Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az eredetileg Ferenc József híd néven megépült Szabadság hidat 1896-ban adták át. A szerkezet utolsó szegecsét, amely ezüstből készült, maga a névadó „verte be”. Azóta az átkelő sok mindent átélt: volt szürke, sőt, egy rövid ideig kék színű is, egy időben le akarták bontani, és a többi fővárosi hídhoz hasonlóan a háborút sem úszta meg sérülések nélkül.
A Lánchíd 1849-es átadása után, ám a Margit híd 1876-os befejezése előtt már felvetődött, hogy újabb dunai átkelőt kellene építeni. Noha az ötletről először 1868 körül kezdtek el beszélni, egészen 1891-ig váratott magára, hogy döntés is szülessen a kérdésről. Ekkoriban több hely is szóba kerül – különböző társadalmi csoportok más-más helyszínt támogattak. Felvetődött a többi között Óbuda, az új Országház környéke, az Eskü tér, a Vámház tér és a Boráros tér is, mint az építkezés lehetséges helyszíne. Végül a Vámház és az Eskü teret (ma: Március 15. tér) jelölte ki egy Wekerle Sándor vezette bizottság. A későbbi Szabadság hídra kiírt nemzetközi pályázatot a MÁV nyugalomba vonult mérnöke, Feketeházy János nyerte meg.
Szabadság híd: a mérnöki munka csodája
A Ferenc József híd, noha külsőre sokban hasonlít a Lánchídra – akkoriban ezt a formát esztétikailag előnyösnek tartották –, ám szerkezete merőben más. Gerber-tartós, Gerber-csuklós (konzolos) szerkezetű. Ez abban az időben egészen forradalmi megoldásnak számított. Tulajdonképpen úgy kell elképzelni,
mintha két hatalmas libikóka lenne a pesti és a dunai pillérről belógatva a Duna fölé, és a kettő közötti hézagot egy, négy hatalmas csavarral befüggesztett, 50 méteres tartóelem hidalja át.
A pillérektől a part felé nyúló hídszerkezet nincs a hídfőkhöz rögzítve, csak ráül azokra. Mivel a folyó fölé nyúló karok sokkal hosszabbak a part felé tartóknál, ezért a hídfőknél egy-egy 609 tonnás ellensúly biztosítja, hogy a szerkezet ne billenjen be a folyóba. A híd működési elvét jól szemlélteti a fenti fotó, amelyet a skóciai Forth-híd építésekor készítettek az ottani mérnökök, hogy szemléltessék az elvet. Ezt a hidat egyébként Feketeházy János is tanulmányozta.
Remekbe szabott díszítések borítják a Szabadság hidat
A Szabadság híd volt az első olyan dunai átkelő, amelynél nem próbálták meg eltakarni kővel vagy fával az acélszerkezetet, hanem kihasználták és megmutatták annak esztétikai potenciálját. A Feketeházy János által tervezett karcsú, elegáns szerkezetet remekül egészítik ki Nagy Virgil építész megoldásai. Ez az átkelő lett a Duna legrövidebb hídja – igaz, ez annak is köszönhető, hogy nem nyúlik át a felső rakpartok fölött. Maga a folyó ugyanis az Erzsébet hídnál például jóval keskenyebb.
A hidat végül 1896. október 4-én adták át, az ünnepségen maga a király is részt vett, sőt, az utolsó, ezüstből készült szegecset ő maga verte be – természetesen nem kézzel, hanem egy szegecselő berendezés segítségével.
„S most áll már a híd, nagy évünk jele, / Kímélve bánjon a vész is vele!”
– írta az átadás után egy korabeli újságcikk. A hídnak óriási hatása volt a városfejlődésre. Budának a Gellért-hegytől délre található része hatalmas fejlődésnek indult, a XX. század első évtizedeire kiépült a mai Bartók Béla út és a Móricz Zsigmond körtér környéke.
Elsőként a Szabadság hidat lehetett újra használni a háború után
A többi dunai átkelőhöz hasonlóan a Szabadság híd sem úszta meg sértetlenül a második világháborút, ám a többi hídhoz képest aránylag kis sérüléseket szenvedett csak. Ez nem kis részben annak volt köszönhető, hogy – noha a háború során aláaknázták – a robbanószerek egy részét idő előtt működésbe hozta egy becsapódó lövedék. Természetesen így is hatalmas munka volt a helyreállítás, ám ezt a hidat lehetett elsőként újra használni: kevesebb mint 2 évvel a harcok befejezése után. Ennek is köszönhető, hogy ma a Szabadság híd tekinthető a legrégebbi hídnak, ráadásul ebből az átkelőből maradt meg a legtöbb az eredeti építkezésnél felhasznált elemekből.
Apró épületek a hídnál
Kevesen tudják, hogy a pesti oldalon található egy-egy apró épületet eredetileg a hídon fizetendő vám beszedésénél használták. Ezt a díjat 1918-ban eltörölték, és a későbbiekben a város szinte összes vámszedőháza eltűnt. Kivéve ez a két apró házacska, amelyekből az egyik ma a hídmester irodája, ám a másikban a világ legkisebb közlekedési témájú állandó kiállítása található.
Át akarták alakítani, le akarták bontani a Szabadság hidat
Az újjáépítésnél az akkori korszellemnek megfelelően felvetődött, hogy meg kellene fosztani minden díszétől, ám ez szerencsére nem következett be. Így is lekerültek róla bizonyos elemek, mint például a korábbi címerek és a Szent Korona, másokat pedig egyszerűbb megoldásokkal helyettesítettek. Végül 1946. augusztus 20-án adták át újra, immár Szabadság híd néven. Ezzel azonban még nem volt vége a hídra leselkedő veszélyeknek.
Az 1960-as években teljesen le akarták bontani, hogy a helyére egy szélesebb, a hídfőknél többszintes csomópontokban végződő átkelőt építsenek.
A tervek szerint az új híd már a Duna fölött elágazott volna Buda felé, lényegében Y-alakú lett volna. Szerencsére azonban ezt a tervet sem hajtották végre.
Noha megépítésekor a ma is ismert zöld színre festették, az 1930-as években egyes források szerint egy darabig kék is volt, a második világháború után pedig szürkére mázolták, mert egyszerűen nem tudtak megfelelő mennyiségű zöld festéket beszerezni. Amikor végül ismét visszakapta eredeti zöld színét (egy darabig kétszínű volt, hiszen az alsó rész 1980-ban, a felső 1986-ben lett újra zöld), ehhez egy olyan helyről vettek mintát, amely építése óta érintetlenül és sértetlenül maradt meg. A világháború után eltávolított díszek a legutóbbi, 2007 és 2009 között zajló felújítás során végül mind visszakerültek helyükre.
(Nyitókép: Fortepan / Fortepan)
Ha még szívesen olvasnál elmúlt időkről, nézd meg, hogyan fürdőztünk régen a Dunában. Kattints ide!
