Így néz ki most Kádár egykori villája: elnyeli az enyészet

Olvasási idő kb. 5 perc

Az egykori századfordulós villákra a kommunista pártelit is szemet vetett, Kádár János és a vezérkara nyári pihenőhelye lett Balatonaliga. A rendszerváltást követően lassú enyészetnek induló épületek közül három élvez helyi védettséget.

Már az 1910-es években megkezdődtek az építkezések a balatonaligai fürdőtelepen. Ekkoriban mintegy negyven villát húztak fel, hogy a korszak nemes családjai számára vízparti pihenőhelyént szolgáljanak. A királyság és a Horthy-éra idején a villák és az üdülőtelep folyamatosan bővült, majd a kommunista párt lefoglalta a területet.

A Balaton Budapesthez közeli részén álló, díszes, tóparti épületek élettel teltek meg a századfordulót követő évtizedekben. Amikor a trianoni döntés követően elvesztek a tengerparti lehetőségek, egyre többen választották a Balatont nyaralóhelyként. A vasúthálózat is bővült ekkoriban annak érdekében, hogy minél gyorsabban megközelíthető legyen az elit, majd a közemberek számára is avízpart. 

Nem csak a Kádár-korszakban voltak kedveltek a partmenti villák
Fotó: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye

A korszak legjobbjai dolgoztak a parti villákon

Balatonvilágos átalakult. Míg a Klára-telepen, a mai Rákóczi utca környékén felhúzott villák jellemzően a magasabb társadalmi státuszú polgárok és a köztisztviselők tulajdonában álltak, addig Alsótelepen, a mai Zrínyi utca környékén inkább tanárok, vasutasok, és mérnökök nyaraltak családjukkal.

Az átfogó építési tervet Olgyay Aladár és Olgyay Viktor készítették. Az ő terveik szerint épült fel bauhaus stílusban 1943-tól két szállóépület Csongor és Tünde néven, a háborús építőanyag-hiány ellenére több mint száz luxusnyaraló a Monte Carlónak nevezett területen, illetve a községház, amelyet később étteremmé alakítottak, és a magyar kommunista pártelit számára szolgált szórakozóhelyül.

Idézőjel ikon

„Olgyayék épülete a racionalitáson túl, magán hordozza a ’30-as évek modernjének finom eleganciáját. Ez megnyilvánul a homlokzat diszkréten megmozdított tömegelemeinek könnyedségén, a nyílászáró osztás játékosságában, a filigrán fém üvegtartó szerkezetekben, a karcsú beton/műkő tartó oszlopokban, és a lépcsőkorlátoktól a burkolatokig, minden részletében végiggondolt, egyszerű és harmonikus designban"

– írja doktori disszertációjában Hurták Gabriella, a terület kutatója. 

A kitelepítések után kerültek a villák kommunista kézre

A második világháború után megjelent a parton az Államvédelmi Hatóság (ÁVO). A villák tulajdonosait és a környező házakban, a nyaralótelepen élő több száz családot kitelepítették, a területet lezárták. 1948-ban átvette a pártvezetés, és fokozatosan átalakította saját használatára. Komoly biztonsági rendszert húztak fel a pártüdülők köré, fegyveres őrök és vöröskatonák vigyázták az itt üdülő Rákosi Mátyás és közvetlen kollégái mindennapjait.

A '30-as években még bárki odamehetett az aligai villákhoz
Fotó: Fortepan / Klenner Aladár

Az '56-os forradalmat követően az ő helyét Kádár János és köre vette át, Rákosi egykori villájába senki sem költözött be, szájhagyomány útján terjedt csupán, melyik tartozott egykor hozzá. Kádár saját épületet választott magának. 

A fokozatosan kiépülő, szigorúan őrzött komplexum kialakítása megfelelt a párthierarchiának: az Aliga 1 nevű területen a megyei pártvezetők, nagyobb gyárak, állami cégek vezetése kapott beutalót.

