Ennyibe kerül a strandolás idén nyáron: 70 ezer forintot is elvihet egy családnál

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A strandbelépők ára jelentősen megemelkedett Magyarországon, egy család akár 70 ezer forintot is fizethet, ha 5-6 napot szeretne fürdőzéssel tölteni a nyaralás alatt.

Van, ahol két év alatt 38 százalékkal drágult a strandbelépő. Ennek következtében Budapesten akad 13 ezer forintos napijegy is, de vidéken is van olyan hely, ahol 9 ezer forintért csobbanhat csak a vízre áhítozó nyaraló. A nyári fürdőárak részleteit a Népszava gyűjtötte össze.

Újabb áremelésekkel köszöntik a strandok a nyarat

A strandbelépők árai a tavalyi 18-20 százalékos emelkedés után az idei nyári szezonra további 8-10 százalékkal nőttek. Budapesten a Gellért és Széchenyi fürdőben egy felnőtt napijegy ára 10 500 és 16 200 forint között mozog, míg vidéken is akadnak helyek, ahol 9 ezer forintba kerül a belépés. Az áremelkedés mértéke helyenként az átlagot is meghaladja, például Szentesen két év alatt 38 százalékos drágulást tapasztalhattak a fürdőzők.

A nyár örömét a strandbelépők árának keserűsége csillapítja
Fotó: Buena Vista Images / Getty Images Hungary

A fürdők általában önkormányzati tulajdonban vannak, és a vidékiek többsége valószínűleg veszteségesen működik – vélekedett Albel Andor, a Dél-Alföld Termálklaszter elnöke.

Idézőjel ikon

Ha jönnek a turisták, akkor a fürdőn kívüli vendéglátás haszna és a befizetett adók ellentételezik a standüzemeltetés veszteségeit

– fejtette ki a szakember, aki szerint az önkormányzatok a hiányokat pályázati forrásokból és különböző támogatásokból próbálják pótolni, ami azonban átláthatatlanná teszi a fürdők pénzügyi helyzetét. 

Egy négyfős család esetében a strandolás napi költsége még kedvezményekkel is 12-13 ezer forintra rúghat, ami egy hét nyaralás során, ha 5-6 napot töltünk a vízparton, több mint 70 ezres költséget jelent. Ez az összeg még nem tartalmazza a szállást, az étkezést és egyéb kiadásokat.

A vidéki fürdők között Egerszalók napi beugrója 9 ezer forintba kerül, Sárváron egy felnőtt belépő ára 7800 forint, Zalakaroson ennél valamivel olcsóbb: 6900 forint. Miskolctapolcán a Barlangfürdőbe való belépésért 6850 forintot kell leszurkolni.

A kedvezmények rendszere rendkívül összetett és helyenként áttekinthetetlen lehet. A felnőttek mellett diák/gyerek és nyugdíjas jegyek is válthatók; csoportos belépők általában legalább tizenöt főtől vehetők igénybe; családi belépők különböző kombinációkban érhetők el; léteznek továbbá úszójegyek és délutáni vagy éjszakai belépők is.

Bérleteket azoknak kínálnak, akik hosszabb időt töltenek egy-egy fürdőhelyen; ezek lehetnek öt vagy tíz alkalomra szólók is. Az alapjegyek általában nem tartalmazzák az élményfürdők és szaunák használatát; ezekért külön kell fizetni vagy komplex jegyet vásárolni minden szolgáltatásra érvényesen. Sok helyen lakcímkártyával igazoltan árkedvezményt biztosítanak a helyi lakosoknak, de ez is gyakran előzetes regisztrációhoz kötött.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.