által okozott pusztítást "A nagy vízbe fulladás" alkalmával.

Idézőjel ikon

A gátakon magasan átcsapó hullámok között egyszerűen megfulladt sok tízezer ember, megsemmisült 60 dán falu, szigetek tűntek el a föld felszínéről, és átrajzolódott a partszakasz is.

Ehhez hasonló eset utoljára 1953-ban történt Hollandiában, amikor másfél száz gát károsodott meg, így nem tudta ellátni védelmi funkcióját, és bő 160 ezer hektárnyi szárazföld került víz alá.

Mi sem úsztuk meg szárazon, bár a fentiekkel összevethető áldozatokat mifelénk eddig szerencsére nem követelt egy vízi katasztrófa sem. Ettől függetlenül mindannyian hallottunk már az 1838-as pesti árvízről, mely során például báró Wesselényi Miklós az árvízi hajós nevet kapta, és amely nagyjából 1000 ember életét vette el. A Duna e híres pesti áradása után alig 40 évvel a Tisza okozott nagy károkat Szegednél, 1879-ben. 2010-ben pedig több megyét is érintett az evakuálásra való felszólítás, amikor a Duna és a Tisza egyidejűleg áradt, és több milliárd forintnyi anyagi kár keletkezett. Abban pedig, hogy ezzel a szomorú felsorolásnak vége, sajnos még csak nem is bízhatunk.

Ha többet szeretnél megtudni a legelső és talán leghíresebb özönvízről, ezt a korábbi cikkünket is olvasd el.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.