Aliga 2-n a pártvezetés alsóbb szintű tagjai nyaralhattak, még innen is csak pluszellenőrzés után lehetett bejutni az Aliga 1-be, vaskerítés és őrbódék gondoskodtak arról, hogy ne zavarja meg senki a vezetők nyugodt pihenését. 

Idézőjel ikon

A villák szocialista birtokosait fegyveresek óvták.

A nyaralókat egyenként is fenyősor óvta a kíváncsi tekintetek és a tó felől érkező esetleges imperialista rendbontók elől. Rákosi és Kádár mellett Gerő Ernő, Szakasits Árpád, Rajk László és Aczél György is kiválaszthatta magának a legtetszetősebb épületet

Saját konyhakerttel is rendelkezett a párt üdülőkomplexuma, a helyben termesztett zöldségek és gyümölcsök mellett virágkertészet gondoskodott arról, hogy a villák mindig díszesek legyenek. Motorcsónakon szállították a bort, az egykori községházában kialakított kertmoziban pedig olyan filmeket is élvezhettek az üdülők, amiket a szocialista blokk mozijai nem mutathattak be sehol máshol. A mozitól nem messze, fegyveresek védelmét élvezve, saját kis szigetén pecázott Kádár, ha villáját elhagyta egy időre, akkor is őrök kísérték. Egykor itt pihent a Castro-villában a névadó kommunista vezér is, de Gagarin és Hruscsov is vendégeskedett a környéken. Kissé távolabb pedig Biszku Béla áldozott hobbija oltárán, főnökével ellentétben ő nem a horgászatot, hanem a vizisízést kedvelte. 

Kádár János nagyon szerette a Balatont
Fotó: Index

Kádár imádta a Balatont

1989 előtti időkben több pártüdülő is létezett a Balatonnál, ezek közül az aligai villatelep volt a legjelentősebb. Ötven hektár erdő, tíz hektáros strand, két kilométer hosszú partszakasz várta Aliga villái közé a válogatott, politikailag megfelelő, nyaraló tömegeket. Mindez már  magántulajdonban van, a rendszerváltást követően egyik fele népszerű szórakozóhellyé vált Club Aliga néven. A múlt században felcsillanó modernitás első szikrái, 

Idézőjel ikon

az egykori villák és bauhaus építmények sorsa pedig a lassú enyészeté lett.

Bár villaként emlegetjük Kádár János épületét, a nép egyszerű fiaként reprezentáló kommunista pártvezető nyaralóját a külcsín tekintetében a visszafogottság jellemezte. Nem a szecesszió vagy a historizáló építőművészet egykori példánya, hanem a rendszer szellemiségébe sokkal inkább illő bauhausé. Letisztult, egyszerű vonalvezetésén azonban felsejlik egykori tervezőjének zsenialitása. Enteriőrje az egyszerű külsővel szöges ellentétben állt, itt üzemelték be az ország első színes televízióját, és légkondícionálót is elhelyeztek annak érdekében, hogy Kádár és felesége kényelmesen élvezhesse a nyári napokat. 

Mára a természet szinte teljesen visszafoglalta a környéket, a falakon zöldell a mindent beborító növényzet. A Kádár-villa az urbexesek Mekkája lett, de vezetett túrákon is bejárható a környék. 

A Kádár-villa zöldbe borult

A gazdátlanság nyomot hagyott rajta, akárcsak a villatelep többi épületén, a házak jelentős része a 2010-es évekre súlyosan megrongálódott, a bútorokat ellopták, eltüzelték, az ablakokat kitörték.  Az Aliga 2 pártüdülői, az egykori századfordulós nemesi villák és a szocialista jellegű komplexumok védettsége megszűnt, hamarosan indul a bontás. A tervek szerint Aliga 2 területét értékesítik, itt épül majd fel az Aligaliget. 

Védett marad azonban a Castro-villa, a Kádár-villa, valamint az Olgyay-tervezésű étterem – ez a három helyszín helyi védettséget élvez, ahogy a terület teljes egészének zöldfelülete is. 

Ha arra is kíváncsi vagy, hogyan nyaraltunk a hetvenes-nyolvanas években, ezt a cikkünket ajánljuk neked

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.