Az első női ügyvédről úgy gondolták, kipletykálja majd ügyeit férjének

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Myra Colby Bradwell politikai aktivista, lapkiadó és az Egyesült Államok első női ügyvédje is volt. Azonban mindez úgy jött neki össze, hogy több amerikai jogász nő előbb lehetett ügyvédi kamarai tag. De akkor mindez hogyan is lehetséges?

Myra Colby Bradwell 1831. február 12-én született a vermonti Manchesterben. Családja 1843-ban az Illinois állambeli Schaumburg településen telepedett le.

A wisconsini Kenoshában, majd az illinois-i Elginben működő női szemináriumban folytatott tanulmányai után 1851-ben tanítónő lett.

Jogi útra lép az első női ügyvéd

1852-ben Myra Colby feleségül ment James Bolesworth Bradwellhez. Férje jogot tanult, és még diákként kezdett el ügyvédként praktizálni Chicagóban, miután a család odaköltözött. Míg Myra Colby nevelte a négy gyereküket, a férje sikeres ügyvédi karriert futott be. Eleinte segített neki, és a férje ügyvédi irodájában dolgozott, majd bekapcsolódott az illinois-i nőmozgalomba, a polgárháború alatt pedig pénzt gyűjtött a sebesülteknek. Még a harcok kitörése előtt elkezdett jogot tanulni, amit megszakított a segélyezési munkája, de a háború befejezése után folytatta a tanulmányait.

Myra Colby Bradwell volt az első női ügyvéd az Amerikai Egyesült Államokban
Fotó: Library of Congress / Getty Images Hungary

1868-ban megalapította Chicago egyetlen hetilapját, miután megszerezte a szükséges engedélyt ahhoz, hogy Illinois államban egy nő is vállalkozást indíthasson. Bradwell lett a Chicago Legal News egy joggal foglalkozó újság üzleti és szerkesztőségi vezetője.

Idézőjel ikon

A lap gyorsan jelentős hírnévre tett szert.

A Chicago Legal News beszámolt a bírósági döntésekről, elősegítette a jogi szakma reformját, és támogatta a nők jogait. Az egyik rovat kifejezetten a nők társadalmi és jogi helyzetének előmozdítását célozta meg.

1869-ben, miután kitüntetéssel letette az illinois-i ügyvédi vizsgát, Bradwell az Illinois-i Legfelsőbb Bírósághoz fordult ügyvédi kamarai felvételért, ám engedélyét hivatalos véleménynyilvánítás nélkül elutasította a bíróság. A testület jegyzőjének levele szerint a kérelmét azért nem fogadták el, mert férjezett nő volt.

Hiába az elutasítás, nem adta fel

Bradwell újból kérvényezte a bíróságtól a kamarai felvételét, azzal érvelve, hogy a közelmúltban elfogadott törvények megnövelték a házas nők jogi lehetőségeit. Az Illinois-i Legfelsőbb Bíróság hivatalos véleményében ismét elutasította Bradwell kérelmét. A döntés indoklása már nem Bradwell házas státuszán alapult, hanem pusztán azért, mert nő volt. A határozat ellen az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához fordult, ahol tévedésbejelentést tett.

Idézőjel ikon

Három évvel később, 1973. április 15-én az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megerősítette az engedélyének megtagadását.

Bradwell ügyvédei azzal érveltek a legfelsőbb bíróság előtt, hogy Illinois megsértette a nőnek az amerikai alkotmány 14. kiegészítésében foglalt kiváltságok és mentességek klauzulája szerinti jogait, amikor megtagadta tőle az ügyvédi engedélyt. A Bíróság 8-1 arányban hozott határozatában nem értett egyet. Samuel F. Miller bíró szerint az ügyvédi hivatás gyakorlásának állami szabályozása független az Egyesült Államok állampolgárságától, és így nem élvez védelmet a 14. módosítás által. A bírák összefoglalták a nők társadalomban betöltött szerepéről akkoriban uralkodó nézeteket:

„A nő legfőbb rendeltetése és küldetése, hogy betöltse a feleség és anya nemes és jótékony tisztségét...”

Salmon P. Chase főbíró volt az egyetlen, aki nem értett ezzel egyet és másként szavazott.

Addig sem tétlenkedtek

Az alatt a három év alatt, amíg az ügye az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán függőben volt, Bradwell és férje segített Alta Hulettnek – akit szintén elutasítottak – olyan törvénytervezetek kidolgozásában, amelyek lehetővé teszik, hogy nők is bejuthassanak az illinois-i ügyvédi kamarába. Miután ez a jogszabály 1872. március 22-én illinois-i törvénnyé vált, Bradwell megtagadta, hogy újra jelentkezzen az ügyvédi kamarába, mivel úgy vélte, hogy a bíróságnak saját kezdeményezésére újra meg kellene vizsgálnia ezt az ügyet.

Közben más amerikai államokban is egyre több nő vágott bele, hogy bejegyzett ügyvéd lehessen. Bradwell segítségével egyre többeknek sikerült is ez:

Belva Ann Lockwood nemcsak kamarai tag lett, hanem először nőként a Legfelsőbb Bíróságon járhatott el.

Az első női ügyvédet visszamenőleg ismerte el a kamara
Fotó: arturbo / Getty Images Hungary

Rengeteg veszteség érte, de felállt

Ez idő tájt Bradwell és férje tragikus veszteségeket szenvedett az 1871-es chicagói tűzvészben, elvesztették az otthonukat, jogi könyvtárukat és a Chicago Legal News című lapot. Mindezek ellenére Bradwell ragaszkodott az újság további kiadásához, és

Idézőjel ikon

a következő néhány héten belül a Chicago Legal News kiadása újraindult.

Bradwell továbbra is küzdött a nők jogaiért, 25 éven át folytatta a jogi reformok előmozdítását és a nők jogi szakmában betöltött szerepének megvitatását. Ő lett az újonnan alapított Illinois-i Női Választójogi Szövetség (IWSA) levelező titkára.

Időközben férje kezdeményezésére az illinois-i legfelsőbb bíróság végül felülvizsgálta Bradwell eredeti kérelmét, hogy felvegyék az ügyvédi kamarába, végül 1890-ben visszamenőlegesen tették ezt meg. Így 1870-es kezdéssel ügyvédi kamarai tagként ismerték el Myra Bradwellt, csakhogy

 kinevezés későn érkezett: miután három évig küzdött a rákkal, Bradwell 1894. február 14-én meghalt.

Az első nő, aki Nobel-díjat kapott egy ólomsírban nyugszik a Pantheonban – ismerd meg a történetét az alábbi cikkünkből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.