Ezektől a harcos nőktől rettegtek a férfiak a középkorban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A középkori nőket sokszor védtelen, kiszolgáltatott, megmentőre váró, testileg gyenge, szellemileg jámbor teremtményeknek írták le a kortárs publikációk, és sokszor a modern filmipar is. Ám mindannyian tudjuk, hogy a hölgyeket kemény fából faragták, néhány asszonytól pedig egyenesen rettegtek még a sokat látott középkori harcosok, sőt uralkodók is.

A vakmerőség, erő, bátorság vagy akár a kegyetlenség olyan emberi tulajdonság, amely nem ismeri a nemek közötti határokat. Persze a nők nagyon sokáig nem kaptak az uralkodáshoz teret és eszközt, ezért a saját helyükön és eszközeikkel kellett érvényt szerezniük akaratuknak. Ha kellett befolyással, manipulációval, ha viszont úgy hozta a sors, akkor bizony karddal és nyers erőszakkal.

Itt van néhány ékes példa a történelemből. 

Boudica (i. sz. 60. körül) – A kelták harcos királynője

Miközben a Római Birodalom kiterjesztette határait a Brit-szigetek területére, az ott élő kelta törzsekkel nem bánt kesztyűs kézzel. Keményen megadóztatta és kihasználta, rabszolgaként kezelte őket. Mikor az incenusok királynőjének, Boudicának férje meghalt, a rómaiak megfosztották a nemes asszonyt vagyonától, rangjától, nyilvánosan megkorbácsolták, és azt is végig kellett néznie, hogy fiatal lányait megbecstelenítik és megkínozzák a katonák.

Boudica, a harcos királynő szobra Londonban
Fotó: Rixipix / Getty Images Hungary

Ennél talán nem is kellett több indok a királynőnek, hogy összefogja az egyébként is elégedetlen kelta törzseket, és amíg erejéből telt, véres bosszúhadjáratot indított a sziget római kézen lévő városai ellen: porig égette még Londiniumot, a mai London elődjét is, és szétvert egy római légiót is.

Idézőjel ikon

Haragos offenzivája során több tízezer embert öltek meg csapatai.

Khutulun (1260-1306) – A holdfény hatalma

Khutulun, Dzsingisz kán ükunokája csak a mongol törvények miatt nem lehetett egy világbirodalom ura. Khutulun ugyanis egy hölgy volt, és a mongol uralkodási szabályok kizárták egy nő uralkodását.

Idézőjel ikon

Pedig a hercegnőt képességei magasan 16 fiútestvére fölé emelték, olyannyira, hogy apja, Kaidu kán őt tartotta méltó utódjának.

Marco Polo beszámolója szerint a hercegnő követte édesapját a csatákba, és rendelkezett minden olyan tulajdonsággal, amit egy nemes harcosnak tudnia kellett: lovaglás, íjászat, birkózás, de tudott kardot köszörülni, jakot fejni, és legalább olyan jóízűen ivott vért, mint férfitársai. Általában az erőszak különféle fortélyaiban és megnyilvánulásaiban olyan jártas volt, mint bátyjai. Apja az öröklési viszonyok miatt, ha utódul nem is, de csapatai tábornokának kinevezte.

Kanizsai Dorottya (1490 – 1532) A szeretet adta bátorság

Kanizsai Dorottya nevét ma egy gimnázium és más intézmények is őrzik, teljes joggal. A korban sok lány köszönhette előkelő neveltetését, házasságát, sorsának jobbra fordulását Kanizsai Dorottyának, aki vagyonából templomokat és kápolnákat is építtetett, továbbá élelemmel, ruhákkal segítette a rászorulókat. Előbb Geréb Péter, majd Perényi Imre nádor felesége volt.

A szerény és visszahúzódó asszony a nádort elkísérte útjaira, így sokat megtudott az ország állapotáról, politikai viszonyairól.

II. Lajos kifejezetten jó véleménnyel volt a nemes asszonyról, aki még a királyi udvarba is bejáratos volt, sőt, a tanácskozásokon is részt vehetett. A vesztes mohácsi csata után az ország káoszba fordult, pánik uralkodott el a déli végeken, mindenki menekülőre fogta, aki tehette. Ebben a zűrzavarban Kanizsai Dorottya jobbágyai élén nem a menekülést választotta, hanem nevelt fiát, Perényi Ferenc váradi püspököt igyekezett megtalálni, aki részt vett, és mint később kiderült, meg is halt a csatában. Ennek ellenére a nemes asszony segédkezett a hősi halottak eltemetésében, ami egy védtelen nőtől igen nagy bátorság volt, főleg amikor a török csapatok az ország északi régióiba is eljutottak portyázni a csata után.

Perényiné Kanizsai Dorottya a mohácsi csata után összeszedi a halottakat
Fotó: Wikipedia

Yaa Asantewaa (1840-1921) – A férfiakat megszégyenítő szabadságharcos

Az asanti nemzetség kiérdemelné a Nyugat-Afrika bátra címet is, amiért szembeszállt a brit expedíciós hadsereggel, amelyik a kor egyik legerősebb haderejének számított. A nyugat-afrikai Aranypart brit kormányzója az asantik szent tárgya, az Arany Trón beszolgáltatását követelte, amit az asantik kormányzata visszautasított. Erre a britek erőszakkal eltávolították I. Prempeth királyt, és száműzték. Az események hatására az összeroppant és teljes megadásra készülő asanti kormányzat ülésén Yaa Asantewaa, a szépséges anyakirálynő vette át a szót, aki a britektől rettegő honatyáknak a következő beszédet intézte:

Idézőjel ikon

(...)Azt kell, hogy mondjam, hogyha ti, Asante férfiai nem mentek előre, akkor mi fogunk. Nőtársaimat szólítom. Harcolni fogunk a fehérek ellen. Harcolni fogunk, amíg az utolsó közöttünk el nem esik a csatatéren.

Ezzel a felhívással egy több hónapon át tartó szabadságharc vette kezdetét, ami végül az asantik vereségével, és királynéjuk száműzetésével végződött. Néhány évtizeddel később azonban a nép elnyerte függetlenségét, Yaa Asantewa pedig az ország hősévé vált.

Hangaku Gozen (13.század) - Gyönyörű és rettenthetetlen

Hangaku asszony családjának hatalma a Genpei-háború elvesztése miatt került mélypontra, a mesés szépségű asszony előbb azonban rettenthetetlen harcosként vált híressé. A Tosszakajama-erőd védelménél 3 ezer katonát írányított 10 ezer támadóval szemben. Az erőd egyik tornyának tetején állva a hozzá közelítő ellenséges katonákat rendre mellkason és fejbe lőtte nyilaival. Az ostrom során őt is egy nyílvessző találta el, ezt követően fogságba esett. Szépsége és hadvezéri képességei annyira elbűvölték az ellenfelet, hogy a Gendzsi-klán egyik tagja, Asari Yoshito, a Shogun engedélyével feleségül vette, így a harcosnő elkerülte a rituális öngyilkosságot.

Érdekel, hogyan kellett bizonyítania egy kérőnek, hogy érdemes a mongol hercegnő kezére? Olvasd el következő cikkünket

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?