Meglepően friss legenda a chupacabráé, egy vérszívó szörnyetegé, amely haszonállatokra, azon belül leginkább kecskékre les. Miután kiszívta vérüket, állítólag nyomtalanul eltűnik. A legújabb kutatások szerint van valóságalapja – beteg állatokat nézhetnek szörnyetegnek.
Az 1990-es években lehetett először hallani arról, hogy egy vérszívó szörnyeteg szedi áldozatait Dél-Amerikában. A chupacabra után elhullott kecsék vagy más haszonállatok maradtak, amelyek nyakán két apró szúrásnyom látható – a híresztelések szerint a lény agyarainak nyoma. A sebeket azért ejti a szörnyeteg, hogy ezeken keresztül szívja ki áldozata vérét. Először Puerto Ricóban tűnt fel, ám első felbukkanása után viharos gyorsasággal érkeztek a beszámolók észleléséről több dél-amerikai országból, Mexikóból, az Amerikai Egyesült Államokból, sőt, még Kínából és Oroszországból is.
Megkérdőjelezhető szemtanú
Az első, később chupacabrának tulajdonított eset 1975-ben történt, amikor egy Puerto Ricó-i kisvárosban, Mocában sorozatban kivérzett haszonállatokat találtak, amelyeknek nyakán apró szúrásnyomokra leltek. Először azt gyanították, hogy egy sátánista szekta a felelős, ám később „Moca vámpírjának” tulajdonították az eseteket. Ez lehetett a chupacabra eredete.
Az első tényleges beszámoló a chupacabráról ugyancsak Puerto Ricóból származik. Három hónappal azután, hogy nyolc kivéreztetett birkát találtak, jelentkezett az első szemtanú, Madelyne Tolentino. Elmondása szerint saját szemével látta a szörnyeteget Canóvanas városában, ahol 150 elpusztult haszonállatra leltek. Ezután sokasodtak meg az észlelések, egymás után érkeztek a beszámolók a többi között Argentínából, Brazíliából, Bolíviából, Chiléből, Peruból, Nicaraguából és az Egyesült Államokból.
Egy több éven át tartó, alapos nyomozás a 2000-es években arra jutott, hogy az első szemtanú, Madelyne Tolentino beszámolója nem lehet hiteles, hiszen leírása a chupacabráról szinte teljesen megegyezik egy akkoriban bemutatott horrorfilm, A lény gonoszának, Silnek a kinézetével.
Ahány beszámoló, annyiféle leírás
A lény kinézetéről elég zavarosak a leírások, hiszen a különböző beszámolók sokszor teljesen másmilyen képet festenek róla. A legtöbb szemtanú szerint szürke a bőre, ám akadnak olyan történetek is, amelyekben zöld színű irhával szerepel. Talán szőrös bunda fedi testét, esetleg hüllőszerű bőr, bár az is elképzelhető, hogy bizonyos részeit tollak borítják. Egyes beszámolók szerint úszóhártyák vannak a lábain, esetleg szárnya is lehet. A legtöbb szemtanú leírása abban megegyezik, hogy van farka – amely talán tollas, talán nem.
Kriptidek
A kriptidek olyan állatfajok, amelyeket a közvélemény ismer, ám létezésük nem bizonyított, tudományosan nem elismert. Ilyen például a többi között a Bigfoot (indiánoknál sasquatch). A kutatók szerint egyébként a chupacabra sok tekintetben a Bigfoot dél-amerikai megfelelője lehet. Az ismertebb kriptidek közé tartozik még például a Jeti és a Loch Ness-i szörny is.
A szörnyeteg feltételezett mérete a kinézete többi részletéhez hasonlóan változatos. Egyesek szerint alig nagyobb, mint egy rágcsáló, mások inkább kutya méretűnek írják le. Állítólag nagy, ovális, vörösen izzó szemei vannak, és gyakori elem a beszámolókban az is, hogy erős kénszag kíséri megjelenését. A lény két hátsó lábain járva közelíti meg áldozatait, ám négy lábon is képes szaladni – már amikor épp nem repül. Vagy ugrál, mint egy kenguru, mert ilyenről is beszámoltak egyes szemtanúk.
A chupacabra neve spanyol eredetű, a chupar (kiszívni) és a cabra (kecske) szavak összevonásából alakult ki, így szó szerint kecskeszívót jelent.
Tényleg lehet valóságalapja
Tudósok sokáig gondolták azt, hogy a chupacabra – sok hasonló kriptidhez hasonlóan – teljesen a képzelet szüleménye. Aztán Barry O’Connor, a Michigani Egyetem kutatója érdekes elmélettel állt elő. Az entomológus (rovarokkal foglalkozó tudós) éppen a rühösséget okozó, Sarcoptes scabiei elnevezésű apró élősködőt tanulmányozta, amikor feltűnt neki, hogy az ebben a betegségben szenvedő prérifarkasok nagyon hasonlítanak a legendás szörnyetegre.
További vizsgálódások során kiderült, hogy minden esetben, amikor állítólag chupacabrát láttak, rühös prérifarkasról volt szó valójában. A prérifarkasok szervezete – az emberekével ellentétben – nem birkózik meg a rühhel, mert evolúciósan csak nemrég óta ismeri. Okozója, a Sarcoptes scabiei névre hallgató atka ugyanis eredetileg az emberszabású majmok, majd később az emberek élősködője volt. Mivel a majmok és az emberek már roppant régóta élnek együtt a betegséggel, az immunrendszerük elég hatékonyan képes védekezni az atkák által okozott fertőzéssel szemben. Ráadásul az atka is „finomhangolta” az idők során a támadását, hiszen egy élősködőnek sosem célja, hogy elpusztítsa a gazdaállatot. Ehhez képest a prérifarkasok számára ez egy új probléma. A rüh az emberekről először a kutyákra került át, majd ők továbbították a rókáknak, farkasoknak, prérifarkasoknak.
A kór a farkasoknál, rókáknál és prérifarkasoknál akár halálos is lehet. A fertőzés hatására kihullhat a szőrük, és az erek összehúzódásának hatására általános fáradtság, erőtlenség alakulhat ki. A kutató szerint ennek köszönhető, hogy a „chupacabrák” haszonállatokra vadásznak, hiszen ezeket sokkal könnyebben el tudják ejteni. Ebben szerepet játszhat az is, hogy sok észlelés aszályos időszakokra esik, amikor a vadállatok amúgy is hajlamosabbak a kevés víz miatt kisebb számban fellelhető természetes zsákmányállatok helyett olykor bemerészkedni a farmokra, és onnan szerezni maguknak táplálékot. Ez persze a vérszívásra nem ad magyarázatot, ám O’Connor szerint az egyszerűen minden valóságot nélkülöző mítosz.
Ha szívesen olvasnál még mitikus lényekről, kattints ide!
