Időszámításunk szerint 79. augusztus 24-én tört ki a Vezúv. A vulkánkitörés elpusztította Pompeji és Herculaneum városát, mintegy 4-6 méter magas hamu- és habkőtakaró alá temetve. Az általános vélekedés szerint a katasztrófában a két város minden lakosa meghalt, ez azonban nem így történt: sokaknak sikerült elmenekülniük.
A pompejiek helyzete persze nem lehetett egyszerű. A városuk mellett található vulkánnak köszönhetően a földrengések és a kisebb kitörések mindennaposak voltak. A végzetes tragédia előtti napokon is megmozdult olykor a föld, és sokan valószínűleg augusztus 24-én is azt gondolták, amikor meglátták a levegőben a hatalmas, egyes beszámolók szerint fenyőfa alakú füstoszlopot, hogy aggodalomra nincs semmi ok.
Pár órával később, amikor záporozni kezdett a habkő a levegőből, már keveseknek volt esélye kijutni a városból.
Az élte túl a vulkánkitörést Pompejiben, aki nem tétovázott
A rendelkezésre álló idő alatt azonban meglepően sokan el tudtak menekülni. A történészek és régészek szerint a városnak mintegy 20 ezer lakosa lehetett, ennek mindössze 10 százaléka, nagyjából 2000 ember pusztult el a vulkánkitörésben. Arról, hogy hogyan történt a tragédia, és hogyan sikerült egyeseknek elmenekülniük, a legtöbbet ifjabb Plinius két leveléből tudhatunk meg, amelyeket barátjának, Tacitus római történetírónak írt a tragédia után mintegy 25 évvel. Az első nagybátyjáról, idősebb Pliniusról szól, aki a hegy lábánál lakó ismerősének segítségkérő üzenetére válaszul hajóra szállt, hogy megmentse. Nem jutott azonban el hozzá, hanem Pomponianus nevű barátjánál töltötte az éjszakát, aki a Nápolyi-öböl keleti részén lakott, a Vezúvtól délre. Innen azonban nem jutott tovább, itt érte a halál, valószínűleg a kitörést kísérő forró gázoktól fulladhatott meg.
Szerencsésebben alakult magának ifjabb Pliniusnak a sorsa, aki anyjával Misenumban található házukban maradt. Ez a település az öböl nyugati csücskén helyezkedett el, így aránylag távol esik a vulkántól. Ennek ellenére másnap olyan erőssé váltak a földrengések, hogy attól féltek, rájuk dől a ház. Ezért elhagyták a várost, és az út mellett vészelték át a kitörés legkritikusabb perceit. Plinius beszámolója szerint
az ég teljesen elsötétült, és olyan sűrűn esett a hamu és a habkő, hogy időnként fel kellett állniuk, nehogy eltemesse őket a törmelék.
A tenger visszahúzódott, sok halat és tengeri állatot hagyva maga után a homokban. A sötétséget a távolban megvilágították a tüzek, amelyek végigsöpörtek a környéken. A vulkántól olyan távolságra, ahol Plinius és anyja meghúzódott, szerencsére már nem értek el.
Mi történt a túlélőkkel?
Az akkor 18 éves Plinius és édesanyja, miután úgy érezték, hogy a veszély elmúlt, vissza tudtak térni otthonukba, hiszen Misenum alapvetően megmenekült a pusztulástól. Nem volt azonban ilyen szerencsés, akinek otthona Pompejiben vagy Herculaneumban volt. (Herculaneum lakosainak legnagyobb része életét vesztette a vulkánkitörésben, nekik ugyanis jóval kevesebb idejük állt rendelkezésre elmenekülni, mint a pompejieknek.) Mivel akkoriban csak nagyon ritkán vállalkoztak az emberek igazán hosszú utazásokra, a túlélők többsége minden valószínűség szerint a környéken telepedett le. Például Nápolyban, ahogy arról egy, a mai Románia területén talált ősi emlékmű tanúskodik, amelyet elesett katonák tiszteletére állítottak. Az egyik véset egy tisztről emlékezik meg, aki Pompejiben, majd Nápolyban élt. Ugyanebben a városban letelepedett menekültekre talált utalásokat Steven L. Tuck professzor is.
Olyan családneveket keresett nápolyi sírok vésetein az időszámításunk utáni 79-es évtől kezdve, amelyeket korábban kizárólag Pompejiben élők használtak.
Tuck másik módszere az volt, hogy a pompeji kultúra sajátos jelei után kutatott, például ezen a városon és Herculaneumon kívül nem sok helyen volt jelentősebb kultusza Vulcanusnak, a tűz és a vulkánok istenének. A professzor szerint az is a pompejiek jelenlétére utalhat, ha a kitörést követő években valahol jelentősebb infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre. Suetonius ókori életrajzíró szerint ugyanis Titus római császár kifejezett gondot fordított arra, hogy gondoskodjon a pompeji menekültek elhelyezéséről.
Érdekes adatokat szolgáltatott, amikor Pompejitől nem messze egy páncéldobozszerű tárolót találtak, amelynek tartalma – rengeteg pénzügyi feljegyzés – sértetlenül vészelte át a kitörést. „Az út mellett leltek rá, hamuval borítva. Valószínűleg valaki magával akarta vinni, ám menekülés közben végül inkább megszabadult tőle” – mondta a professzor. A feljegyzésekből kiderült, hogy a Sulpicius család üzleti kapcsolataik révén telepedett le Cumaéban a vulkánkitörés után.
A nyelvjárások is segíthetnek beazonosítani, ki származott Pompejiből. Egy nápolyi családi síron például a „have” vésetre lelt a kutató, ami oszk nyelven – amit az elpusztított városban is beszéltek – azt jelenti, hogy „üdvözlet”.
Olvasd el, melyek voltak a legborzasztóbb történelmi katasztrófák, kattints ide!
